A múlt heti párizsi merényletek két újabb elkövetőjét azonosították a francia hatóságok, köztük azt is, akinél Görögországban regisztrált szíriai útlevelet találtak – közölte hétfőn Francois Molins párizsi főügyész.
A Stade de France nemzeti stadion közelében meghalt terrorista ujjlenyomata megegyezik annak az embernek az ujjlenyomatával, akit Görögországban regisztráltak az útlevél tulajdonosaként, de a dokumentum hitelességét a főügyész továbbra sem tudta megerősíteni. A férfi Szerbiában menedékkérelmet nyújtott be, Horvátországban is regisztrálták, utána nyoma veszett. Az útlevélben szereplő név ismeretlen a terrorelhárítási szervek számára, a terrorista valódi nevét és állampolgárságát egyelőre nem közölték.
Christiane Taubira francia igazságügyi miniszter francia újságíróknak azt mondta, hogy hamis a párizsi merényletek egyik helyszínén talált szíriai útlevél – írta a Twitter közösségi oldalon a Le Monde című napilap egyik munkatársa és a slate.fr hírportál.
A másik azonosított merénylőt Samy Amimournak hívják, ő a Bataclan koncertterembe behatolt terrorkommandó tagja volt, és a rendőri ostrom kezdetén felrobbantotta magát. Francia állampolgár, 28 éves, és Párizs közelében, Drancyban született. 2012 óta ismert volt a terrorelhárítási szervek számára, és 2013 óta nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben ellene. Három családtagját őrizetbe vették hétfőn reggel. Tőlük tudták meg a hatóságok, hogy a férfi két évvel ezelőtt Szíriában járt.
Eddig öt merénylőt azonosítottak a szombatra virradó éjjel párhuzamosan hat helyszínen elkövetett párizsi merényletsorozatban.
A Párizstól északra fekvő Saint-Denis-ben lévő Stade de France stadion közelében három öngyilkos merénylő robbantotta fel magát, a szíriai útlevéllel rendelkező emberen kívül vasárnap már egy terroristát azonosítottak a hatóságok. Őt Bilal Hadfinak hívják, Belgiumban élt, s a Washington Post által idézett európai titkosszolgálati források szerint harcolt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet soraiban.
A Stade de France elleni merényletkísérlettel párhuzamosan Párizs belvárosában két másik terrorkommandó hajtott végre támadásokat.
A Bataclan koncertterembe legalább három merénylő hatolt be, közülük egyet a rendőrök öltek meg, ketten felrobbantották magukat. A szombaton elsőként azonosított, algériai gyökerekkel rendelkező, de már Franciaországban született 29 éves Ismail Omar Mostefai a Bataclant megtámadó terroristák egyike volt.
A harmadik terrorkommandó hajtotta végre az utcai lövöldözéseket három helyszínen, ahol bárok és éttermek teraszain ülő embereket öltek meg. Köztük lehetett a szökésben lévő 26 éves francia vagy belga állampolgárságú Abdeslam Salah, aki ellen Belgium nemzetközi elfogató parancsot adott ki, és a francia rendőrség is körözi. Bátyja, a 31 éves Ibrahim Abdeslam a francia rendőrség szerint a boulevard Voltaire-en, belga források szerint a Bataclanban robbantotta fel magát. Harmadik testvérüket Belgiumban őrizetbe vették a belga hatóságok. A francia sajtó szerint feltételezhető, hogy az utcai lövöldözéseknek volt még egy elkövetője, aki szintén szökésben van, de ezt a rendőrség nem erősítette meg.
Egy belga állampolgárságú férfi, név szerint Abdelhamid Abaaud-t gyanúsítják merényletek kitervelésével és támogatásával. A 27 éves férfi az Iszlám Állam dzsihadista szervezet “egyik legaktívabb hóhéra” Szíriában a rádió szerint, és Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű negyedéből származik, ahol a belga ügyészség vasárnap hét embert előállított. Holléte ismeretlen.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által magára vállalt merényletsorozatban a vasárnapi hivatalos jelentések szerint 129-en haltak meg és több mint 350-en megsebesültek. Közülük 42 embert még mindig intenzív osztályon ápolnak, és többek állapota továbbra is életveszélyes.
Hunhír.info – MTI
Hunhír.info