Tüntetők százai gyűltek össze Niger fővárosában, Niameyben, hogy tiltakozzanak a Charlie Hebdo szatirikus lap közvetlenül a párizsi terrortámadás után kiadott új száma ellen. A néger tüntetők keresztény templomokat is felégettek. A háttérhatalom manővere most is jól sikerült. A zsidókat védik mindenütt ezerrel a világban bármilyen akcióktól, a buta, fanatikus négerek meg keresztény templomokat borítanak lángba, keresztényeket ölnek Charlie-nak köszönhetően.
Nem a nigeri muszlimok az elsők, akik tüntetnek, mióta megjelent a Charlie Hebo új száma, címlapján a könnyező, „Én vagyok Charlie”-feliratot tartó Mohamed prófétával. A lap felbőszítette az afganisztáni tálibokat, a pakisztániakat, Szomáliában is utcára vonultak az emberek,Törökország egy részén pedig letiltották azokat a honlapokat, amelyeken elérhető volt a Charlie Hebdo.
Ezúttal Niger fővárosában, Niameyben tiltakoznak az ellen, hogy a lap az iszlám prófétát ábrázolta, az iszlám szerint ugyanis Mohamed bármilyen ábrázolása támadásként értelmezhető. A nyugat-afrikai országban a tüntetők legalább két templomot égettek fel, és az ország egy másik városában, Zinderben pedig a tüntetők keresztények által működtetett boltokat szálltak meg, és szombat délutánra a rendőrökkel való összecsapásban, amelyben a hatóságok könnygázt is bevetettek, összesen négy ember vesztette életét.
Hunhír.info