2023.08.29.

A cigánybűnözés ellen vonultak utcára

A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Venyige utcai épülete előtt tüntetett kedd este a Mi Hazánk Mozgalom annak kapcsán, hogy az utóbbi két hétben két súlyos bűncselekmény is történt Békés vármegyében, amelynek elkövetője a címben megnevezett kisebbséghez tartozik.
2023.08.29.

A Biblia-per ellen tüntetnek

Bibliaolvasó akcióval tüntetnek ma a Finn Nagykövetség előtt este hat órától. A szervezők a Biblia-per abszurditására és veszélyes következményeire akarják felhívni a figyelmet.
2023.08.21.

Az MKP és az ÁVH rémtettei

Mintegy 75 éve a rövid életű Magyar Köztársaság (1946. február 1. – 1949. augusztus 20.) vége felé haladt az ország. Csak zárójelben, erőltetettnek érzem a főként baloldali-liberális körök államjogi periodizációját az első, a második és a harmadik köztársaságról.
2023.07.06.

Nagy Imre rehabilitálására halt meg Kádár János

1989. július 6-án halt meg Kádár János, éppen azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróságon kihirdették Nagy Imre és társai rehabilitációját.
2023.07.06.

Százkilenc éves hadiadoma

A táborba megérkeztek a legújabb szeretetadományok. Gyorsan kiosztották a legények között, mert indulni kellett. Sóvár Gyuri népfölkelő egy pár harisnyát kapott.
2023.07.01.

Kimentek a tankok, bejöttek a bankok– de már ezen is rég túlvagyunk…

Az oroszok már rég nincsenek a spájzban, de bezzeg az arabok, a sárgák s a ki tudja, milyenek… Tegnap volt a hivatalos évfordulója, hogy 1991-ben befejeződött a szovjet csapatok kivonása Magyarországról.
2023.06.26.

Amikor Amerika még imperialista volt a szemükben…

"A szerdai békegyűlés – Ez az út a béke útja, a Szovjetúnió vezette béketábor útja – Gabányiné kartársnő kezdeményezése". Korabeli sajtóhíradás a koreai háborúról, a hidegháború levéresebb konfliktusáról.
2023.06.26.

Hungarikum Napok az erdélyi szászok fővárosában

Hétvégén kezdődik a 14. Hungarikum Napok Nagyszebenben. Június 30. és július 2. között a nagyszebeni Astra Múzeum Skanzenjében számos gasztronómiai és kulturális program várja az érdeklődőket: őstermelők és kézművesek vására, mesterségek bemutatása, néptánc- és népzenei előadások, gyermekműsorok és koncertek, amelyek mind hozzájárulnak a magyar népi kultúra és hagyományok, a hungarikumok megismeréséhez és ápolásához.
2023.06.26.

A pozsonyi csatára emlékeznek Lébényben

Az Első Lébényi Lokálpatrióta Egyesület megemlékezést szervez Lébényben július 2-án, vasárnap 18 órakor a 907-es pozsonyi csata tiszteletére – tájékoztatta a Hunhír.infót Tóth Máté történész.
2023.06.14.

Ittunk egy fröccsöt a feltalálók napjára

Bár aligha a szódavíz a magyar feltalálástörténet legjelesebbje, mégis oly kedves legendák fűződnek hozzá, hogy az irodalomtörténet több okból is számon tartja.
2023.06.04.

Zebegény, a nemzettudat erősítője

Országszerte folynak a napokban a megemlékezések a gyalázatos trianoni békediktátum jegyében: 1920. június 4-éjére gondol minden magyar, hisz – miként Illyés Gyula mondotta volt – "Magyar az, akinek fáj Trianon".
2023.05.18.

Kézfogás Veszprémben Szarka Tamással

Az Európa Kulturális Fővárosa címet viselő Veszprémben adja elő Szarka Tamás több száz gyermekkel együtt a Kézfogás című dalt június 2-án, a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
2023.05.05.

A köz szolgálatában szerzett érdemek jutalma: Szent István-rend (A walesi bárdok históriája)

Mária Terézia magyar királynő 1764. május 5-én alapította a Szent István-rendet. Mária Terézia magyar királynőként cselekedett, e ténynek utóbb közjogi hatása is volt, ugyanis alapíthatta volna akár római császárnéként vagy éppen Ausztria főhercegnőjeként is.
2023.05.04.

Orbán Viktor: Nem a migrációra, nem a genderre, nem a háborúra!

Mint mondta, a nemzet a Nyugat nagy találmánya, azonban ha a nemzetek elpárolognak, akkor elvész a szabad élet lehetősége, és a Nyugat elbukik. Haza nélküli emberek sohasem lehetnek szabadok – húzta alá.
2023.04.27.

Végül beteljesedett a szabadság: Budaházy György kiszabadul!

A pápalátogatás hete különleges alkalom arra, hogy az államfő kegyelmezési jogkörével éljen. Ezért a köztársasági elnök arról döntött, hogy ebből az alkalomból széles körben ad kegyelmet - írja közleményében a Sándor-palota sajtóosztálya.
2023.04.21.

Amikor összefogott egy Habsburg-rokon, a szódavíz feltalálója és a kollaboráns nyomdász

Az Első Pesti Bölcsőde Egylet 1851-ben született meg, ennek támogatói között volt Hildegard főhercegnő, Forrayné Brunszvik Júlia, Jedlik Ányos, Heckenast Gusztáv. Namármost: másfél évvel vagyunk a szabadságharc bukása után – a pesti Belvárosban (konkrétan a Kalap utcában) pedig bölcsődét alapít egy Habsburg-rokon, Beethoven barátnőjének (vagy hogy is nevezzük Brunszvik Teréz unokahúgát...?), a szódavíz feltalálója és a 48-as többszintű kollaboráns nyomdász összefog, és bölcsit alapít.
2023.04.18.

Az égben muzsikál tovább Török Gyugyó

Elhunyt a magyar progresszív rock és jazzrock kiemelkedő alakja, Török Ádám énekes, fuvolista, dalszerző. 75 évesen, álmában érte a halál. 1965-ben – a gimnáziumi évei alatt […]
2023.04.11.

Százezer forintos bírság a Becsület Napja miatt

A rendőrség 100.000 forintra bírságolta meg a Légió Hungária mozgalom vezetőségi tagját a 2023-as Becsület Napja miatt, mert álláspontjuk szerint az erdei esemény bejelentésköteles lett volna.
2023.04.07.

Budaházy Györgynél járt ügyvédje (videó)

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője április 5-én a Váci Fegyház és Börtönben járt a 2010 előtti nemzetellenes rendszer elleni nemzetmentő indíttatású cselekmények miatt jogerősen hat év fegyházra ítélt Budaházy Györgynél.
2023.03.22.

Padlóra kerültek a románok Nagy-Magyarország miatt

Tömeghisztiben törtek ki a románok, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) az UEFA jóváhagyása alapján engedélyezte a történelmi Magyarország térképét ábrázoló molinók bevitelét a válogatott mérkőzéseire. […]
2023.03.20.

Végre: Aszex Pride-on is vonulhatnak a feltűnési viszketők

Lassan tényleg túlcsordul a karácsonyi magaslatokon Budapest. Történemi felvonulásra készülnek ugyanis április15-én, szombaton az aszexuálisok.
2023.03.20.

Petőfi Sándor kutyája néhány éve még BKV-zni is megtanult

A költőóriás 200 éve született, és az emlékév kapcsán már rengeteg újdonság, attrakció született. A legfrissebb, hogy a virtuális valóságot segítségül hívva megelevenednek Petőfi életének fontosabb helyszínei.
2023.03.15.

Csak a nemzet

"Mi csak magyarként tudunk létezni, mert ha magyarként nem létezhetünk, akkor sehogyan sem létezhetünk. Mert mi ezt kaptuk Istentől..Ez a mi sorsunk. Lehet, hogy ez sokaknak magától értetődő, pedig nem az."
2023.03.14.

Ők kaptak idén Kossuth-díjat

Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott.
2023.03.14.

Béketüntetés a Pilvax közben

Béketüntetéssel egybekötött megemlékezést tart a budapesti Pilvax-közben március 15-én a Mi Hazánk, a NATO-bővítés vétóját is követelve.
2023.03.11.

40 éve történt – Egy szerelmes (?) punk ügynöknő

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára igazi kincset bányászott elő 40 évvel ezelőttről a közelgő márciusi évfordulóra. A szigorúan titkos jelzéssel ellátott dokumentumban az ügynök beszámol a barátai öngyilkossági kísérletéről, a Bölcs Bagoly és a Fiatal Művészek Klubja látogatóiról.
2023.03.09.

Ítélet született a Hunnia-perben

Tizenhárom éves eljárás után március 9-én megszületett a másodfokú ítélet Budaházy Györgyöt és 16 társa ügyében, akiket azzal vádoltak meg, hogy 2007-ben és 2008-ban támadásokat intéztek politikusok ellen. A zsúfolásig megtelt tárgyalóteremben kihirdetett ítéletben a bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottak többségét terrorcselekmény elkövetésében.
2023.03.08.

Vessünk véget a gyurcsányi örökségnek!

Március 9-én hirdetnek ítéletet a Hunnia-perben. Dr. Gaudi-Nagy Tamás – ügyvéd, jogvédő gondolatai Budaházy György és társaival szembeni jogi meghurcoltatások kapcsán.
2023.03.01.

Idén is felvonulnak a kormány ellen a mások

Július idusán rendezik meg a 28. Budapest Pride felvonulást. A “Vedd vissza a jövőd!” szlogennel futó eseménysorozat szervezői arra kérnek mindenkit, “aki egy szabad, elfogadó és demokratikus országban szeretne élni”, hogy csatlakozzon a felvonuláshoz.
2023.02.28.

Budaházy ítélethirdetés előtt (videó)

Budaházy György és dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője értékelik gyurcsányi koncepciós Hunnia terrorper megismételt másodfokú eljárásában eddig történteket és latolgatják az eljárás, illetve kegyelem esélyeit.
2023.02.22.

Tüntetésre készül a Mi Hazánk

A debreceni Helyi Választási Bizottság arra hivatkozva, hogy nem egyértelmű a feltett kérdés, illetve, hogy maga a kérdés alapjogokat sért, elutasította a Mi Hazánk Mozgalom debreceni akkumulátorgyár építésével kapcsolatos népszavazási kezdeményezését.
2023.02.21.

Alapjogokért Központ: Az “ártatlan”, “szivárványos dumcsi” korának véget kell vetni!

Pedofil bűncselekmények rázzák meg a hazai iskolákat. A nyílt társadalom hálózata által finanszírozott "civilek" uniós forrásokkal megtámogatott évtizedes agymosása mindeközben zakatol.