„Hát igenis, igenis, igenis / Csúf és borús csak az az életemben, / Ami magyar.” Igen, nem tévedés, pontosan ezt írta Ady az eredetileg a „Nyugat” folyóirat 1913/1. számában megjelent „Régi énekek ekhója” című költeményében. Mindazok, akik őt folyvást citálják, hódolva lassan száz éves kultuszának, vajon mikor néznek szembe azzal, hogy imádott költőjük inkább volt a rombolás, mint az építés táltosa?