Bajorerdei számkivetésekor fogant költeményei mindegyikéből kirajzolódnak ugyan a magyarságtudat metafizikai kontúrjai, mégis, közülük „A bujdosó imája” fémjelzi a tipikus magyar sorsot leginkább, a keresztény sarkalatos erényekkel és sajátos lelki-szellemi s fizikai-biológiai képességeinkkel megvalósuló létteljességünket.

A bujdosó imája

Uram, ki fönt az égben
lakozol a fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében.

Az emberek agyára
áraszd el bölcsességed.
Értsék meg valahára,
mi végből van az élet.

Arasznyi kis idő csak,
mely ajtódig vezet.
De előre csak a jó visz,
a gonosz vissza vet.

Legyen megint az ember
képedre alkotott!
Utálja meg már egyszer
mit maga alkotott.

Romlandó kincsekért
ne törje magát senki.
Igyekezzék helyettök
jobb kincseket szerezni.

Jó tettek nyugalmát.
Derűt és békességet.
Mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget.

Gőgből és gyűlöletből
mindent, mit föltalált:
vedd ki Uram kezéből
a keserű pohárt.

Rémségek éjszakáját
váltsad föl virradatra.
Az emberi világot
szebbre és igazabbra.

Hogy törvények közt az első
a szeretet legyen.
Üljön jóindulat
a kormányszékeken.

Az igazság előtt
hajoljon meg a fegyver
s élhessen szabadon
e földön minden ember.

És legyen egy akol.
És egy legyen a pásztor.
Növelj pásztorbotot
virágzó rózsafából.

S ha mindeneket szépen
elrendeztél ekképpen:
a népek közt, Uram
nekem is van egy népem.

Ha érdemét kegyednek
a szenvedéssel méred,
úgy egynek sincsen annyi
szent jussa, mint e népnek.

Mások bűnéért is
őt verte ostorod.
Sok súlyos nagy keresztet
szó nélkül hordozott.

Legjobb fiait vitte
mindég a Golgotára
s jótettének soha,
csak bűnének volt ára.

Uram, adj békességet
a Kárpátok között!
Sehol még földet annyi
könny s vér nem öntözött.

Sehol még annyi színes
nagy álom nem fakadt
s árvábbak prófétáid
sehol sem voltanak.

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!

Bár megtagadta tőlem
a békét s kenyeret:
engem sújtasz, Uram,
amikor őt vered.

Mert népem. Fajtám. Vérem!
Fájdalma bennem ég!
Szánd meg Uram Isten
Attila nemzetét.

Adj békés aratást
sok vérvetés nyomán.
Nyugodjék meg kezed
gondverte otthonán.

S ha áldásod e földön
elért kicsinyt, nagyot:
jussak eszedbe én is,
ki bujdosó vagyok.

A Kárpátok alatt,
ahol apáim éltek,
rendelj ki nekem is
egy csöndes menedéket.

Csak akkora legyen, hogy
elférjek én s a béke.
Nézzen az ablakom
patakra, fára, rétre.

Kenyér mellé naponta
jusson egy szál virág
s láthassam, amint Téged
dicsér egy új világ…

Uram, ki fönt az égben
lakozol fényességben,
hallgasd meg kegyesen,
hallgasd meg könyörgésem.

A vers üzenete

Ha Merényi Oszkár irodalomtörténész Berzsenyi Dániel „Fohászkodás” című költeményét „egyetemes imádság”-nak nevezte, akkor ezt is annak tekinthetjük, hiszen benne egy nép egésze sóhajt fel a Népek Urához megszenvedett múltja és jelene miatt békéért, amiért

Sehol még annyi színes
nagy álom nem fakadt
s árvábbak prófétáid
sehol sem voltanak.

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!

Joggal kérhetjük ezt, hiszen kontinensünk védőpajzsaként álltunk őrt mindig, miközben szentek és tudósok galériáját nyújtottuk, megmutatva a nagyvilágnak képességünket családi életünk makulátlanságával, uralkodóink lovagiasságával, hadvezéreink vitézségével az Aquinói Szent Tamás kifejezte „erkölcsi jó cselekvésére” (habitus operativus bonus), értelmi erényként fogékonyságunkat a bölcsességre (sapientia), az értelmességre (intelligentia), tudományra (scientia) és ügyességre (habilitas), akaratunk erkölcsi erényeként az igazságosságra (iustitia) – vagyis hogy megadjuk mindenkinek, ami neki jár (suum cuique) –, tisztaságra (castitas), önuralomra képesítő mértékletességre (continentia), a bajokkal, akadályokkal szemben tanúsítandó erősségre (fortitudo), ezért

Ha érdemét kegyednek
a szenvedéssel méred,
úgy egynek sincsen annyi
szent jussa, mint e népnek.

Mások bűnéért is
őt verte ostorod.
Sok súlyos nagy keresztet
szó nélkül hordozott.

Legjobb fiait vitte
mindég a Golgotára
s jótettének soha,
csak bűnének volt ára.

Verse metafizikai magyarságtudatának végső üzenete, hogy a magyar az iménti keresztény sarkalatos erények gyakorlását maradéktalanul csak a „Kárpátok alatt” tudja átélni és továbbadni, megerősítve azt, amit kiváló jezsuitánk, Bangha Béla vallott: „Nem az az igazi katolikus, aki sok apróságot tud s aki ott van minden processzión, novénán és triduumon, hanem aki a hit, a kegyelmi élet s az evangéliumi erkölcs útján járva, jellemes viselkedésével mindenkinek javára s épülésére szolgál, aki teljesíti Isten iránti kötelességét, de nem marad el az emberi, családi, hivatali és hazafias kötelességek terén sem.”

Így lesz testben-lélekben egyszerre ember s magyar.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info