A keresztény középkorban nemhogy nem tanították, elégették a Talmudot, amely nyíltan hirdeti, hogy „ha egy nem zsidó egy zsidót megüt, halált érdemel, mert ez éppen olyan bűn, mintha ezt az isteni Fölséggel tenné”, hiszen „a világ csak az izraeliták végett teremtetett: ők a gyümölcs, a többi nép csak üres csésze, következésképpen mondhatjuk, hogy az izraelitákon kívül nincs más nép, azok csak üres csészék.”
Azt is tanítja továbbá, hogy „a világ népei nem neveztetnek embereknek, hanem állatoknak:
a nem zsidók udvara baromistállónak tekintendő, lakásaik nem lakások”, valamint „az embernek (zsidónak) szabad a nem zsidók vásáraira elmenni és barmot, rabszolgát venni, mert így megmenti azokat az ember az ő kezükből. Felebarátodat nem szabad megrabolnod, de ez nem vonatkozik gojra [nem zsidóra – Ifj. T. L.], aki neked nem felebarátod: egy gojt szabad megcsalnod és tőle uzsorát venned”.
Talán ennyi is elég annak magyarázatául, hogy miért égették el valaha példányait. A domonkos Donin Miklós tanácsára IX. Gergely pápa el is rendelte elégetését, így a franciák csak 1240-ben huszonnégy szekérre valót égettek el belőle.
Azonban korántsem csak rabbijaik olvasták a Talmudot, hanem kereskedőik, bankáraik is. Történetírójuk, Valeriu Marcu 1934-ben megjelent „Die Vertreibung der Juden aus Spanien” (A zsidók kiűzése Spanyolországból) című könyvében leírja, hogy „a Talmudból a nemes fémek pontos ismertét is meg lehet tanulni, benne van a hitelek neme, a kölcsönszerződések pontos ismerete is. Minden »igaz« zsidó, akár gazdag, akár szegény, reális gazdasági ismeretekkel rendelkezett, köteles volt a Talmudot olvasni, tanulni, így annál jobb közgazda lett. Ezért a portugál és a spanyol királyok a főrabbikat nevezték ki pénzügyminiszterekké: Portugáliában például mindig a főrabbi a volt a pénzügyminiszter.”
Ma már azonban nem elégetik, beleégetik lelkünkbe, ha hagyjuk.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
