Ha van magyar mártírkrónika, legnagyobb írónőnk, Tormay Cécile Bujdosó könyve a javából az, ugyanis nincs lapja, melyen az 1919-es patkánylázadásról írtaktól ne vetne – Erdélyi József költőnk szavaival – „lángot a szűz papiros”. Ilyen az 1919. április 6-i feljegyzése is, akárcsak Mihályfi Ákos cisztercita visszaemlékezése.
Tormay Cécile e napi feljegyzésében ezt olvassuk:
»Budapesten pedig elrendelte a vörös hatalom, hogy mára be kell zárni Krisztus templomait, és holnapra mozgó színházat akar beléjük telepíteni. A keresztény papságot kötéllel fenyegetik. A tanító szerzeteket kiüldözik, az apácákat elkergetik a betegek és árvák mellől. Letépik róluk rendjük viseletét. Rendházaikba kommunista gyülekező helyeket, titkos tivornyatanyákat telepítenek.
A teoretikus szocializmus a vallást magánügynek nevezte. Most, hogy elmúlt a teória és megmaradt a vérengző valóság, már nem magánügy többé, mert még a lelkeknek sem lehet itt magántulajdonuk. A magántulajdont eltörölték és köztulajdonba veszik. Eltörölték a vallást, mint magánügyet és közüggyé teszik, a közügyeket pedig a proletárdiktatúra nevében huszonhat zsidó népbiztos intézi ma Magyarországon, akik ugyanazzal a lihegő, sötét gyűlölettel feszítik meg az Igét, mint Őt magát kétezer év előtt. A nép pedig áll a kereszt lábainál és mint akkor, nem tudja, hogy ott áll és mint akkor, nem érti, mit szegeznek kalapálva, röhögve, köpködő gyűlölettel bitóra a feje felett.
Állatok felett könnyebb az ostort suhogtatni, mint emberek felett. Ez kell a kommunizmusnak. Mert aki a néptől elveszi a vallását, az elvesz mindent, ami az almon, a bográcson és a kulacson túl van, egyetlen mozdulattal elveszi tőle az etikáját, a filozófiáját, az esztétikáját.«
Mihályfi Ákos (1862-1937) cisztercita, teológiai tanár 1946-ban indexre tett könyvében (Lélekmentés a nagy világégés után, 1920) ugyanerről számolt be:
»Kikiáltották a proletárdiktatúrát. Kicsodák? Taine-nel felelek: „Egypár eszelős, kiknek repedt agya önként utat nyitott a divatos elméleteknek: a többiek, sokkal nagyobb számmal, valódi ragadozó állatok. Megismerjük köztük a társadalmi csatorna állandó salakját, megkeményedett és mély sarát. A tudatlanság és bűnök e mélységében keresi a forradalmi kormány táborkarát és személyzetét. A rajongókon kívül, kik ritkák, egyedül a barmoknak és gazoknak van képességük és hajlamuk e dologra.” Taine jellemzéséhez még legfeljebb azt fűzhetjük hozzá, hogy ennek a rajongókból és gazemberekből álló társaságnak legalább 90 percentje zsidó volt, ez a körülmény eléggé megmagyarázza azt, hogy a proletárdiktatúra miért üldözte elsősorban a katolikus egyházat és klérust. A proletárdiktatúrának minden fojtogató durvasága fölébresztette az életösztönt a papokban és a hívőkben egyaránt. Mikor ezek a repedtagyú, eszelős rajongók a templomokat is le akarták foglalni, koncert- és gyűléstermekké átalakítani, feljajdult, de egyszersmind felhörkent Budapest keresztény népe oly elemi erővel, hogy a diktátorok kénytelenek voltak elejteni démoni tervüket. Annál nagyobb energiával láttak hozzá a papság üldözéséhez. Minden egyházi vagyont és alapítványt lefoglaltak, a püspököket kiűzték palotáikból, az apácákat és szerzeteseket aposztáziára szólították fel s aki nem írta alá a hittagadó kötelezvényt, kidobták az utcára. A proletárdiktatúra négy hónapi rém,uralma az egész társadalmat megrázkódtatta s amikor végre megbukott, elementáris erővel tört ki az egész társadalomból a keresztény megújhodás vágya és elhatározása.«”
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
