Petőfinek a régente csak huncutkásoknak és pajeszeseknek nevezettekhez való viszonyáról barátjának, Kerényi Frigyesnek írt „Úti levelében” szokatlan keresetlenséggel olvashatunk, akárcsak népi lírikusunk, Sértő Kálmán versében.

1847. július 12-én írta barátjának:

„Dicsekedés nélkül szólva, a legnagyobb emberbarátok egyike vagyok s tisztelem, becsülöm a zsidókat, de már a kocsmákból csak kikergetném őket pokolig, mert a mi ronda, csak ronda az, hiába!”

Ezután aligha szorul magyarázatra Sértő Kálmán alábbi költeménye.

Petőfi és a zsidók

A zsidók szeretik Petőfit,
Az nem zsidózott, orrhangolják.
Nem, szegény Sándor, más baja volt,
Javában virágzott az osztrák.

Akkor még magyar színészek voltak,
Magyar írók, több más efféle,
Ha látott is egy rongyos zsidót,
Jövőjét nem vehette észre.

Zsidó jövőjét nem láthatta,
Akik most erőszakkal, dallal,
Magyar ruhába öltözködve
Seftelnek, rajtunk diadallal.

Hivatkoznak szent Petőfire,
Mint forradalmak talajára,
„Egy gondolat bánt engem”-ben a
Vérpiros zászlókat kívánta.

Petőfi üzeni általam,
A világszabadság szép lenne,
Ha abban mindenki, mint magyar
Gyökeres, becsületes lenne.

Ha feltámadna, ma már nyilván,
Szemügyre venné, sokat, őket,
Dörögne, zúgna, villámolna,
Túl zengne seregnyi költőket.

Százezer Istent megtagadna,
Amilyen lélek, vihardallal,
Egész világnak nekimenne,
A magyarért a magyarral…

Ifj. Tompó László – Hunhír.info