A bolsevista és liberális történelemhamisítás megfertőzte közvélemény az olasz, a német és a magyar revíziós törekvéseket változatlanul becsmérli, szembeállítva Mussolini, Hitler és Horthy politikájának e törekvésekben való azonosságát, elfeledtetve, hogy döntően igenis az olasz és a német vezér támogatása tette lehetővé gróf Teleki Pál terve megvalósulását, vagyis a többségében magyar lakta területek visszatérését, amiért a korabeli dokumentumok egybehangzó tanúbizonysága szerint mindhármukat felszabadítókként köszöntötték véreink.

A magyarságnak a felvidéki és kárpátaljai cseh, az erdélyi oláh és a délvidéki szerb uralom általi, az 1930-as évek derekáig már tűrhetetlen elnyomása német és olasz befolyástól függetlenül is döntést kívánt kormányunktól. A Müncheni Egyezmény (1938) záradéka olasz javaslatra meghagyta, hogy a nemzeti önrendelkezést lábbal tipró, a szabadkőműves Eduard Beneš irányította Csehszlovákiának rendeznie kell fennálló területi vitáit Lengyelországgal és Magyarországgal. Ennek érdekében 1938. október 9-e és 13-a között a magyar és a csehszlovák fél tárgyalóasztalhoz ült, miután azonban az utóbbi két magyar település átadásán túl semmiféle revízióra nem volt hajlandó, magyar részről Kánya Kálmán külügyminiszter és Teleki Pál kultuszminiszter, német részről Joachim von Ribbentrop, olasz részről Galeazzo Giano gróf külügyminiszter tárgyalásai révén Magyarország és Németország között augusztus 20-a és 26-a között érdemi megbeszélésre került sor. Horthy kormányzó és kíséretében Imrédy Béla, Kánya Kálmán, Rátz Jenő Hitler meghívására Berlinbe látogatott: a revízióért cserébe a birodalmi vezér és kancellár a szudétanémetek Németországhoz csatolásához kérte segítségünket, amit az érintett ugyan ( katonapolitikai okokra és külpolitikai értetlenségre hivatkozva) elutasított, mégis, gróf Teleki Pál elvét – miszerint csak a többségükben magyar lakta területekre tartunk igényt – elfogadva, november 2-án Bécsben döntés született: visszatért 11 927 négyzetkilométer Felvidékünkből, 1 millió 62 ezer magyar.

Nemzetünk egészének lelkesedése leírhatatlan volt. Komáromban, továbbá Rákóczi városában, Kassán különösen is feledhetetlenné vált honvédeink bevonulása. A Kormányzót már ekkor országgyarapító nemzetvezetőként köszöntötte mindenki. A bevonulás katonai szervezettsége mindenkit lenyűgözött, hiszen 1938. január 27-e óta, miután a Népszövetség döntése értelmében, látva a revíziós törekvések sikerét, hazánknak megszűnt a jóvátételi kötelezettsége, így Darányi Kálmán miniszterelnök győri programbeszédében meghirdette egyrészt a határaink mentén ránk lecsapni bármikor kész orosz beavatkozás elleni küzdelemre való hadászati-harcászati felkészülést, másrészt a visszatérő területeinkre való ünnepélyes bevonulás zavartalan lebonyolítását, ezáltal az Első Bécsi Döntés közvetlen folytatásaként lehetővé téve egyben 1939. március 15-e és 18-a között az ukrán csapatok (főleg a Szics-gárda) brutalitásai, folyamatos határsértései orvoslásaként Kárpátaljára a Héjjas Iván és Prónay Pál alapította Rongyos Gárda általi bevonulást is.

Honvédeink Felvidékre és (német-olasz döntésről függetlenül, kizárólag önerőnkre támaszkodóan) Kárpátaljára történő bevonulása tette lehetővé harmadik revíziós sikerünket, a Második Bécsi Döntés révén Észak-Erdély és Székelyföld visszatérését. A Turnu Severin-i (Szörényvár-i), 1940. augusztus 16-a és 24-e közti román–magyar tárgyalások Erdély ügyében azonban nem vezettek eredményre, miután a román fél az általa felajánlott lakosságcserén kívül semmit sem fogadott el a magyar fél javaslatából, az akkor többségében magyar lakta területek visszaadásáról hallani sem akarva. Erre válaszul Róma és Berlin, mindkét fél kölcsönös kérésére, fegyveres konfliktust elkerülendő, német-olasz és magyar-román kormányképviselők megállapodását sürgette. Így került sor Bécsben magyar részről gróf Teleki Pál miniszterelnök, Csáky István külügyminiszter, Hory András szóvivő (mindhárman erdélyi származásúak), román részről Mihail Manoilescu, német részről Joachim von Ribbentrop, olasz részről Galeazzo Ciano gróf külügyminiszter döntőbíráskodására az egykori császárváros Belvedere Palotájában.

A tárgyalás 1940. augusztus 30-án elfogadott, Csáky István, Joachim von Ribbentrop, gróf Galeazzo Ciano és Mihail Manoilescu aláírta jegyzőkönyve megállapította:
»Azoknak a megbeszéléseknek során, amelyek Bécsben, 1940. évi augusztus hó 29. és 30. napján Németország, Olaszország Románia és Magyarország képviselői között a Magyarország részére átengedendő területnek Románia és Magyarország között függőben lévő kérdésében folytak, Románia és Magyarország képviselői meghatalmazásaik alapján a birodalmi kormányt és az olasz kormányt felkérték arra, hogy e kérdést döntőbírói határozattal rendezzék. Románia és Magyarország képviselői egyúttal kijelentették, hogy kormányaik ily döntőbírói határozatot minden további nélkül magukra kötelezőnek ismernek el.

Ribbentrop Joachim német birodalmi külügyminiszter és Ciano Galeazzo Őfelsége Olaszország és Albánia királyának, Etiópia császárának külügyminisztere erre kormányaik nevében és megbízásából kijelentették, hogy készek a román királyi és a magyar királyi kormány felkérésének eleget tenni, és Manoilescu Mihail román királyi külügyminiszterrel folytatott újabb megbeszélés után a mai napon Bécsben, a Belvedere-kastélyban a kért, mellékletével együtt a jegyzőkönyvhöz másolatban csatolt döntőbírói határozatot meghozták, és Románia és Magyarország képviselőinek német és olasz nyelvű kettős példányban átadták.

A román királyi külügyminiszter és a magyar királyi külügyminiszter a döntőbírói határozatot és mellékletét tudomásul vették, és kormányaik nevében újból megerősítették azt a kijelentést, hogy a döntőbírói határozatot végleges rendezésnek elfogadják, és kötelezik magukat annak fenntartás nélkül való végrehajtására.

Kiállíttatott német és olasz nyelven, mindkét nyelven négy-négy eredeti példányban.«
Az ugyanezen a napon megszületett, Joachim von Ribbentrop és Galeazzo Ciano aláírásával hitelesített döntőbírói határozat tényként leszögezte:

»A román királyi kormány és a magyar királyi kormány azzal a felkéréssel fordultak a birodalmi kormányhoz és az olasz királyi kormányhoz, hogy a Magyarország részére átengedendő területnek Románia és Magyarország között függőben levő kérdését döntőbírói határozattal rendezzék. Ennek a felkérésnek, valamint a román királyi kormány felkéréssel kapcsolatban tett annak a kijelentésének alapján, hogy ily döntőbírói határozatot minden további nélkül magukra kötelezőnek ismernek el, Ribbentrop Joachim német birodalmi külügyminiszter és gróf Ciano Galeazzo, Olaszország és Albánia királyának, Etiópia császárának külügyminisztere, Manoilescu Mihail román királyi külügyminiszterrel folytatott ismételt megbeszélés után a mai napon Bécsben a következő döntőbírói határozatot hozták:

1. Románia és Magyarország között végleges határként az ide mellékelt térképbe berajzolt határ állapíttatik meg. (Ehhez mellékelték a visszatért erdélyi részek térképét.) A határnak a helyszínen való pontosabb kijelölése román-magyar bizottság feladata lesz.

2. Az ekként Magyarországnak jutó, eddig román területet a román csapatok 14 napi határidő alatt ki fogják üríteni, és rendes állapotukban Magyarországnak át fogják adni. A kiürítés és megszállás egyes szakaszait, valamint egyéb módozatait román-magyar bizottság azonnal megállapítja. A román királyi és a magyar királyi kormány gondoskodni tartozik arról, hogy a kiürítés és megszállás teljes nyugalomban és rendben történjék.

3. Mindazok a román állampolgárok, akik a mai napon Románia által átengedendő területen állandó lakóhellyel bírnak, a magyar állampolgárságot minden további nélkül megszerzik. Jogukban áll hat hónapi határidőn belül a román állampolgárság javára optálni. Azok a személyek, akik ezzel az optálási joggal élnek, a magyar állam területét további egy évi határidőn belül elhagyni tartoznak, és Románia be fogja őket fogadni. Ingó vagyonukat szabadon magukkal vihetik. Ingatlan vagyonukat elköltözésükig értékesíthetik, és a befolyt ellenértéket szintén szabadon magukkal vihetik. Ha az értékesítés nem lehetséges, Magyarország tartozik őket kártalanítani. Magyarország az optálók elköltözésével kapcsolatos összes kérdéseket nagylelkűen és előzékenyen fogja kezelni.

4. Azoknak a magyar nemzetiségű román állampolgároknak, akik az 1919-ben Magyarország által Romániának átengedett és most Romániánál megmaradó területen bírnak állandó lakóhellyel, jogukban áll hat hónapi határidőn belül a magyar állampolgárság javára optálni. Azokra a személyekre, akik ezzel az optálási joggal élnek, a megelőző, 3. pontban lefektetett elvek alkalmazandók.

5. A magyar királyi kormány ünnepélyesen kötelezettséget vállal aziránt, hogy azokat a személyeket, akik a jelen döntőbírói határozat alapján a magyar állampolgárságot megszerzik, de román nemzetiségűek, az egyéb magyar állampolgárokkal minden tekintetben egyenlőknek veszi. A román királyi kormány ünnepélyesen ennek megfelelően kötelezettséget vállal az állam területén maradó magyar nemzetiségű román állampolgárok tekintetében.

6. Az állami fennhatóság változásából adódó egyéb kérdések rendezése a román királyi és a magyar királyi kormány között közvetlen tárgyalások útján fog történni.

7. Amennyiben a jelen döntőbírói határozat végrehajtása során nehézségek vagy kételyek merülnének fel, a román királyi és a magyar királyi kormány tekintetében közvetlenül fognak megállapodni. Amennyiben valamely kérdésben nem tudnának megegyezni, úgy a kérdést végérvényes eldöntés végett a birodalmi kormány és az olasz királyi kormány elé terjesztik.«

(Folytatjuk)

Ifj. Tompó László – HunHír.info