Harmincnyolc évvel hátam mögött elmulasztottam Panama-tanulmányokat végezni, így esélyem sincs a bankárvilágba bármiképpen belekerülni, mégsem mondhatom, hogy békében hagyna, hiszen mindenfelé megmutatja létezését, újabban még a nyelvvilágban is, melynek jeleként fővárosunkban óriásplakátokon olvasható ez a kérdés.
A csekély 804 milliót zsebre vágó kiváló ügyvédnő, Mártika óta tudom, lehet tocsikolni, most pedig már bankolni is, hála a cionprolik nyelvújítása iránti közönynek, annak, hogy nyilván csak a csodabogarak emlékeznek még a 2332 évvel ezelőtt elhunyt, a pénzkereskedelmet a legmegvetendőbb foglalkozások egyikének tartó Arisztotelészre, vagy a 180 évvel ezelőtt jobb létre szenderült Katona Józsefre, belőle is Tiborc panaszának akár csak két sorára: „S ki száz meg százezret rabol, /Bírája leszen annak, kit a szükség garast rabolni kényszerített.” Hiába, ne Bánk, a bank szóljon, mi pedig csak bankoljunk!
Szép új világ, nem?
Ifj. Tompó László – HunHír.info