Valaha (972 és 1249 között) Esztergom hazánk fővárosa volt, keresztény erkölcsünk, nemzettudatunk fellegvára, és e szellemnek még a XIX-XX. század fordulóján is voltak felfakadásai benne, amelynek jeleként Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában egykor értékesebbnél értékesebb nemzetismereti kiadványok sorozata jelent meg. Most közülük egy álneves kiadványból szemlézünk, mely „Aforizmák a zsidókról társadalomtudományi eredmények alapján” címmel jelent meg 1911-ben.

„Alig van népfaj, mely az elfajzott, erkölcstelen egoizmust magasabb tökélyre vitte volna, mint a zsidó, kik a vallás szent címei alatt is a legdurvább, a legmaterialisztikusabb egoizmust melengetik és ápolják.” – írja a mindössze harminc oldalas tanulmány előszavában az „Előpataki” álnevű szerző, előrebocsátva, hogy tollát „nem antiszemitaság, hanem őszinte magyar hazafiság vezette” (4. old.). Mégis, műve ugyanarra a sorsa jutott, mint Bartha Miklósé, aki a „Kazár földön” (Kolozsvár, 1901. Ellenzék) hasábjain, kizárólag a galiciánerek (a Galíciából az orosz pogromok elől Északkelet-Magyarország vármegyéibe beözönlő ortodox zsidók) bűneit leleplezve, hiába kérte azok nem galíciáner testvéreit, ne tekintsék antiszemita uszításnak könyvét, válaszul felvásárolták és eltüntették, igazolván ezzel íróját, aki szerint (322-323. old.) „ha én kimondom a zsidókról a magam jó igazságát éppen oly őszintén, mint a katholikusokról és a protestánsokról, akkor ez nem antiszemita indulat az én részemről, hanem beteges érzékenység a zsidók részéről”.

Az érzékenységüket még Barthánál is alaposabban ismerő Előpataki sorait, különösen is az általunk kiemelteket, méltán kellene márványba vésni, akárcsak általa ismert fajvédőink közül Dánér Béla, Istóczy Győző, Kászonyi Dániel, Kossuth Lajos, Liszt Ferenc, Ónody Géza, Szemere Miklós, gróf Széchenyi István, Verhovay Gyula, Vörösmarty Mihály, gróf Zelenski Róbert, Zimándy Ignác rájuk, a minden bírálójukat börtönnel büntetni akarókra vonatkozó mondatait.

Nézzük, mit írt a galíciánerekről! (6. old.) „A rabbinus tanok gyűjteménye, a Talmud, a zsidók erkölcsi tehetetlenségét, ügyefogyottságát és azon különleges tulajdonságokat, melyek által állandóan az emberiség örökös ellenszenvét idézik fel maguk ellen, nem orvosolja, hanem ellenkezőleg dogmatikus tanok alakjában apologizálja, nagyra növeli, állandósítja és szentesíti. „Az az ügyefogyott, ínséges zsidó, aki Galícia határán átlépve magyar földre teszi a lábát, kinek munkabírása, erkölcsi tartalma semmi, tudása pedig csak annyira terjed, miként lehet egy liter pálinkából kettőt csinálni, embernek egyedül csak önmagát tartja, s azt hiszi, hogy ő Istennek kiválasztott népéhez tartozik s több joga van e földhöz, melynek ezer éven keresztül minden rögét magyar vér öntözte, mert Isten réges-régen kijelentette, hogy az egész föld a zsidóké.”

Nemcsak világi, hanem sajnos sokszor még egyházi iskolákban is úgy beszélnek tanárok a Talmudról, mint becses irodalmi emlékről, erkölcsnemesítő olvasmányról. És a valóság? „A Talmud tanai egyenes negációi a keresztény vallás tanainak. A keresztény vallás Krisztus tanításaiból és ártatlanul kiontott véréből táplálkozik, a Talmud Krisztus és követői kicsinyléséből és gyűlöletéből. Ha a keresztény vallási tanok csak egy kis részt bírnának azon zsidó gyűlöletből, amit a Talmud tartalmaz a keresztény gyűlöletből, a Talmudot és a zsidót egyetlen keresztény államban sem lehetne megtűrni.” (7. old.)

Tartalmának találó összefoglalását adja: „A Talmud erkölcsi törvényei csak Isten kiválasztott népére, a zsidóra vonatkoznak, de miután más ember, különösen a keresztény emberszámba nem jön, mással szemben meg van engedve minden, sőt mással szemben egyenesen az erkölcstelenség tekintetik erkölcsnek. Tényleg hajmeresztő az a sok erkölcstelen eszköz és fegyver, melyet zsidó használ kereszténnyel szemben.“ (7. old.)

Korunk Amerikájának, Nyugat Európájának, de legfőképpen Izraeljének leghatalmasabb iparágai között foglal helyet a prostitúció. Előpatakit olvasva azonban rádöbbenhetünk, hogy ez sem egészen új jelenség, hiszen a huszadik század küszöbén is virágzott: „Városokban a kocsmák modern kiadásaival az úgynevezett éjjeli kávéházakkal is mind sűrűbben találkozunk, melyekben a zsidónál keresztény rabszolganők vannak alkalmazásban. Ezekről a helyekről mindenki tudja, hogy ezek semmiféle közszükséget nem pótolnak, ellenben rettenetes mételyt árasztanak ki magukból s nem egyebek azok erkölcstelen rabló tanyáknál, mindemellett nálunk minden meg van engedve, mert a magyar ember könnyelmű és buta, hatóságainkban pedig egy csepp önzetlen, hazafias, nemzeti érzés sincs.” (9. old.)

Korunk egyik legtisztábban látó anticionista gondolkodója, Dr. David Duke írja (Fehér szexrabszolgák Izraelben. Szittyakürt, 2005. szeptember-október, 9. old.): „A prostitúció, vagy ahogyan találóan hívják: fehér rabszolga-kereskedelem […] olyan intézmény, mely egyidős a civilizációval. Még az ősi időkben is prémiumot jelentett a világos bőrű európai nők, kisfiúk és kislányok értékesítése a rabszolga-kereskedelem talán legbrutálisabb válfajának kerítői számára: a rabszolga-kereskedelem ezen ága olyanokkal kereskedett, akiket testileg mocskoltak be tulajdonosaik.” És ahogyan „a szervezett rabszolga-kereskedelmet, úgy uralták a zsidók a prostitúciót is.” Bangha Béla nem véletlenül írta (Világhódító kereszténység. Bangha Béla Összegyűjtött Munkái. Bp. 1942. Szent István Társulat, XXX. kötet. 267. old.), hogy a huszadik század elején „külföldön az idegen származású prostituáltakat sokfelé egyszerűen hungarának, vengerkának, ’magyar nő’-nek nevezték”, amiért „egyet jelentett a perditával”, Előpataki pedig tényként állapította meg: „A zsidó nemcsak ipari termékekkel és gazdasági terménnyel, de emberrel is kereskedik: adás-vevés tárgya természetesen nem zsidó, hanem keresztény ember. Megboldogult Rudolf trónörökösünk megmondta, hogy a déli államokban egészen Egyiptomig mindenütt elesett nőszemélyekkel találkozik az ember, akiknek nagy része olyan járatlan és tapasztalatlan, hogy önmagától a szomszéd vasúti állomásig sem tud elutazni, s csak ámítás és rászedés útján jutottak könyörtelen, szánandó helyzetükbe, s akik mind hontalanul és nyomtalanul vesznek el idegen földön, fogyasztva hazájukban, természetesen a becsületes munkás kezek ezreit. Ha más államban történnék legfelsőbb helyről ilyen nyilatkozat, ez országos felháborodást idézne elő s kemény retorziót vonna maga után, de nálunk ez csak akkor történnék meg, ha keresztény kéz juttatna zsidóleányt hasonló sorsra.” (28. old.) Ezt megerősítendő és kiegészítendő, Duke említett írásában idézte az egyik mai izraeli rabszolgatartót, Jacob Golan-t, aki szerint az izraeliek imádják a szép szőke orosz lányokat, akik majdnem mind prostituáltak Izraelben.

Újságok, kézikönyvek, iskolák sokasága hirdeti a zsidó intelligencia felülmúlhatatlanságát, a valóságban azonban ez is másképpen van: „A zsidókat le lehetne telepíteni a föld leggazdagabb területére, de azért önmagukban, más népektől különváltan a legnagyobb ínségre jutnának. A zsidó sem ipari, sem gazdasági téren termelni nem tud: ő csak közvetít, meg fogyaszt, ha pedig magukban volnának, nem volna mit közvetíteni meg fogyasztani.”. (10. old.)

Miként tudják mégis a tömegeket hipnotizálni? „Minden zsidó két ember, egyik a valódi, a hamisítatlan, amelyet mindig rejteget: a másik a hazug módon hamisított, aminőnek mindig feltüntetni óhajtja magát. A valódit mindig keresnünk kell, mert az rejtve van: a hamisított mindig előttünk áll és követelődzik, hogy őt abban az alakjában fogadjuk el, aminőnek ő hazudja magát. A valódi határtalan egoizmusa miatt erkölcstelen, más embert, különösen a keresztényt Megváltójával együtt lenézi, a pénzt imádja: az önmagát és faját meghamisító szüntelenül a legkiválóbb erényeket és emberi tulajdonságokat öltögeti magára s ha hazugságainak nem hisz az ember, akkor felette türelmetlen s követeli, hogy mindig hamisított alakjában legyen forgalomban. Tapasztalt szem hamar felfedezi a valódit s ha erős jellemmel is rendelkezik, szembe száll erkölcstelen kísérleteinek: az avatatlanokat becsapja, megcsalja, mindenéből kiforgatja: a gyenge jelleműeket valamiféle gyengéjüknél fogva megkörnyékezi, leigázza, szolgájává teszi.” (11. old.)

Aki csak egy kicsit is ismeri világukat, nem teljesen ismeretlen előtte a „kóser vágás”, és korántsem csak Fritz Hippler félelmetes filmje, a „Der ewige Jude” („Az örök zsidó”) vérlázító jelenetéből: „Az is csak Magyarországon történhetik meg, hogy a zsidó sakterek a közvágóhidakon mindenütt ott vannak s az „Ego primam tollo” [„Ego primam tollo, nominor quia leo”, vagyis, Arany János klasszikus tolmácsolásában: „Őmaga főszerepet foga fel, minthogy neve arszlán”, azaz oroszlán. – Ifj. T. L.] elvét teljes szabadsággal alkalmazzák, s nekünk csak olyan húst szabad enni, aminőt a sakter nagy kegyesen a sajátjukból meghagy, vagy a keresztény mészárosokéból szíves el nem választani. Vajon a hatóságok nem tudnák a keresztény fogyasztó közönség rovására gyakorolt zsidó kiváltságokat megszüntetni?” (17. old.) Tudnák, persze, csak hát…

Gazdasági-kereskedelmi, pénzügyi életben való irányító szerepükről alighanem Vespasianus mondása juthat eszünkbe, miszerint „pecunia non olet”, vagyis a „pénznek nincsen szaga”: „A zsidó mindig dicséri, magasztalja önmagát és fajtáját, s örül, ha az önmagáról forgalomba hozott dicsérő frázisokat vakon elfogadjuk, mert nála a szemfényvesztés és vakítás a megélhetés egyik legfőbb eszköze. Szeretik híresztelni önmagukról, hogy zsidó nélkül nincs kereskedelem, pedig ez óriási tévedés. Volt nekünk kereskedelmünk zsidó nélkül is, csakhogy tisztességes, volna nekünk kereskedelmünk ma is, csak nem olyan, mely a szédelgésnek és piszkos konkurenciának minden képzelhető faját állandóan mozgásban tartja. Sehol a világon annyi fizetésképtelenség és bukás nem fordul elő, mint ott, ahol zsidók ragadják kezökbe a kereskedelmet, s náluk az olyan sáfár nyilvános dicséret tárgya, aki úgy csinálja ezen üzelmeket, hogy az gazdagon jövedelmez, azzal nem törődve természetesen, hogy ami nekik igaztalanul jövedelmez, az másokat alávaló módon megkárosít.” (17-18. old.) Így aztán a zsidónál „semmiféle foglalkozás sem tisztességes megélhetési, hanem rohamos, mohó meggazdagodási eszköz, s ezért mindenféle térben és állásban teljesen kihasználja a helyzetet és a bizalmat s végeredményben lejáratja és megutáltatja önmagát. A nagy baj azonban nem a zsidó gyűlöletből áll, mert a zsidót úgy se szerette soha senki, hanem abból, hogy amint minden téren nagyobb és nagyobb számban jelennek meg, a gyűlölet mind általánosabbá válik úgy ment, kint kívül, s lassanként azon vesszük magunkat észre, hogy összes társadalmi közállapotaink megromlása mellett a köznép megutálja az egész művelt elemet, a művelt külföld pedig az egész magyar államot.” (19. old.)

„A zsidónak politikai meggyőződése nincs, mert ő oly értelemben hazát, mint más ember, nem ismer, az ő hazája az egész föld. Rendesen a hatalommal tart, mert abból a legtöbb hasznot húz: de ha az ellenzékieskedés jobban fizet, 24 óra alatt az ellenzék embere. A zsidó politikai jellemtelenség a becsületes keresztény nép közt is borzasztó erkölcsi rombolást végez.” (21. old.)

Sokak számára ma is rejtély, miért belőlük verbuválódik a legtöbb orvos és ügyvéd? Íme a magyarázat: „A zsidó a diplomás pályák közül legjobban szereti a magánkereseti ágakat, legjobban szeret orvos, ügyvéd lenni, mert ezeken a pályákon magánfelekkel áll szemben, önmaga taksál, ennélfogva szédelgéseit jobban űzheti, erkölcstelen képességeit legjobban értékesítheti. A hivatalnoki pálya más kevésbé kedvelt a zsidó előtt, s erre csak szükségből vállalkozik, mert itt megszabott fizetése és munkaköre van s kezét a szabad keresetben a hivatalos kötelmek és felsőbbségtől való függés némileg kötve tartják.” (23. old.)

„A zsidók nem lesznek utcaseprők, mert a sok évezred alatt felhalmozódott intellektuális tőke tovább öröklődik az utódokra. Az érzékenységet, az alkatot és valószínűleg intelligenciánk természetét is összeadjuk abban a génkoktélban, amik a gyerekeink. Hordozható örökség ez és bárhol működtethető.” (Magyar Zsidó Almanach, 1996-1997, 39. old.) Ezt mondta Konrád (?) György, a médiaguruk szerinti „legnagyobb élő magyar író”. Úgy látszik, 1903-ban is akadt azért, aki mégsem kért ebből a génkoktélból: „A zsidók szeretik hirdetni, hogy náluk nélkül Magyarországon nincs sehol semmi s az ő eszes munkájuk nélkül az ország veszve volna: közlekedés, forgalom, fürdői élet s minden képzelhető életnyilvánulás az országban pusztulásnak indulnának zsidó nélkül. Vannak egyszerű lelkek, kik a zsidó hazugságoknak felülnek és hitelt adnak, mi azonban igen különösnek találnók ezt, ha való volna az, hogy ezer esztendeig ezer kemény megpróbáltatás és veszedelem közt megéltünk, s a második ezer év küszöbén egy örökre züllésnek indult népfaj segedelmére szorulnánk. Az való igaz, hogy Magyarországon rövid idő alatt odáig jutottunk, hogy itt hiába keres keresztény ember vasúton egy nyugodalmas fülkét, vagy valamelyik fürdőhelyen egy félreeső magányt, hogy ott magába szállva, Istenével szabadon társaloghasson, mert mindenhová beférkőzik a zsidó tolakodás és kérkedés s mindenhová behatol a zsidó felháborító, arcátlan lárma s az embert lépten-nyomon Istene elleni zúgolódásra és káromlásra késztetik.” (25. old.)

Végül Előpataki alábbi gondolatát azok figyelmébe ajánljuk megszívlelésül, akik nem értik, miért nincs ma nemzetpolitikánk?„A történetírás atyja, Herodatus [helyesen Hérodotos – Ifj. T. L.] megmondotta, hogy egy államban soha sem az erősek, hanem ellenkezőleg, a gyengék és erkölcsileg rosszak tartanak össze, mert különben ezek élni és erkölcstelen törekvéseikkel boldogulni sohasem tudnának. Azonban a rosszak elhatalmaskodása túlságos nagyra soha sem nőhet, mert ez az állam súlyos elbetegedését és halálát vonná maga után. Egy életerős államban mindig akadnak nagy emberek, kik az állam belsejében titkon elharapódzó végzetes bajt felismerik, azzal szembeszállanak, lokalizálják, vagy teljesen kiirtják, s ily módon az állam hajóját a viharok játékától, a zátonyra jutástól és elmerüléstől megmentik. (29-30. old.)

Kár, hogy jelenlegi esztergomi érsekünk-bíborosunk nem tartozik közéjük.

Ifj. Tompó László – HunHír.info