Az ember, aki csak magára gondol, az a belső, tudati tulajdonságok alapján kirekesztő, hogy más szóhasználattal ne éljek.

Magyarázkodásra vállalkozom, ami nem a magyar ember alaptulajdonsága, hisz a szívében az igazság, az élet és a törvények. Mert nem lehet jó olyan törvény, ami fáj; mert az élet magában hordozza, ha csak parányszinten is, a kezdetet – százmillió évvel ezelőtti dolgokat és a százmillió év múlva keletkező valóságot is – és a véget; mert az igazság, az érzés. Igen, az érzésben sűrűsödik a világ, mert az embernek adatott meg, hogy érezze a tettek súlyát, hogy viselje, ha csak egy emberöltőnyire is, a viszonyrendszerek következményeit.

Drága egyetlen Hatalom-mammonunk minderről megfeledkezett.

Se filozófiai vitát, se dogmatikus megállapításokat nem kell ahhoz művelni, hogy bárki beismerje: Érzés nélkül nincs ember! És ezzel a megállapításommal kezdetét veheti a teremtésmítoszok, a tudományos és ezoterikus keletkezéselméletek összehasonlítása, kiértékelése, de egy fikarcnyit sem viszi az embereket közelebb egymáshoz. Hazugságelméletek ezek mind. A jó vonzza a jót, a rossz a rosszat, pénz a pénzt stb., ezek a legnagyobb hazugságok. Ugyanis fény nélkül nincs sötétség és sötétség nélkül sincs fény, azaz a kábulatba ejtő előadások fénytrükk-magyarázatai, miszerint, ha a sötétségbe fényt gyújtasz, elmúlik a sötétség az csupán pillanat illúzió, mert ha elmúlik a sötétség, az azt jelenti, hogy megvakulsz a fényben, azaz semmit sem látsz. Csak egy kiegyensúlyozott világ, képes életben maradni: Ha ugyanis a világmérleg nyelve kibillen bármelyik irányba, a másik összeroppanásával fenyeget, ami ab abszurd, képtelenség, hiszen nem létezhet – emberi agy számára felfogható módon csak jó, vagy csak rossz -, így minden magatartás, viselkedési forma ösztönzi egy másik viselkedési, magatartási forma létrejöttét.

Megszületett a kirekesztés fogalma az által, hogy önvizsgálatot tartott egy „alfaj”, az elitember, mert ő csak az önérdek alapján élt és él, saját szemszögéből látva csak a világot, de és amennyiben csak elitember létezne, hamar kibújna a szög a zsákból, azaz nyilvánvalóvá válna, hogy elhomályosított tudatú hatalommániás; az ember, ennek a mindenek-felettiség frusztráció az okozója. A tehetetlenség zavarában, ugyanúgy jár el a jelenlegi tudományos és gazdasági elitember is, még pediglen azonképpen, hogy végérvényesnek tekinti az örök változó világot. Az elitember – legyen e világi, ezoterikus, vagy bárhonnan eredeztetett -, elhiszi önmagáról, hogy határai végtelenek, de ez a határ csakis akkora lehet, amekkora a másik pólus, azaz a szegénység, nyomor, kilátástalanság. A fenti okfejtés alapján, úgy képzelik a nyomor és a kilátástalanság növelésével, az ő jólétük egyre fokozhatóbb, és kétségük sincs a felől, hogy gyalázatlétben kell tartani az emberiség nagy részét.

ÉRZÉS NÉLKÜL NINCS EMBER!

Az érzésvilág (nevezzük így az érthetőség kedvéért az emberi életet) türelme, hajszálere viszont szétszakad, ha az életlehetőségeit ilyen-olyan magyarázatokkal, dogmákkal, filozófiai gyurmázásokkal a pöcegödörbe terelik. Olybá tűnik, hogy a végtelen szélsőségek életben tudják tartani a mindenséget, ezért a Hatalom-mammon urai, megpróbálják kiölni az emberből az érzést. Leegyszerűsítették a belső tulajdonságok alapján létező fajt, egy külső, számára kezelhetetlen érték-érdekmérő eszköz, a pénz alapján való működésre. Azaz, hogy milyen befolyás alapján, működjön a belső, az érzelem, egy külső, megfoghatatlan és befolyásolhatatlan tényezővel, a pénzzel manipulálják. Az úton, amit elképzeltek, rohamléptekkel haladnak és az emberek észrevétlenül sétálnak a megsemmisülés felé. Mert amennyiben sikerül végérvényesen kiölni az emberekből a másik iránti felelősség érzetét – tudati, anyagi, vagy örökléstani alapon kasztrálni az emberiséget –úgy kipusztul; kivilágosodik, megvakul, vagy elsötétedik, szívérzéstelenné válik az ember.

A távolodás, az emberek közötti életminőség-különbségek, bizonytalanná, kiszámíthatatlanná teszik az érzés működését és felbomolhat a lélektudatú, érző ember. Minden az irányba tett gazdasági és politikai megnyilvánulás, amelyik megenged, megtűr egy bizonyos elv alapján való megkülönböztetést, – és itt legfőképp a korrupciós-jogra gondolok, mert a jog korrupt, sosem volt igazságos és érző- az teret nyit azon erőknek, amelyek számára nem létezik az érző ember. Az elitember egyre szaporodik.

Gavallér János – Hunhír.info