Engedély nélküli pénzkölcsönnyújtási tevékenység miatt kell 15 millió forintnyi bírságot kell fizetnie az Altus Portfólió Kft.-nek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bírság kiosztása mellett feljelentést is tesz. Mint kiderült, a Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő cég a közlemény szerint mintegy 400 millió forint értékben nyújtott kölcsönt magán és jogi személyeknek is úgy, hogy ehhez nem kapott engedélyt a jegybanktól, ezért a pénzintézet azonnal hatállyal megtiltotta a vállalatnak, hogy a jövőben ilyen tevékenységet folytasson.
A közlemény szerint kamatot is számolt az Altus.
Gyurcsány cégeinek egyébként megy jól. Sajtóinformációk szerint a 2016-os bő 1 milliárdos profitból 2017-re tízmillió forintos veszteség lett. Szakértők szerint ez azért történhetett így, mert a volt miniszterelnök időközben az Altus Portfólió Kft-n keresztül vitte keresztül más cégeinek az eladásait, az osztalékot pedig ki is vették.
Ismert, az Altus Portfólió Kft. korábban három alkalommal, összesen 200 millió forintnyi kölcsönt nyújtott a költségvetési csalással gyanúsított szocialista képviselőnek, Czeglédy Csabának.
Az Altus Portfólió Kft. korábban három alkalommal, összesen mintegy 200 millió forint kölcsönt nyújtott a költségvetési csalással gyanúsított volt szocialista képviselőnek, Czeglédy Csabának. Az ügy miatt még januárban indult piacfelügyeleti eljárás.
888.hu
Hunhír.info