Kiváló történészünk, Szekfű Gyula szerint a kiegyezés után „valahol utat tévesztettünk”, de hogy mégis hol, arra társadalomtudóst meghazudtoló pontossággal felelt egy magyar jezsuita, Bíró Ferenc (1869-1938): eszerint eleink lemondtak a „produktív pályák”, vagyis a pénzügyi, ipari és kereskedelmi állások betöltéséről, kereszténységük pedig csak többnyire abból állott, hogy körmenetekre, búcsúkra, nagygyűlésekre jártak, miközben szemet hunytak neofitáink terjeszkedései felett.

Amint rendtársa, Petruch Antal írja (Jézus Szíve apostola – Bíró Ferenc SJ emlékezete, 1940), nem győzte elégszer megkongatni a vészharangot, hogy az átlag magyar keresztény mennyire tudatlan, nevelése mennyire elvont, gyakorlatiasságot nélkülöző, ezért „a mi művészi vagy kézi ügyességgel megáldott gyermekeinknek el kellett menni állami vagy zsidó magánjellegű középiskolákba”, így például „még csak egy katolikus zongora vagy hegedűkonzervatóriumot sem tudtunk nyitni a továbbképzésre. Félmunka iskolázásunk, nem kell így azon csodálkoznunk, hogy a mi egész magyar kultúránk nemzetietlen és zsidó lett. Elmulasztották a magyart reálisan, az ország speciális adottságainak megfelelően nevelni, ezért átengedte a szabadpályákat, a kereskedelmi, pénzügyi, ipari vállalkozásokat a zsidóknak, sőt megvetéssel kerülte azokat. A keresztény csak körmenetet tartott, búcsúkra járt, egyesületekbe tömörült, az intelligensebb nagygyűlésezett és a produktív pályára nemcsak nem nevelte gyermekeit, hanem azokat lebecsülte. ”

Tanulság? „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.”(Edmund Burke)

Ifj. Tompó László – Hunhír.info