Hatvan éve, 1951. július 19-én hunyt el Makkai Sándor erdélyi református püspök, tanár, író, akinek 1939-ben megjelent Tudománnyal és fegyverrel című, nemzeti alaptantervnek tekintendő könyvében hitet tett “a magyar férfijellemek kiformálásához” nélkülözhetetlen, ma fájóan hiányzó, az ép testben ép lélek alapigazságon alapuló katonai nevelés mellett.
Anélkül, hogy más nemzetek nevelési gyakorlatának szolgai követésére buzdítana, a következő figyelemre méltó gondolattal indokolja könyvében, miért helyezi első helyre a nagyon is gyakorlati jellegű katonai nevelést – ő, a teológus, az író: „Mélyen az egészséges férfitermészet gyökeréből fakad Hitlernek és a német nemzeti szocializmusnak az a meggyőződése és követelése, hogy az egészséges test kinevelésére – a nemzet érdekében – sokkal több időt kell fordítani, mint régen tették, s hogy ennek a nevelésnek a megpróbáltatások elviselésére s az önbizalomra kell irányulnia, a népi közösség győzedelmes megvédésének hitében, éspedig azáltal, hogy az ifjakban felfokozzuk a nemzeti akaraterőt. Az új nemzetnevelés ennél fogva nem elégedhetik meg a polgári erénnyel, melynek legfőbb célja a nyugalom és a rend volt, hanem hősiességre kell törekednie. Világos azonban, hogy ilyen „hősiességet” nem várhatunk a gyámoltalanná tett ifjútól, aki sem magát, sem a magánál nagyobb értékeket hozzáértő módon megvédeni nem tudja s jogait, érvényesülését kiharcolni nem képes. Azt a biztonságérzést, önbizalmat, bátorságot, tettrekészséget, melyet a fegyver birtoka és használni tudása ad, a természeti, fizikai világban nem lehet nélkülözni, sem azt az erkölcsi erőt nem lehet pótolni, amelyet az a nemes öntudat ad, hogy a fegyvert az érték, az igazság, a szeretet szolgálatában igenis kész és képes vagyok felhasználni.”
A nemzetiszocializmus és a fasizmus nevelési rendszerét példaértékűnek tartja, de hangsúlyozza: „A reánk nézve ma legnagyobb vonzóerejű német és olasz életminta értéke nem leutánozhatóságában rejlik, mert ez egyenesen önéletünk feladása volna, hanem ellenkezőleg abban, hogy a maga természete és viszonyai szerint alakult példájával hathatósan figyelmeztet: csak önmagunk természetének és szellemének kifejtésével maradhatunk életben, lehetünk szabadok és jelenthetünk értéket az emberi világban. Igenis nagyra becsüljük és tiszteljük ezeket a nemzeteket, mert hatalmas életük látása ébreszt nemzeti bűnünk és végzetünk tudatára: nem voltunk kíváncsiak önmagunkra, nem ismerjük saját magunkat, nem hittünk önmagunkban és nem szerettük igazán azt, ami gyökeréből magyar.”
Sorai sohasem voltak annyira időszerűek, mint ma, a kérdés már csak az, hogy látva ifjúságunk mentális mélyrepülését, mennyire lehet jelenleg eleget tenni fenti követelményeinek?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
