Szent László és Könyves Kálmán büntető rendelkezéseit nem kísérte eléggé a betartatás szigora, így pénzkölcsönzéseikkel megpróbálkoztak utódaik bizalmába férkőzni, majd tanácsadóikként kifosztani a kincstárat és az állami bevételeket megkaparintani, mindezzel kiváltva a tömegek ellenszenvét, sőt egyre határozottabb ellenállását.

II. András, IV. Béla, Kun László, III. Endre

II. András uralkodása alatt (1205-1235) a zsidó vámszedők szabadon szedhettek uzsorakamatot: a király örökösen pénzkölcsönzéseikre szorult, ráadásul a haszonbérleti jogokat rájuk ruházta, zsidó kamaraispánjainak pedig keresztény szolgák tartását is megengedte. Mindezek miatt országszerte nőttön-nőtt az elkeseredés, olyannyira, hogy a nemesség sürgetésére a király 1222-ben az Aranybullában elsősorban pénzhamisításaik miatt megszorító törvényt hirdetett ki:

Pénzváltó kamaraispánok, sókamarások és városok országunkon belüli nemesek legyenek, izmaeliták és zsidók ne lehessenek. (Art. 24, 1. §)

Thallóczy Lajos jogtörténész írja (A kamara haszna, története, kapcsolatban a magyar adó- és pénzügy fejlődéséve1, 1879): „A rendszeres adózás behozatala óta a nép szemében nem igen volt gyűlöletesebb egyén a pénzbeváltónál vagy adószedőnél. Árpádház-béli, sőt az Anjou-királyok idejében is széltében hangzik a panasz a beváltók, a dicatorok zsarolása ellen: majd ott kergetik szét őket, majd emitt ölnek meg egyet. A zsidógyűlöletnek is ez az egyik oka: a legnagyobb csalók – nem elfogultságból, hanem adataink nyomán beszélünk – ők voltak.”

A legnagyobb tragédiát azonban az idézett cikkely végrehajtatlansága jelentette, az, hogy – amint Thallóczy megjegyzi – „az ellenük hozott törvényes intézkedéseknek nem volt foganatjuk: még 1250-ben is egy zsidó, Henel András áll a pénzügyek élén, mint Summus Camerarius. Kereskedelmi összeköttetéseikről s befolyásukról a pénzverés körül Jehuda Cohen XI. századbeli rabbinak jognyilatkozványai tanúskodnak.” Ezért Róbert (1226 és 1239 között) esztergomi érsek a 24. cikkely végrehajtatlansága miatt „interdictum”-mal (istentiszteleti cselekmények tilalmával) sújtotta IX. Gergely pápa felhatalmazásával 1232-ben országunkat, amint ennek részleteiről Makkai Sándor „Táltoskirály” című regénye drámai erővel ír.

Erre válaszul a király 1233-ban a beregi erdőben esküt tett arra, hogy a közhivatalokban többé nem tűri meg őket és megkülönböztető ruhajelzés – arasznyi sárga folt – viselését rendeli el számukra.

Utóda, az „országépítő”-ként emlegetett IV. Béla alatt (1235-1270) hatalmuk tovább nőtt. A király – noha ő is csak jövevényeknek tekintette őket – 1251-ben megszorultságában kiváltságlevélben bérbe adta nekik a közjövedelmeket, ugyanakkor megtiltotta nekik, hogy zálogterhelt birtokokon földesúri jogokat gyakoroljanak.

Árpád-házi királyaink sorából Kun László (1272-1290) az Aba-nemzetség sürgetésére ünnepélyes esküvel megígérte, hogy köztisztséget nem tölthetnek be, az 1279-ben tartott Budai Zsinat pedig arra kötelezte őket (Cap. 25.), hogy bal mellükre kör alakú, vörös posztóból készült jelet varrjanak, továbbá, hogy a keresztényektől elkülönülve – azaz gettóban – lakjanak, végül meghagyta, hogy a püspököknek – hivatalvesztés, kiközösítés terhe alatt – tilos nekik bérbe adniuk javaikat.

Utolsó Árpád-házi királyunk, III. Endre alatt (1290-1301) akadálytalanul folyt gazdasági hatalmuk növekedése, olyannyira, hogy például az esztergomiakat – amint Wenzel Gusztáv jogtörténész írja (A magyar magánjog rendszere, 1872) – egyenesen eltiltotta megadóztatásuktól.

Árpád-házi királyaink velük szembeni törvénykezésének tanulsága, hogy nincs erős kormányzás kellően büntető kéz – különösen is bűntetteket megelőző (preventív) joggyakorlat – nélkül. Ezért, hogy „az a zsidóság, amely Szent István idejében még szóba sem került, egy-két jóhiszemű, illetőleg gyenge király alatt oly erőre kap, hogy az Árpád-ház kihaltakor befolyásával sok tekintetben uralja az országot” (Takáts Albert: A zsidókérdés ezeréves jogalkotásunkban, 1942). Más szóval megtalálták ezúttal is a kiskapukat, mert beengedőik nem fogadták meg az íratlan népi bölcsességet:

Egy szög miatt a patkó elveszett.
A patkó miatt a ló elveszett.
A ló miatt a lovas elveszett.
A lovas miatt a csata elveszett.
A csata miatt az ország elveszett.
Máskor verd be jól a patkószeget!

(Folytatjuk)

Ifj. Tompó László – Hunhír.info