Elfogta a rendőrség azt a 30 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy hétfőn szóváltás után megölt egy 60 éves dabasi férfit – közölte kedden a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Az új törvénytervezet szerint talán majd még a származását is meg lehet említeni…
Mint kiderült, a két férfi összeszólalkozott, majd az elkövető vascsővel és üveggel ütni kezdte a 60 éves férfit. Miután a férfi meghalt, bántalmazója áthúzta egy másik telekre, ahol beledobta egy emésztőaknába.
A 30 éves férfit előállították, a rendőrség kezdeményezni fogja előzetes letartóztatásba helyezését, ellene emberölés megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást.
HunHír.Hu