Tisztelgünk Perényi báró Perényi Zsigmond, a szabadságharc vértanúja előtt, aki a megszálló idegenek keze által „Meghalt, mert hazáját életénél jobban szerette”. 1849. április 14-én a főrendi ház elnökeként részt vett a debreceni Nagytemplomban tartott ülésen a trónfosztás kimondásakor, majd 1849. április 19-én ő írta alá a magyar nemzet Függetlenségi Nyilatkozatát.

A hivatalos életrajz szűkösen és szárazon szól az 1848-49-es szabadságharc Erdélyhez oly sok szállal kötődő mártírjáról, Perényi Zsigmond báróról. A Beregszász melletti Ardón született 1783-ban. 1805-ben Bereg vármegye főjegyzőjeként kezdte pályafutását, majd alispán, 1830-ban kir. tanácsos, 1833-ban Ugocsa vármegye főispánja lett. 1807-től részt vett az országgyűléseken. 1825 után a főrendi ellenzék egyik vezéralakja. 1835-től a Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsának tagja.

A Perényi család Magyarország legrégibb főúri nemzetségei közé tartozik. Bár a három részre szakadt ország viszonyai között vagyonuk jelentős részét elvesztették, a 18. században még jómódú középbirtokos családnak számítottak. Zsigmond Kassán jogot végzett, majd 1805-től Bereg vármegye főjegyzőjeként lépett a közéletbe. 1808-tól Ung vármegye országgyűlési követeként vett részt az országgyűléseken. 1825-től a főrendi ellenzék egyik vezéralakja lett. Születési jogon részt vett a reformországgyűlések felsőtáblájának munkájában. 1834-től a Hétszemélyes Tábla bírájává nevezték ki. Az Akadémia 1835-ben igazgatósági taggá választotta, ugyanebben az évben ellenzéki szerepe ellenére Ugocsa vármegye főispánja lett. Bíróként részt vett Kossuth és Wesselényi perének fellebbviteli tárgyalásán. Wesselényi esetében felmentésre, Kossuth esetében az ítélet enyhítésére szavazott. Az 1840-es évek országgyűlésein a mérsékelt főrendi ellenzék tagjának számított. 1847-ben ott volt az Ellenzéki Nyilatkozat kiadását előkészítő tanácskozásokon. A Nyilatkozat követelte a felelős kormány kinevezését, a közteherviselést, a népképviseletet, a törvény előtti egyenlőség bevezetését, a kötelező örökváltság elrendelését és az ősiség eltörlését.

Az első felelős magyar kormány megalakulása előtt Batthyány Lajos felajánlotta számára a király személye körüli miniszterséget, de ő ezt nem vállalta. 1848 májusában és júniusában a főrendiház képviselőjeként közreműködött az erdélyi unió előkészítésében. Nemcsak megfigyelője volt az eseményeknek, hanem tevékenyen hozzájárult a két ország egyesítéséhez. Jelentős tárgyalásokat bonyolított le Erdélyben, s ő dolgozta ki az erdélyi kincstári szervezet beolvasztását a pénzügyminisztériumba. Kezdeményezte a székelyek – szociális, katonai és nemzetiségi szempontból is hasznos – délvidéki letelepítését. Visszatérése után V. Ferdinánd az országgyűlés felsőházának másodelnökévé nevezte ki.

1848 májusában miniszteri biztosként vett részt az uniót kimondó kolozsvári országgyűlésen

1848. július 14-től a főrendiház tagja, októbertől pedig elnöke, egyben országbíró lett. Megalakulásától kezdve részt vett az Országos Honvédelmi Bizottmány ülésein, majd október 3-án hivatalosan is tagja lett. Ettől kezdve ő képviselte a legfőbb végrehajtó hatalmat gyakorló bizottmányt – a tulajdonképpeni kormányt – a felsőházban. December végén ő javasolta, hogy ne csak a kormány, hanem a működését legitimáló országgyűlés is költözzön Debrecenbe. A felsőház elnöke, Mailáth György nem követte az országgyűlést az ideiglenes fővárosba, ezért az itt tartott felsőházi üléseket Perényi Zsigmond vezette. 1849. április 14-én, a trónfosztás kimondásakor a debreceni nagytemplomban a képviselőház elnökével Almásy Pállal együtt elnökölt a tanácskozásáson. Ő volt a Függetlenségi Nyilatkozat egyik aláírója.

1848 szilveszter éjszakájának drámai ülésén Perényi is azt szorgalmazta, hogy ne csak a kormány, hanem a működésének legitimitását biztosító országgyűlés is költözzék Debrecenbe. 1849. április 14-én a főrendi ház elnökeként részt vett a debreceni Nagytemplomban tartott ülésen a trónfosztás kimondásakor, majd 1849. április 19-én ő írta alá a magyar nemzet Függetlenségi Nyilatkozatát.

A függetlenség kikiáltása és a trónfosztás Kossuthban az olmützi alkotmány megalázó rendelkezéseire válaszul fogalmazódott meg . A válasznyilatkozat kibocsátásának azonban két feltétele volt a sikeres magyar ellentámadás a császáriak ellen, illetve a parlamenti egyetértés és jóváhagyás. Kossuth a hadsereg vezetőivel és Görgeivel is megosztotta a válasznyilatkozat tervét, s mivel különösebb ellenállással nem találkozott, abban a hitben tért vissza Debrecenbe, az országgyűlés székhelyére, hogy tervét a tisztikar helyesli. Valószínű azonban, hogy trónfosztási és függetlenségi terveibe nem egészen világosan avatta be a katonai vezetést. Kossuth Debrecenbe visszatérve, április 12-én előbb az Országos Honvédemi Bizottmánynak terjesztette elő tervét, melynek tagjai nem voltak elragadtatva az ötlettől. Később a Nyilatkozat elfogadását a hadsereg sem fogadta kitörő örömmel, több tiszt nyíltan kikelt ellene. Görgei pedig csak ennyit üzent a futárral Kossuthnak: “Annyit mondjon, hogy ha máskor oly fontos dolgot tenni akar, előbb legyen szíves velem közölje.”

Kossuth azonban az országgyűléstől várt jelentős támogatást. Az április 13-án tartott zárt országgyűlési ülésen Kossuth indítványozta az ország függetlenségének kimondását és a Habsburg-Lotharingiai ház trónfosztását, ám ekkor még nem igazán sikerült meggyőznie a képviselőket.

Az országgyűlés másnap, április 14-én nyílt ülést tartott, melynek kezdetén egy román képviselő azt javasolta: a nagy ünnepélyességre való tekintettel ne a református kollégium nagytermében, hanem a Nagytemplomban üljenek össze. Miután a ház elfogadta az indítványt, Kossuth egy inkább népgyűlésre emlékeztető országgyűlésben terjesztette elő a Magyarország függetlenségének kimondásáról és a Habsburg-Lotharingiai ház trónfosztásáról szóló határozat tervezetét. A tömeg lelkesedése gyorsan elvette a határozat ellenzőinek bátorságát. A javaslatot végül a képviselők közfelkiáltással, s nem szavazással fogadták el. Az országgyűlés egyben kormányzóelnökké választotta Kossuthot. A döntéseket megfogalmazó Függetlenségi Nyilatkozatot, mely nagyrészt Kossuth munkája volt, április 19-én fogadta el az országgyűlés.

A Függetlenségi Nyilatkozat kimondta:

– Magyarország és a vele törvényesen egyesült Erdély szabad, független, önálló, európai állam.

– A Habsburg-Lotharingiai ház a magyar nemzet elleni árulása, hitszegése és fegyverfogása által, s mivel az ország önálló államéletének eltörlésére, a nemzet legyilkolására idegen hatalom fegyveres erejét is használni nem iszonyodott, ezennel trónvesztettnek, kirekesztettnek és száműzöttnek nyilváníttatott a nemzet nevében.

– Az önálló és független magyar állam azon népekkel, melyek vele egy fejedelem alatt állottak és minden más nemzettel békét és jó szomszédságot akar alapítani, és baráti szerződéseket kíván kötni.

– Az ország jövendő kormányrendszerét részleteiben a nemzetgyűlés fogja megállapítani, addig pedig az országot egész egyetemes kiterjedésében a nemzetgyűlés egy ajkú felkiáltásával és közmegegyezéssel kinevezett kormányzó-elnök Kossuth Lajos a maga mellé veendő miniszterekkel kormányozza.

Ezzel véglegessé vált a szakítás a birodalom és Magyarország között. Kossuth célja az alkura kész képviselők mozgásterének megszüntetése volt, valamint a magyar állam nemzetközi elismerésének lehetővé tétele. Kossuth másrészt számított a nyugati nagyhatalmak Magyarország melletti beavatkozására, vagy legalábbis a függetlenség elismerésére. Számításai azonban nem igazolódtak: a nyugati nagyhatalmak sokkal fontosabbnak tartották az európai erőegyensúlyt és benne Ausztria szerepét annál, hogysem Magyarország kedvért felhagytak volna eddigi politikájukkal. Valójában mind a Békepárt, mind a külpolitika lehetőségeit túlbecsülte. A Békepártnak nem volt sem ereje, sem szándéka elvtelen kiegyezést elfogadni, a hatalmak viszont nem nézték el az európai egyensúly tényezőjének, a Habsburg-hatalomnak a felbomlását. Az orosz cár beavatkozását azonban nem az országgyűlés provokálta ki, a segélykérést Bécsben már a magyar döntés híre előtt elhatározták.

Perényi ezután a hétszemélyes tábla elnöke lett, követte a kormányt Debrecenből Szegedre, majd Aradra. 1849-ben a világosi Bohus-kastélyban tartóztatták le.

Elfogatásáról Bohus Jánosné Szögyény Antónia – akinek világosi kastélyában ment végbe a fegyverletételi egyezmény is – többek között ezt írta a naplójában: „ Világosra 15-én érkezett Lubkowitz őrnagy egy tiszttel, hogy Duscheket, Perényit és Stullert elfogja s az államkincstárt átvegye. Lubkowitz szigorú, rideg katona volt. Reggelinél a hadviselés iránt tudakozódott s akkor szóba jött a 9-ik honvéd zászlóalj. Azt mondták: hősiesen harczoltak. Erre azt válaszolá: Mint osztrák tiszt nem hallgathatom, hogy lázadókat hősöknek nevezzenek.”

Amikor augusztus 16-án az ősz Perényit is elvezették, az a kastély teraszán ölbefonta karjait, felsóhajtott s így búcsúzott a szabadságtól és az élettől: “Ó mily szép világ, s mily nehéz tőle válni! Isten veletek, nőm, gyermekem, én nem látlak többé titeket!”

A tiszteletet parancsoló ősz Perényit a pesti Újépületbe szállították, hogy hadbíróság elé állítsák.

Kortársai közül többen egybehangzóan állították, hogy „vallomását hidegen tette meg, önként bevallva, hogy a Függetlenségi Nyilatkozatot előmozdította.”

A legsúlyosabb vád az volt ellene, hogy jelentős szerepet játszott a trónfosztásban, ezért felségárulásért kötél általi halálra és vagyonelkobzásra ítélték.

Az ítéletet 1849. október 24-én hajtották végre Pesten, az Újépület mögött.

„Három vasba vert alakot kísért egy század gyalogság: Perényi Zsigmond bárót, Csernyus Manót és Szacsvay Pált. Mind a három büszkén, magasra emelt hajadon fővel haladt a vesztőhely felé. Nyomban utánuk jöttek a porkoláb a láncokon függő lakatok kulcsával és egy százados hadbíró. A lelkészek csak a kapuig kísérték az elítélteket. Először Szacsvaynak olvasta fel az auditor alig érthető, hadaró hangon az ítéletet. Szacsvay után Csernyus következett, s az egész idő alatt Perényi tíz lépésről nézte a rettentő jelenetet, s midőn rákerült a sor, láncait levették, tizenkét ezüst húszast nyújtott a hóhérnak, hogy hamar bánjon vele. Kérte, hogy a kötelet ne szorítsa hosszú fehér szakállához.”

HunHír.Hu

Révai Nagy Lexikona, Kárpátalja Online Hetilap, Múlt-kor

pig@ – HunHír.Hu