Kezdeném levelének végével és kijelentem, hogy nem vonom kétségbe az Önök (Toroczkai és Budaházy) szándékát, annál is inkább, mert nem ismerem. Bár végighallgattam nevezett urak néhány beszédét – azon az általánosságon kívül, hogy el kell zavarni ezt az országrontó bandát, és amiben egyetértünk – nem sikerült megtudnom, hogy a célt milyen úton és módszerekkel kívánják elérni. Tevékenységükből eddig csak annyit szűrtem le, hogy az mindig a túlerővel szembeni értelmetlen vagdalkozásba fajul, és alapot ad a cionmédiának arra, hogy huligánokról, csőcselékről és szélsőjobb fasisztákról visítson.

Bár sokan tudjuk, hogy az Önök felháborodása, rendszerváltó elszántsága jogos indulatokból fakad, de ismételt elveretésük letargiát okoz mindazoknak, akik együtt éreznek. A tényleges, nemzeti rendszerváltást akaró embereknek pozitív élményekre van szükségük ahhoz, hogy hitükben megerősödve, a megfelelő időben valóban százezres tömegek zavarják el ezeket a bérenceket.

A tegnapi ötezres tömeg (s ha az eredeti szept. 6-ai időben tartják sokkal nagyobb lett volna), miként Ön is írja tudta, hogy a tüntetésből nem lesz rendszerváltás, de abban is bízott, hogy nagy erkölcsi győzelmet arat a Chartás csőcselék felett, és méltósággal tud készülni okt. 23 megünneplésére.

Ehelyett néhány tucat fegyelmezetlen ember lehetőséget adott a droidoknak a beavatkozásra, és ezzel elvették az ötezer és az otthon szorító hazafiak győzelmi élményét. Ezt Önöknek szervezőknek kellett volna megakadályozni, mert volt példa a Turul szobornál is, amikor meg tudtuk őrizni az erkölcsi fölényünket.

Ami a Chartát illeti, azt meg nem nekünk kell eltemetni, eltemették már a létrehozói is, és most újabb Tarka állatseregleten törik a fejüket. De vegyék észre, nem ezek ellen kell tiltakozni, ezek kioltják önmagukat, és ezek leginkább provokációk azért, hogy a lejáratásunkat hangoztathassák, amivel létüket kívánják meghosszabbítani.

Itt térnék arra amit ’56-al kapcsolatban írt, mert sok tanulságot lehet leszűrni belőle.

Először is a legfontosabb, ’56 októberét széleskörű szellemi felkészülés, vita előzte meg (Petőfi kör, Kossuth klub, stb.) a rendszerváltás mikéntjéről, az utána követendő útról. A 23.-i tüntetésre a Műegyetemisták kidolgozott követelésekkel jöttek, és amikor ezt a gyárakban megtudták minden főúton, rendezett többszázas csoportokban, zászlókkal vonultak a munkások is a Nemzeti Múzeumhoz. (Mindezekre tanú vagyok, Apám ott volt a Rádiónál amikor az ÁVO tüzet nyitott.)
Tehát megvolt a szellemi előkészítés, a nép akarategysége, a vezetők (legalábbis ezen a szinten), megvoltak a követelések, a tervek a jövő Magyarországára, ami előtt a kommunista kormány is megingott, és hiába csürhézett Szepesi, hiába fenyegetőzött Gerő a nép nem hátrált még a géppuska tűzre sem.

A provokációra a harc spontán kezdődött, és egy éjszaka alatt kiszélesedett, mert mindenhol támogatást kapott, a rendőrök ellenállás nélkül adták át fegyvereiket (többségük felszívódott), és az első napok azért lehettek eredményesek az oroszok ellen, mert mindenki ott segített, ahol tudott.
Ekkor néhány ÁVO-s orvlövész kivételével, a kommunisták még az egérlyukba is bebújtak, hogy a számonkérést elkerüljék. A számonkérés pedig – néhány durva kivételtől eltérően – általában el is maradt.

Másodszor nagyon fontos tanulság, hogy minden előkészület ellenére hiányoztak az ország vezetésére tudásban és tekintélyben alkalmas személyek. Ezért hintázhatott a hatalomban Nagy Imre, előbb statáriumot hirdetett a kommunista kormányával, majd többpárti kormányt alakított, végül – amikor a hadsereget mozgósítani kellett volna – elmenekült.

Nem voltak a vezetésre alkalmas nemzeti pártok, sem személyek, akárcsak most!
Ezek kifejlődésére akkor is még hónapok kellettek volna, és fennállt annak a veszélye is, hogy a nyugatról visszajöttek, és az itthoni helyzetben nevelődött emberek között súlyos, akár polgárháborús ellentétek lépnek fel.

Ezért mondom tisztelt Markó úr, hogy a változtatásra fel kell készülni emberileg is és elszántságban is, és a változtatás reális programját előre meg alkotni. Ez nem gyávaság (miként Tomcatnak mondták) hanem megfontoltság, és ha a jelenlegi parlamenti polgári oldal képtelen elzavarni ezt az elmezavarodott korcsmányt, akkor a választások kierőszakolásáig kénytelenek vagyunk eltűrni azt.
Addig nem tehetünk többet, mint ahogy egy társunk mondta, ” hogy olyan körülményeket teremtsünk számukra, amelyben egyszerűen nem érzik jól és biztonságban magukat.”

De mint mondtam, a sikeres változtatásokra fel kell készülni, tudásban és lélekben erősödni.

(Zárójelben kérem, hogy Papp professzort ne bántsa, mert amikor mások helyezkedtek a hatalomban, akkor Ő tanult és tanított. Egyik tanítványának köszönhetem, hogy ezt a levelet most megírhattam.)

Nevem sietségből maradt le, nem volt és nincs okom a félelemre, egyébként is tartom a mondást “Istenem csak a barátaimtól ments meg, az ellenségeimmel magam is elbírok.”

Tisztelettel: Samodai Géza