2019.08.19.

Külföldi diplomaták Donald Trump győzelmére számítanak a 2020-as választásokon

Külföldi diplomaták Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök ismételt győzelmére számítanak a 2020-as választásokon - összegezte tapasztalatait vasárnap közölt riportjában a Politico című lap. A lap mintegy 20 külföldi diplomatával és elemzővel folytatott beszélgetéseket, és ezek alapján megállapította: elsöprő többségük arra számít, hogy Trump további négy évig a Fehér Házban marad. Nem egy diplomata még a második Trump-kormány tagjainak összetételét is latolgatta.
2019.08.19.

Tűz ütött ki egy hétemeletes lakóépület tetején Budapesten

Tűz ütött ki egy hétemeletes lakóépület tetején, a főváros IX. kerületében hétfőn - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
2019.08.19.

A Momentum kipukkadt lufija

Hatalmas bukta a Momentum számára Baranyi Krisztina ferencvárosi győzelme – mondta lapunknak Deák Dániel politológus. A szakember rámutatott: a Momentum a DK-hoz hasonlóan egyre több településen és kerületben igyekszik saját jelöltet vagy hozzájuk szorosabban kötődő jelöltet állítani, ez volt a helyzet a Ferencvárosban Jancsó Andreával is, aki azonban csúfos vereséget szenvedett a szinte párttámogatás nélküli Baranyi Krisztinától.
2019.08.19.

A német belügyminiszter megvonná a menedékjogot a hazájukba látogató szíriaiaktól

Megvonná a menedékjogot a hazájukba látogató szíriai állampolgároktól Horst Seehofer német belügyminiszter. A politikus hétfői német beszámolók szerint hangsúlyozta, hogy „aki szíriai menekültként rendszeresen Szíriában tölti a szabadságát, nem hivatkozhat komolyan arra, hogy Szíriában üldözik”.
2019.08.19.

Hétfőn van a Csíksomlyói passió szabadtéri előadása Esztergomban

Ma van a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passiójának ingyenes szabadtéri előadása az esztergomi bazilika előtt. Krisztus szenvedéstörténetét meséli el a Nemzeti Színház és a Zsuráfszky Zoltán által vezetett Magyar Nemzeti Táncegyüttes, valamint helyi ének- és tánckarok és felvidéki néptáncosok közreműködésével létrejött produkció.
2019.08.19.

Tilos lesz cirkusznak vagy állatkertnek eladni befogott elefántokat

Betilthatják vadon élő afrikai elefántok eladását állatkerteknek és cirkuszoknak, miután a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló washingtoni egyezmény (CITES) Genfben zajló konferenciáján meglepetésre többséget kapott egy erről szóló indítvány.
2019.08.19.

Életfogytiglanra ítélték a SZUDÁNI NÉGER BETOLAKODÓT, aki tizenötször (!) szúrta meg késével áldozatát

A migráns semmit nem bízott a véletlenre: annyira brutálisan végzett áldozatával, hogy kése darabokra tört.
A 29 éves Karar Ali Karart a héten életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, miután szabályosan kivégezte 21 éves női áldozatát még februárban.
2019.08.19.

Szökés a haláltáborból

A szlovák társadalomban mindmáig tabutémának számít, milyen embertelen módon vett elégtételt az Edvard Beneš által vezetett csehszlovák hatalom a magyar és a német közösségen. A 2. világháború befejezése után a reguláris csehszlovák hadsereg katonái tömegmészárlásokat hajtottak végre Pozsony-Ligetfalu területén. Dunajszky Géza közíró ezeket a tragikus emberi sorsokat dolgozza fel Szökés a haláltáborból című könyvében, amelynek bemutatójára június 14-én került sor
2019.08.19.

Egy szál cigi miatt vágták el a férfi torkát egy kisbolt előtt

A két férfi egy kisbolt bejáratánál összeveszett, mert az egyik cigit kunyerált a másiktól. A nézeteltérés késeléses gyilkossággal végződött.
2019.08.19.

Kásler: Szent István meghatározta a magyarság helyét a világban

Szent István meghatározta a magyarság helyét a világban azzal, hogy felvette a kereszténységet és kiteljesítette ősei küldetéstudatát –mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Simonpusztán. A Nemzeti Lovaskultúra Központban az államalapítás emlékére rendezett Kenyérünnep megnyitóján Kásler Miklós arról beszélt, hogy a magyarság korábbi sztyeppei időszakaiban is már megvolt minden, ami az államot jellemzi, a szuverenitás, az integritás, az ősök tisztelete és a közös célok. Hozzátette, hogy ezekre az alapokra Szent István király más típusú, keresztény államot épített.
2019.08.19.

140 ezer külföldi voksolhat az önkormányzati választáson

A bejelentett lakcím számít majd ősszel, nem az állampolgárság, sem az, hogy ténylegesen hol él valaki.
Mintegy 114 ezer, nem magyar, de magyarországi lakóhellyel rendelkező európai uniós állampolgár is szavazhat az október 13-ai önkormányzati választáson, ehhez regisztrációra sincs szükségük.
2019.08.19.

Halálra gázolt a vonat egy embert a Balatonnál

Vasárnap hajnalban a Fonyódról a Déli pályaudvarra tartó személyvonat (18719-es vonat) Balatonboglár és Balatonlelle felső állomás között elütött egy embert, aki a balesetben életét vesztette - írja a Mávinform. A helyszínelést reggel 6 óra előtt fejezték be, a várakozásra kényszerülő vonatok továbbindulhattak
2019.08.19.

Ideológiai határzárat is jelentett a vasfüggöny

Nem csak fizikai, hanem ideológiai határzárat is jelentett a vasfüggöny, amelynek lebontása a Szovjetuniótól való elszakadás első mozzanata volt – mondta Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője az M1 hétfő reggeli műsorában. A szakértőt annak kapcsán kérdezték, hogy harminc éve, 1989. augusztus 19-én rendezték meg a Fertő-tó mellett az úgynevezett páneurópai pikniket...
2019.08.19.

Nyílt levél Hommonay Gergelynek – Na picinyem…

Homonnay! A minap tettél egy magyarfób, keresztényfób nyilatkozatot, de valahogy nem lett belőle tüntetés, bezzeg ha mi elmondjuk, hogy nem tetszik pl. amikor egy buzi gyerek a macskáját bassza otthon, tehát zoofil, a saját háziállatát kínozza, akkor sipákoltok, nyivákoltok.
2019.08.19.

Százmilliós lakások kínálják a legjobb látványt a tűzijátékra

Az évtizedek óta megrendezett augusztus 20-i tűzijátékra a legjobb kilátást nyújtó ingatlanok a drágábbak közé tartoznak. Egy részükért többek között a központi elhelyezkedés, a többiekért a hegyvidéki területeken lévő panoráma és zöldövezet miatt kell magasabb árat fizetni – derül ki az ingatlan.com körképéből.
2019.08.19.

„Nem jogszerű a civil mentőhajók magatartása”

Nem jogszerű az a magatartás, amit a civil mentőhajók folytatnak a líbiai felségvizeken - mondta Tóth Norbert nemzetköz jogász az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorfolyamában. A jogászt annak kapcsán kérdezték, hogy NGO-k Líbia helyett Európába akarják hozni a hajóikra felvett illegális bevándorlókat.
2019.08.19.

Csak büntetlen előéletűek kaphatnak önkormányzati bérlakást Józsefvárosban

Budapest VIII. kerületének fideszes polgármestere, Sára Botond beszámolt az általa kezdeményezett józsefvárosi konzultáció eredményéről. A helyiek akaratának megfelelően, a konzultációból fakadó legfontosabb döntéseket már a jövő héten meghozzák.
2019.08.19.

“Ördögi propagandagépezetnek” minősítette Trump a The New York Times című lapot

“Ördögi propagandagépezetnek” minősítette a The New York Times című lapot Donald Trump amerikai elnök az egyik vasárnapi Twitter-bejegyzésében. Az államfő azzal vádolta a liberális újságot, hogy “rasszista boszorkányüldözést” folytat. “A kudarcos The New York Timesról az újságírás történetének egyik leglesújtóbb képét rajzolta meg egy kiszivárogtató, nyilvánosságra hozva, hogy a koholt orosz összejátszás narratívájáról.
2019.08.19.

Pénteken lesz a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja

Európában augusztus 23-án, az 1939-es Molotov-Ribbentrop–paktum aláírásának évfordulóján tartják a totalitárius diktatúrák áldozatainak emléknapját – mondta Pintér Jolán, a Gulag Alapítvány elnöke az M1-en.
2019.08.18.

Az integráció élő példájaként emlegették a migránst, majd letartóztatták

Terrorgyanús személyként vették őrizetbe az üzbég migránst, akit ráadásul egyszer már ki is toloncoltak az országból.
2019.08.18.

Új fegyverkezési hullám kezdődik a szakértő szerint

Új fegyverkezési hullám kezdődik, a hadászati támadóeszközök fejlesztése mellett a légvédelmi rendszereket is modernizálni kell - mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
2019.08.18.

Vérfürdőt rendezett egy páciens egy kórházban

Négy beteget megölt, további kilencet pedig megsebesített egy infúziós állvánnyal vasárnapra virradó éjszaka Romániában a Buzau megyei Sapoca község neuropszichiátriai kórházának egyik páciense.
2019.08.18.

Retró krimi: százával végezte ki az elítélteket Bogár és fia

A szülő általában példa a gyermeke számára, így sokszor gyakran hasonló hivatást is választ. Így volt ez a Bogár családban is. Pedig Bogár János hóhér volt.
2019.08.18.

Bukaresti fiatalok, vagyis oláh taplók rongáltak a Gyimesi-hágón

Megrongálta szombat délután három bukaresti fiatal a Gyimesi-hágón elhelyezett kopjafa melletti tájékoztató táblát. Az esetről a Maszol.ro olvasója számolt be, aki fotókat is készített a tettesekről. Beszámolója szerint a fiatalok autója elakadt a földúton, a kerekek a sárba ragadtak, nem tudtak tovább haladni.
2019.08.18.

Trump terrorszervezetté nyilvánítaná az Antifát – Portlandban ismét összecsaptak a hazafiak és az antifasiszták

Az amerikai elnök a Twitteren osztotta meg, hogy kilátásba helyezné az antifasiszta mozgalom megregulázását. Ez nem tetszett az anarchistáknak, tüntetést szerveztek Portlandben. Donald Trump írt a Twitteren, hogy „komolyan fontolóra vette” , hogy az anarchista szélsőbaloldali szervezeteket, az úgynevezett Antifa-t terrorszervezetté fogja nyilvánítani.
2019.08.18.

Lelőtt három gázai határsértőt az izraeli hadsereg

Az izraeli hadsereg vasárnapra virradó éjszaka lelőtt három gázai határsértőt – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja. Az izraeli hadsereg biztonsági kamerákkal határmegfigyelést végző egysége lett figyelmes öt, a határt átlépő palesztinra, s egyiküknél egyértelműen fegyvert is láttak. A katonák fényrakétákat lőttek az érintett terület fölé, majd helikopter– és ágyútűzzel fogadták a behatolókat.
2019.08.18.

Kásler szerint a magyarok származástudata, önazonossága a jövő záloga

A magyarok származástudata, önazonossága, egymás iránti tisztelete és szeretete, rokonaik megbecsülése egyben a jövőjük záloga – mondta az emberi erőforrások minisztere az V. Ősök Napja ünnepélyes megnyitóján, szombaton, a Bács-Kiskun megyei Bugacpusztán. István király Álmos vezér küldetéstudatát új dimenzióba helyezte anno: "úgy alakította ki keresztény államát, hogy az ősök hagyományára, hagyatékára építkezett".
2019.08.18.

Hiába próbálták meg ellehetetleníteni az AfD-t, a szászországi alkotmánybíróság a javára döntött

A bírói testület megerősítette júliusi ítéletét. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a szászországi választási bizottság arra hivatkozva semmisítette meg a bevándorlásellenes AfD választási listájának több mint kétharmadát, hogy azt a párt tagjai két különböző kongresszuson szavazták meg. Az egykori NDK-s tartományban szeptember elsején tartanak helyi választásokat, melyre készülvén – a többi párthoz hasonlóan – az AfD is 61 fős listát állított.
2019.08.18.

Megvertek és kiraboltak egy magyar férfit a Bakáts téren éjszaka – naná, hogy Jónást keresik…

A 25 éves szombathelyi Jónás Árpád 2019. augusztus 18-án hajnalban a Budapest IX. kerületi Bakáts téren többször megütött és megrúgott egy férfit, majd elvette pénztárcáját és elmenekült a helyszínről. A felkutatására tett rendőri intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre, ezért a nyomozó hatóság elrendelte a férfi körözését – írja a police.hu.
2019.08.18.

Halálos baleset – Villanyoszlopnak ütközött egy autó Gyulafirátótnál

Villanyoszlopnak ütközött egy autó vasárnap délután a 82-es számú főút 11. kilométerszelvényében, Gyulafirátót közelében. A balesetben egy ember életét vesztette, egy másik személy pedig megsérült – írja a police.hu.
2019.08.18.

Esküvőn robbantott az Iszlám Állam, rengeteg a halott

Hatvanhárom halálos áldozata és több mint száznyolcvan sebesültje van annak az öngyilkos merényletnek, amelyet vasárnapra virradóra követtek el Kabulban egy síita muszlim esküvőn – közölték afgán hatósági források. A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett. Naszrat Rahimi afganisztáni belügyminisztériumi szóvivő elmondta, hogy az áldozatok közt sok a nő és a gyerek.
2019.08.18.

A nemzeti összefogás augusztus 20-ai rendezvénye ingyenes koncerteket és gyerekprogramokat kínál

A Mi Hazánk Mozgalom, a MIÉP és az FKgP ünnepi programja többek közt három pártelnökkel és ingyenes koncertekkel a 4-es metró Bikás parki kijárata mellett lesz augusztus 20-án (kedd) 9-20 óráig (állami tűzijáték a Dunán 21 órától).