175 éve, 1849. július 31-én esett el, vagy tűnt el, de csak testileg legnagyobb költőnk a Segesvár–Fehéregyháza mellett vívott csata forgatagában.

Az előző hónapokban már felvázoltuk a szabadságharc hősies erdélyi és tavaszi hadjárata eseményeit, 1849 nyarán már csak hetek maradtak hátra a szabadságharcból.

Petőfi 1849 májusában, a szabadságharc katonai csúcspontját jelentő diadalmas eseményben, Buda visszafoglalásában nem vett részt, bár ott tartózkodott. Tudjuk róla, hogy lázongó természete nemigen bírta a fegyelmet. Ezért is történhetett, hogy Klapka tábornok e napokban bezáratta az ostromló honvédcsapatok főparancsnokságán, az Óra-villában egy szobába. A két klasszicista épület: az Óra-villa és a Csendilla ma is látható a Széll Kálmán térről Budakeszi felé tartó 22-es buszjárat útvonalán.

1849 nyarára eldőlni látszott a szabadságharc katonai helyzete. A forradalmak lengyel irányba történő eszkalációjától tartó I. Miklós cár támogatta az ifjú császár, I: Ferenc József segítségkérését, gigantikus hadereje jelentős részét küldve Magyarország ellen az 1814 őszén, a Bécsi Kongresszuson megszervezett Szent Szövetség utolsó katonai akciójába.

Az olasz forradalmakat támogató Szárd-Piemonti Királyságot legyőző Julius Jakob Haynau osztrák táborszernagy nyugatról, a hatalmas cári haderő északról Friedrich Alexander von Rüdiger (1783-1856) és Ivan Fjodorovics Paszkievics (1782-1856), Erdélyben pedig Alexander von Lüders (1790-1874) tábornokok vezetésével indult támadásra.

 A túlerő nyomasztó volt, mintegy 170.000 honvéd és nemzetőr ellen mintegy 370.000 cári, császári katona és nemzetiségi felkelő indult támadásra.

Bár még június-július fordulóján Perczel Mór (1811-1899) tábornok Turánál, Görgei Artúr (1818-1916) tábornok pedig Komáromnál viszonylag eredményesen fékezte a túlerőben lévő ellenség előretörését, azonban az erőviszonyok sajnos érvényesültek.

Júliusban Kossuth és a Szemere-kormány előbb Szegedre, majd onnan Orosházán át Aradra költözött. A Feldunai Hadsereg és az Erdélyi Hadsereg is folyamatos vereségek közepette visszavonulásra kényszerült.

Tehát Petőfi Sándor őrnagy a júniust még viszonylag nyugodtan tölthette családja körében. Bem erdélyi hadserege közben már élethalálharcát vívta a cári túlerővel.

Itt említjük, a márciusi forradalom másik dicsőséges ifjú vezére, Vasvári Pál (1826-49) a Rákóczi-szabadcsapat egészével elesett Havasnagyfalu (Marisel) mellett július 13-án. Rossz táborhelyet választó szabadcsapatát a román felkelők egy szálig leölték. Korábbiakban említettük, köztük volt az a 64 orosházi is, kiket az úrbéri viszonyok ellentmondásos rendezése miatti zavargások miatt vett őrizetbe Békés vármegye, csak az alakulatba történő belépés feltételeként kerültek szabadlábra.

Tehát a hazaszeretet, a felelősség belső parancsa indította el Petőfi Sándort végzetes útjára. Július 3-án elindultak családjával, talán egy hetet töltöttek Mezőberényben Petőfi unokatestvérénél, a híres festőművész Orlay Petrich Sománál. Július 18-án érkeztek meg Erdélybe, talán e napon született a költő utolsó verse, a Szörnyű idő.

Családját Tordán, az ottani református lelkésznél hagyta, majd július 30-án jelentkezett a moldvai expedíciójából visszatérő csodált és szeretett tábornokánál, Bem Józsefnél.

Eddigre az erdélyi hadsereg már részben felmorzsolódott a Tömösi-szorostól Gyulafehérvárig vívott véres csaták sorozatában.

1849. július 31-én Segesvár és Fehéregyháza között a Bem vezette mintegy 6000 fős magyar hadosztály szállt szembe a Lüders és Skarjatyin orosz tábornokok vezette mintegy 12000 főnyi cári sereggel.

A segesvári csata a déli órákban talán még jól is indult, Bem a szokásosan rendkívül ügyesen alkalmazta tüzérségét, ezáltal fékezni tudta a cári túlsúly érvényesülését. Tüzérsége kilőtte Skarjatyin orosz tábornokot is. Délután 5-6 óra között azonban érvényre jutott a cári erők túlsúlya, a honvéd alakulatok harcrendje felbomlott. A menekülő, vagy visszavonuló honvéd gyalogságot a Sár-patak hídjánál bekerítették, a szeretett tábornokuk halála miatt megvadult kozák dzsidások nagyrészt legyilkolták a bekerített honvédeket.

Franz Fiedler őrnagy, Bem egyik segédtisztje szerint a költő sebesülten egy parasztházba került, onnan vihették fogságba az oroszok. Gyalókay Lajos százados és Pap Lajos alezredes csak a költőtől a menekülés pillanatában történő elszakadásról számoltak be, halálát konkrétan nem látták. Heydte osztrák összekötőtiszt viszont látott a csatatéren egy Petőfire emlékeztető elesettet.

Lehetséges, hogy a híd környékén esett el Petőfi, viszont az sem kizárt, hogy mint Szűcs Gábor történész témával foglalkozó legújabb műve említi, a Fehéregyháza melletti Szőlőhegy nyugati lankáin lévő kukoricásban végeztek vele a kozákok, de nem igazolható teljesen bizonyíthatóan a fogságba esés teóriája sem. 

1849 végén hitvese, Szendrey Júlia (1828-68) körbejárta a hadszínteret, beszélt a csata túlélőivel, de nem jutott érdemi információkhoz.

Mindenki előtt ismeretes a Megamorv Petőfi Bizottság 1989-es barguzini expedíciója, a különféle, egymásnak is ellentmondó antropológiai és genetikai kutatások.

Ezt követően alig két hétig tartott még a magyar szabadságküzdelem. A lengyel főparancsnok Henryk Dembinski(1891-1864) elveszítette az augusztus 3-5. közötti Szeged-Szőreg melletti sáncoknál vívott csatát, a kormány Szegedről Aradra költözött. Az utolsó döntő csata, augusztus 9-én Temesvárnál ismét vereséggel végződött.

Augusztus 11-én Kossuth Lajos (1802-94) kormányzó elnök és Szemere-kormány lemondtak, a hadsereg főparancsnokára ruházták át a teljhatalmat.

Görgei Artúr tábornok, az Aradon megtartott haditanács, vezérkari értekezlet döntése – tehát hangsúlyozottan nem a személyes elhatározás – alapján augusztus 13-án a cári parancsnokok előtt, az előzetes egyeztetést követően letette a fegyvert.

Ezután már csak a nagyobb várak megadása, majd a megtorlás következtek.

Összegezve, július 31-én egy páratlan zseniális életút szakadt meg. Teljesen mindegy, hogy Fehéregyházán esett el, avagy még élt pár évig Burjátföldön. A lényeg a magyarság, a szellem és a lélek.

Záró gondolatként egy másik zseni, Reviczky Gyula (1855-1889) Petőfi él! című versét idézhetjük:

Petőfi él! De nem mint hiszitek,
Nem mint bágyadt tekintetű öreg. (…)

Fejét fennhordja most is; szeme fényes;
Oly fiatal még, csak huszonhat éves! (…)

Petőfi él! Lánglelke fenn virraszt.
Vénség, halál, sohasem érik azt. (…)

Bár a ma embere nem kerül olyan hősi, önfeláldozó helyzetbe, szerepbe, mint Petőfi, azonban jó lenne, ha sokunk számára iránytű lenne hazaszeretete, emberi, társadalmi felelősségérzete. Többek között ezért is emlékezik rá minden év július 31-én a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség hajdani iskolája megközelítőleges helyén elhelyezett emléktáblájánál.

Károlyfalvi József – Hunhír.info

További cikkek a témában 1848-49 rovatunkban:
http://hunhir.info/Magazin/1848-49/