Az idén kétszáz éve születette Klapka György tábornok (1820-1892), Komárom várának híres védője. A Komáromig tartó dicső életútját többé-kevésbé ismerjük, de nézzük, miképp alakult Klapka életútja 1949. után.

Ötven éve, 1970 áprilisában Magyar Országos Levéltár kezdeményezésére emléktáblát avattak rá emlékezve és emlékeztetve a budapesti Akadémia utcában – Kovács Ferenc szobrászművész alkotása.

Idézzük fel a félszázados emlékműavatásból Ember Győző akadémikus, az Országos Levéltár főigazgatója szavait:

“Klapka György életútjának második szakasza a szabadságharc leverésétől 1867-ig, az osztrák-magyar kiegyezésig tartott. Ezeket az éveket emigrációban töltötte. A szabadságharc eszményeihez és céljaihoz hű maradt. Bekapcsolódott a magyar emigránsok mozgalmaiba, és a magyar emigrációnak kiemelkedő szerepet játszó egyik vezéregyénisége lett. Liberális gondolkodása, műveltsége, megnyerő modora segítették ebben. Feszült figyelemmel kísérte az európai hatalmi helyzet alakulását.

Minden alkalmat megragadott, amelyben valamilyen lehetőséget látott Ausztria és Oroszország gyengítésére, a magyar szabadságharc újrakezdésére. Az orosz—török háború kitörésekor Konstantinápolyban ajánlotta fel szolgálatait. Itáliában részt vett az olasz—francia—osztrák háború előkészítésében.

Kossuth Lajossal és Teleki Lászlóval létrehozta az emigrációt irányító Magyar Nemzeti Igazgatóságot. Megszervezte az olaszországi magyar légiót. A békekötés nem törte le.
Garibaldival és Türr Istvánnal új akciókat szervezett. A román és a szerb fejedelmekkel tárgyalt. Az osztrák—porosz háborút is felhasználta arra, hogy kísérletet tegyen a harc fellobantására Magyarországon. Mindezek a törekvések végső soron sikertelenek maradtak.
A kiegyezés után Klapka is feladta a reményt, hazatért.

Életútjának harmadik, időben leghosszabb, de közéleti szerepét tekintve legkevésbé jelentős szakasza kezdődött ekkor. Politikával már alig foglalkozott, hacsak emlékiratai készítését annak nem tekintjük, amit egyébként már az emigráció kezdetén is megtett. Különböző gazdasági vállalkozások jelentették fő tevékenységét. Ez sem volt számára új dolog, már az emigráció éveiben is részt vett bankok alapításában és igazgatásában. Vállalkozásait azonban nem kísérte siker.

Viszonylag későn házasodott, 1864-ben egy gazdag francia család leányát vette feleségül.
Három gyermeke született. Családja Franciaországban élt, ő maga részben Magyarországon, részben családja körében, és sokat utazva más országokban is. Budapesten halt meg, itt temették el a közvélemény kívánságára nagy pompával mint a nemzet halottját.”

Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info