Az erre hivatott cég, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete anyakönyvi bejegyzésre alkalmasnak minősítette a Turul utónevet, így a keresztségben ez is felvehető, illetve adható.

A Turul ilyenformán férfinév, méghozzá jellegzetesen magyar – és ma van az ünnepe: Isten éltesse a Turulokat, akik azért nem lehetnek túl sokan, hisz például a 2000-es években nem szerepel a 100 leggyakoribb férfinév között. A Turul keresztnév értelemszerűen a magyar eredetmondák mitologikus madarának nevéből származik. Ám hogy konkrétan miféle madár is a turul, az csak nehezen, pontosabban többféleképpen állapítható meg.

Annyi biztos: mi magyarok ősidők óta szeretjük, szentként tiszteljük – aki nem így tesz, az nyilván nem is vállal közösséget a nemzettel, illetve a nemzeti összgondolatokkal. Nos, azt mindenképp kijelenthetjük, hogy a turul egyértelműen a magyarok ősi hitvilágának emléke: az égi hatalom és az uralkodói fensőbbség megtestesítője, az önálló magyar nemzeti identitás illetve a nemzeti összetartozás ősi jelképe.

A mondavilág tőle eredezteti az Árpád-házat (Turul nemzetsége): e minőségében az Árpád-házi fejedelmek és királyok isteni eredetét hivatott hangsúlyozni. A turul szerepel az “Emese álma” mondában, méghozzá az Árpád-ház jelképes ősapjaként, de feltűnik a honfoglalás legendájában, valamint népmeséinkben is, sőt egy újabb keletű monda hozzákapcsolja a Rákóczi-szabadságharchoz is.

Semmiképp nem szeretnék az egyes (esetenként eltérő…) elképzelések között rangsorolni, pláne nem igazságot tenni – csupán jelzek néhány fontosnak vélt gondolatot.

Többek szerint szerint a mondai turul az élővilágban egy nagy testű sólyommal azonosítható.
Annak idején a szépemlékű Pannon Rádióban többször is beszéltem a világhírű Országh Mihály ornitológus professzorral – s madárhangot kértem tőle. Ő gondolkodás nélkül átnyújtott egy CD-t a kerecsensólyom hangjával, s kacsintott egyet, jelezve, hogy madarászként ő tudja az egyetlen igazságot. Ugyanakkor olvasmányaim között rábukkantam arra a feltételezésre, hogy a turul – értelemszerűen a kerecsensólymon (Falco cherrug) túl – talán az altaj sólyommal (Falco cherrug altaicus), a szirti sassal (Aquila chrisaetus), a szakállas keselyűvel (Gypaetus barbarus) vagy a fakó keselyűvel (Gyps fulvus) azonosítható.
Abban nagyjából egyetértés van, hogy maga szó török eredetű (a csagatáj togrul vagy turgul) vadászsólymot jelent.

Az ősi magyar nyelv valójában három szót ismert a sólymok különböző fajtáira: a kerecsen, a zongor (ebből származtatható a Zsombor név is) és a turul szavakat. Teljes bizonyossággal nem dönthető el, hogy a turul végül is miféle madár, azt azonban tudjuk, hogy a solymászat belső-ázsiai eredetű és a sztyeppei népek egyik vadászati módja volt – ehhez köthetően hét régi vadászmadár nevünk, a sólyom, az ölyv, a turul, a torontál, a bese, a zongor és a karvaly török eredetű.

Csonkamagyarországon 183 településen legalább öt híján legalább 200 turulszobor áll – a pontos számot nem ismerhetjük.

A Trianonban elrabolt vidékeken a helyzet (nagyjából…) a következő: Felvidék tót megszállásában nyolc, az ukránban öt szobor van. Erdélyben 32, a Partiumban 16, a Délvidéken 7 szobor áll – legalább. Tudomásunk van egyetlen ausztriairól is – ez Rábakeresztúron áll.

A turul a magyar eredetmondák mitologikus madara. Kézai Simon szerint Attilától Géza fejedelem idejéig mindvégig a koronás fejű turul volt a magyarság hadi jelvénye. Idézzük – magyarul – a Képes Krónika szövegét:

„Etele király címerén is, melyet tulajdon pajzsán szokott volt hordani, koronás fejű madár volt ábrázolva, melyet magyarul turulnak hívnak.”

A Tatabánya melletti Kő-hegy tetején lévő turulszobor Európa legnagyobb madarat ábrázoló szobra: a kiterjesztett szárnyak fesztávolsága majdnem 15 méteres. Kézai Simon krónikája szerint a honfoglaló Árpád vezér seregei a mai Tatabányánál győzték le Szvatopluk szláv fejedelem hadait. A millennium alkalmából helyi kezdeményezésre felállított turulszobor Donáth Gyula alkotása – 1992-ben felújították és újra felavatták.

Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info