Gyöngyösi pontosan leírja, hogy Özséb hat esztergomi társával együtt megy a remeteségbe. Mégpedig először a Hármas-barlangba. Teljesen érthetetlenek az utóbbi ötven év szakembereinek állításai a barlanggal kapcsolatban. A kódex nagyon pontosan meghatározza a barlang helyét, amikor a “triplex”, magyarul a “hármas” szót használja.

A hármas azt jelenti, hogy valamilyen módon összefügg, pl. egy bejárata van, de bent három részre tagozódik. Ma is építenek több részes házakat, amelyeknek esetleg még a bejáratuk is több, de egybe vannak építve. Ezért elfogadhatatlan, pl. ilyen állítás, hogy a Hármas-barlang áll a Leány – Legény – Rabló barlangból, melyek kb. 100 méter távolságban állnak egymástól. Ebben az esetben nem hármas, hanem három barlangról beszélhetünk. Most a kérdés ezek után: hol volt a hármas barlang? Mit ír Gyöngyösi? Özséb kolostort és templomot épít a Szentkereszt tiszteletére Esztergom és a Hármas-barlang közelében, ahol hat társával lakott a forrás mellett.

Vegyük sorra: “Esztergom közelében.” Ha a Pilis-hegycsoportot veszem, akár Szentendrétől nézem is a Pilisszántó felett emelkedő legmagasabb csúcsig, mind Esztergom közelében van. Csak ne felejtsük el, hogy leszámítva a mai “modern” kor elsatnyult emberét, 10-15 km nem volt messze. Ezt a távolságot sétálva is megtették. Ha tehát Esztergomot vesszük alapul, a kolostor a Pilis bármely pontján lehetett volna. Vegyük a másik meghatározást: “a hármas barlang közelében”. Itt is ugyanazt a helyhatározást használja, mint Esztergom esetében, a “közelében” szót. Az a kérdés, honnan nézem a “közelében” kifejezést. Ha tehát Esztergomtól nézem a szentkereszti főmonostort, akkor a főmonostor a Hármas-barlang mellett 10-15 km, és ebben az esetben a főmonostor a Pilisben bárhol lehetett volna. A kulcskérdés tehát az, hol a hármas barlang és a forrás, melynél a “mellett” helyhatározó szót használja a kódex, ami azt jelenti, hogy nem olyan távolságra, mint Esztergom. A forrás meghatározásához feltétlenül szükséges a geológiai vizsgálat, milyen mennyiségű vízgyűjtőtér van a Pilis-csúcs alatt, illetve mekkora az ott lévő víztömeg felhajtó ereje. Számomra érdekes, hogy akik foglalkoznak Boldog Özséb életével és szentkereszti kolostorával, nem tűnt fel nekik a Trézsi forrás.

A Pilis-csúcs, Pilisszentkereszt irányában kb. 500 méter magasságban található a Trézsi forrás. Sajnos barbár kezek a kerámiavezetéket felszedték és széttördelték. Ez a forrás soha nem fagy be, télen-nyáron önti a jó vizet. Ez igen figyelemre méltó, főleg szárazság idején. Lehetséges, hogy a Gyöngyösi által említett forrás ez lenne! Néminemű probléma ugyan lehetséges, mert az Özséb által épített szentkereszti kolostor nem közvetlen mellette van, de Esztergom és a Hármas-barlang “közelében”. A Hármas-barlang helyének megállapításához szintén geológiai vizsgálatra van szükség, ha ugyan még valami megállapítható. A pilisszántói öregek tudatában sok minden megtalálható, de nem akarnak beszélni róla, végül is Hármas-barlangról egy igen bőségesen és jól tájékozott idős ember adott felvilágosítást. Az ő tudása szerint a Hármas- barlang a Pilis-csúcs Pilisszántó közepén lévő Bánya-lak helyén volt. Állításának valószínűségét támasztja alá, hogy a Bánya-lak jobb oldalán ősrégi kőfülkék vannak. Nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy a kőfülkék vonulatát figyelve feltételezzük, hogy azok tovább folytatódtak, és középen kiszélesedve alkották meg a Hármas-barlangot. Ha elfogadjuk a hármas barlang helyét, akkor Gyöngyösi megállapítása, hogy az “…Esztergom közelében.. ” valós helyzetet jelez. De az a megállapítása is valós helyzetet jelez, hogy a szentkereszti főmonostor a Hármas-barlang közelében van.

Egyedül a forrás körüli kérdés nem teljesen biztos. De remélhetőleg tisztázódik, ha a kolostor feltárása megkezdődik, mert a kolostor közvetlen közelében (mellette) van egy másik forrás is, de nincs föltárva. Most végre nézzük, hol vannak az 1250-ben épített főmonostor romjai. Gyöngyösi Gergelyt kivéve 1900-ig minden forrás, igen jelentősek is, köztük Ipolyi Arnold is, az 1250-ben az Özséb által alapított főmonostor helyét pro pe Santo, vagyis Szántó közelében határozza meg. Nagyon érdekes, hogy 1900-tól mintha elfelejtették volna Szántó közelségét. Számomra megdöbbentő a Pest Megyei Monográfia leírása Pilisszántóval kapcsolatban. A régi temetőről a következő megjegyzés van: valószínű középkori falmaradványok vannak benne. Számomra felfoghatatlan, hogy a valószínűleg hetvenes évekből származó leírás kapcsán miért nem tártak föl legalább 10 métert, és akkor rábukkantak volna az 1250-ből származó másfél méter széles románkori falra. Mintha valamilyen általam ismeretlen okok miatt, tudatosan siklottak volna el a felismert “régi falmaradvány” mellett. Ez is érdekes! A falu lakosságának hallgatása is elgondolkoztató. Az 1720-as években itt 5 magyar család és ez időtájban betelepített 7 szlovák és 25 német család élt. Minden bizonnyal a kolostor és a templom köveiből épült a falu új temploma, Páduai Szent Antal tiszteletére. Minden valószínűséggel 1826-ban a Baross-kastély, a polgármesteri hivatal, a plébánia épület egy része és a falu régi házainak az alapozásához használták a kolostor és a templom köveit. Tehát a falu tudott a romokról, de valami megfoghatatlan kommunális hallgatás alakult ki bennük. A három évvel ezelőtti hivatalos megkutató ásatás teljesen bizonyította feltételezésemet. A kutató árokra oly szerencsésen esett a választás, hogy az közvetlenül egy 1250-es kb. 4×14 méteres kápolna előtt húzódott. Majd következett egy bővítés kb. 18 méter szélesre, mely úgy tűnik, magába foglalja az előbb említett kiskápolnát is. Végül még egy bővítésre bukkantunk, de ez mindét oldalon csupán 2-2 méter széles. Ha az eddigieket megpróbálom összefoglalni, az alábbi következtetést tudom közzétenni: Van egy másfél méter vastag falú 1250-es években épült román stílusú kápolna, melyben kb. csak hét személy férhetett el, amint a kódexben olvassuk, hogy boldog Özséb hat társával építi fel a Szent Kereszt tiszteletére az első kolostorának templomát. Majd Kun László megrongálja a kápolnát, de pápai parancsra újjáépíti, mégpedig sokkal nagyobbra. Végül 1398-ban az akkori tartományfőnök kibővíti, de érdekes módon mindkét oldalán csak 2-2 méterrel. Ezt a két méteres kibővítést csak azok értik meg, akik a második vatikáni liturgikus rendelkezést ismerik, ti. egy oltárnál egy időben csak egy pap misézhetett. Ezért a szerzetes-templomokban több oltárt kellett építeni, hogy megfelelő időben fejezhessék be a szentmiséket. E templom együttes fölött az elektromágneses felmérés épületrészeket (kolostor) és ősi kútnak a helyét mutatta ki.

Ezek figyelembevételével biztosan állíthatjuk, hogy a megtalált romterület a Boldog Özséb építette kolostor, a Szent Kereszt tiszteletére épült templommal együtt. Végül egy másik megoldatlan kérdés: kik voltak azok a remeték, akik Boldog Özséb idejében a Pilisben és a többi hegyekben éltek? A megoldások közül, melyeket eddig hallottam, megalapozatlanságuk miatt egyesek inkább ártanak a magyarságnak. Némelyek viszont eléggé elfogadhatóknak látszanak. Ez azt is jelzi, hogy igen nagy összevisszaság uralkodik az őstörténeti kérdések területén. Mert a remetekérdés, véleményem szerint csak az őstörténeti kutatás módszerével oldható meg. A probléma gyökerét Trefort Ágoston egykori kultuszminiszter rendelete okozza. Aki egyébként rendkívüli tehetség, igen sok jót tett, alkotott, mint miniszter és az Akadémia elnöke. Mégis volt egy rendelet, mely akkor korszerűnek látszott, mélyreható válsággá fejlődött napjainkra: “…a magyarság számára politikai szempontból előnyösebb a finn-ugor rokonság…”, ezért a kutatás ősmagyar történelmi bizonyítékok után a közel- keleti területekre nem kap akkora támogatást, mint a finnugor, mert nem kívánatos! Úgy tűnik, a hivatalos Magyarországon az őstörténeti kutatás és gondolkodás még a mai napig sem nyert létjogosultságot, így tovább kell várakozni a helyes megoldásra. Véleményem szerint a világ valamennyi jogállamában létezik a szabad kutatás joga, csak az eredmények esetleg nem publikusak. Csak a saját maguk számára kedvező tudományos eredményeiket védőknek (finnugristák) van félnivalójuk az őstörténeti kutatás szabadságától. A magyar parlamentnek sürgősen, nyilvánosan vissza kellene vonni, akár ismételten Trefort törvényét, és tételesen kimondani az őstörténeti kutatások jogát. Igaz, az őstörténészek között is borzalmas a káosz. Ennek az az oka, hogy nincs egy olyan fórum vagy intézmény, amely ezt a kutatást segítené, és egyben megóvná a kutatókat a fantasztikus végkövetkeztetésektől. Mindenkinek joga van a külön véleményére, de azzal másnak a becsületét, jó hírnevét nem csorbíthatja.

Most már visszatérve a feltett kérdésre, kik voltak Özséb, ill. a Pilishegy remetéi? Némelyek szerint gnosztikus, netán ariánus vagy nesztoriánus keresztények. Véleményem szerint egyik állítónak sincs bizonyítéka, ez csupán elgondolás, magánvélemény. A nesztoriánusokkal lehetséges valamiféle kapcsolat, mert “a hunok, a türkök, sőt még a tibetiek is nesztoriánus értelmezésben ismerték meg a kereszténységet. Egy szerzetesi mozgalom is kialakult közöttük, és ez nem korlátozódott csupán Mezopotámia területére. ” (Kereszténység Krónikája, 1998 Officina Nova). Véleményem szerint nagy a valószínűsége annak, még ha valami kisebb-nagyobb nesztoriánus hatást is feltételezünk, ezek a remeték bizánci rítusúak voltak. Mert közismert dolog, hogy Gyula vezér alatt Erdélyben már bizánci rítusú kereszténység volt. Sarolta is (Szent István édesanyja) bizánci keresztény volt. A bizánci kereszténység elterjedésére jellemző, hogy Visegrádon, Tihanyban bizánci rítusú szerzetesek éltek, Veszprémben pedig bizánci rítusú apácák voltak. Gyöngyösi kódexében olvashatunk a mecseki Szent Jakab kolostorról is. Sokan, még jeles személyek is, úgy vélik, hogy a pálos rend eredete a patacsi remetékhez nyúlik vissza, és alapítójuknak Bertalan pécsi püspököt teszik meg. “Bertalan püspök 1219-ben, II. András idejében, 28 éves korában, tanulatlansága mellett is megkapta a pécsi püspökséget, melytől azonban III. Honorius pápa, mint méltatlant megfosztotta, és János esztergomi érseket, ki őt megerősítette, egy évi jövedelmének elvesztésére ítélte. 1221. január 29- én az érsek visszahelyezte a pécsi püspökségbe. Mint királyi követ járt Spanyolországban, nagy tisztelője volt compos-tellai Szent Jakabnak, akinek tiszteletére 1215-ben kolostort építtetett, az Ireg falu és Pécs közelében lévő Patacs hegyen. Ebben a kolostorban remetéket helyezett el, kiket szabályoknak vetett alá, s kikre eleinte maga ügyelt, csak később tette priorjukká Antal frátert”. Sokan a mai napig a kolostorból eredeztetik a pálos rendet is. Gyöngyösi is a kódexében a patacsi remeték reguláját Bertalan pécsi püspöknek tulajdonítja. Ugyanakkor azt írja: “Özséb hatodmagával megalapítja a pilisszent kereszti főmonostorban Első Remete Szent Pál rendjét, vagyis a Pálosokat”: Az egykor kiváló történészünknek, Mályusz Elemérnek felvetettem a problémámat a Bertalan pécsi püspök regulájával kapcsolatban. Azt felelte, “…a regula nem Bertalantól ered, mert a belső kritériumok ezt nem erősítik meg. Lehetséges, hogy Gyöngyösi hallomás útján írta le a regulát “. Az is lehetséges véleményem szerint, hogy Gyöngyösi kódexét valaki vagy valakik átformálták, esetleg beletettek vagy kihagytak belőle bizonyos részeket.

Végül vizsgáljuk meg Boldog Özséb római útját! Gyöngyösi Gergely szerint “az Úr 1262-ik évében Özséb, az első prior provinciális, néhány testvér kíséretében elment IV. Orbán pápához, és ügyében Aquinói Szent Tamás is segítségére volta pápai udvarban “.\’Z Pál veszprémi püspök levelében írja, hogy Boldog Özséb Rómától kéri a szabályt, engedélyt. Igen kiváló egyháztörténészünk, igen nagy hévvel bebizonyította, hogy Boldog Özséb nem járhatott Rómában, mert “IV. Orbán pápát 1261. augusztus 29-én választották pápává, ezt követően Orvietoba menekül ellenségei elől, ahol egész uralkodása alatt tartózkodott, később Perugiába ment, ahol másnap meghalt””. Boldog Özséb életrajzírói kivétel nélkül az írták, hogy Boldog Özséb Rómában járt a pápánál. Mind a mai napig, ha valaki a pápához megy, vagy a pápát akarja látni, az automatikusan azt mondja, hogy Rómába megy, még akkor is, ha a pápa történetesen Castelgandolfóban tartózkodik. A keresztény hit szerint, ahol a pápa, ott van Róma, Boldog Özséb idejében ugyan nem voltak még modern közlekedési eszközök, de még gyalog is elmentek Orvietoba a pápa után. Föltételezzük, hogy Boldog Özséb Rómáig nem gyalog ment, hanem jó magyar paripákon. Tehát a pápát mindenféleképpen utolérhette, még ha az nem is Rómában élt. Az pedig, hogy Aquinói Szent Tamás Bolognában tanított, ez valószínűleg nem akadályozhatta meg abban, hogy otthagyja az egyetemet, növendékeit, és Özsébet elkísérje Orvietoba, a pápához. (Bizonyára növendékei nagy örömére.) Nagyon feltűnő és sajnálatos, hogy a sok-sok magyar egyháztörténész, Boldog Özséb római útjával kapcsolatban egy nagyon fontos magyar személyről elfeledkezett. Ez a személy pedig nem más, mint az a Váncha István esztergomi érsek, aki 1252-ben első magyar kuriális bíboros lett, és aki Özsébet elengedte a pilisi remeteségbe. Elképzelhetetlen, hogy az az egykori esztergomi érsek, aki Özsébet elengedi a remeteségbe, most, mint kuriális bíboros ne vette volna pártfogásba Özsébet és kérését. Talán éppen neki köszönhető, hogy bár a pápa nem hagyja jóvá azonnal Özséb tervét, de megbízza azzal Pál veszprémi püspököt, vizsgálja meg, hogy a szükséges javak megvannak-e a Szent Ágoston szabálya szerinti élethez. Maga Pál veszprémi püspök a következőt írta: “…a provinciális perjelek és egyházmegyénk remete testvérei Szentatyánktól, Orbántól, Isten kegyelméből a római szentegyház főpapjától, személyesen kérték stb., stb. Mi tehát Szentatyánk és Urunk parancsának kívántunk eleget tenni tisztelettel… Kelt az Úrnak 1263. évében” .

Hogy Váncha István, mint kuriális bíboros, Boldog Özséb és társai mellett látható Torreaso Dollabella (1628-35) vászonra festett képén, ahol alakja Aquinói Szent Tamás, Boldog Özséb és társai mellett látható”. Aquinói Szent Tamás jelenlétéről, illetve segítségéről a Domonkosok történelmi hagyománya is tájékoztat. Boldog Özséb tehát egészen biztosan eljutott IV. Orbán pápa elé, aki meghallgatta Özséb kérését, és a két nagytekintélyű pártfogó hatására, az egyházi gyakorlatnak megfelelően a megyéspüspökre bízta a kérdés megvizsgálását és jóváhagyását. Özséb tehát elérte célját, Pál veszprémi püspök megvizsgálta a kérdést a pápa felkérésére. E levélből tudjuk meg Özséb kérését, melyet IV. Orbán pápának előadott: hogy “a remete életből Szent Ágoston szerinti életre térhessenek át ” Azonban a feltételek nincsenek meg, ezért “mint engedélyezett társulat, a remete életmód szerint szolgálják az Urat mindenben” – írja levelében Pál veszprémi püspök. Kilenc meglévő kolostort emelt Pál püspök a veszprémi egyházmegye területén, de valamilyen oknál fogva kimaradt a levélből: “Szent Kereszt Egyháza a Pilisben, Szent László Kékesen és Pilu szigete”, melyeket 1291-ben Benedek veszprémi püspök sorol fel, elődjének levelét megerősítő oklevélben. Később még ugyanabban az évben Ladomér esztergomi érsek a Szent György vértanú ünnepe utáni második héten a fent említett engedélyt megerősítette. Úgy tűnik a történelmi adatokból, hogy a pálos szerzetesek sokoldalú tevékenységet folytattak, a művészeteken át a természetgyógyászatig, vagy a “fejlett mezőgazdasági technológiák” megvalósításával és azoknak a kolostori környező falvak népei számára történő átadásával. A tudományos élet területén sem maradnak el, a középkori Európa valamennyi híres egyetemén mindig megtalálhatók a pálos szerzetesek. “Csanádi Albert a kor legjelentősebb egyházi költőjének művét másolja le munkájában, két himnusza és levele így maradt fenn az utókor számára.” ” Gyöngyösi Gergely krónikaíró eredetiségének legmarkánsabb vonásai a mindeddig érdemtelenül mellőzött prológusában lelhetők föl. Gyöngyösi előszava a Vitae Fratum-ban (kódex) perdöntő dokumentum a késő-középkori elvilágiasodás és a vele szimbiózisban élő humanista mentalitás erőtej és térhódítása mellett. Az írói eredetiség üde színfoltja még a Vitae Fratumban azoknak a királyanekdotáknak (Mátyás, II. Ulászló), melyek eddig máshonnan nem voltak ismertek. A Vitae Fratum (kódex) tudománytörténeti (történelmi, irodalomtörténeti, művelődéstörténeti stb.) jelentősége igen nagy.” Kívánom, hogy a leírtak alapján mindannyiukban kialakuljon a Pálos Rend történetén keresztül egy igazi, áldozatra kész magyar lelkület!

Megjelent a “Dobogó” című újságban

HunHír.Hu