Bizonyára már mindenkiben letisztultak azok az élmények, amit múlt hétvégi koncertjén az Ismerős Arcok nevű formációtól kaptak. Az egykori Pannon Rádió Rockszerda adásnapja által felfedezett nemzeti ryth’m blues együttes Szélbe kiáltok című új lemezének bemutatóján nem volt egy szabad talpalattnyi hely a MOM művelődési házban, Nyerges Attiláék bebizonyították, hogy a szövegében és zenéjében igényes, hazafias lelkülettől fűtött szerzemények egyre jobban megérintik a magyar közönséget. Idézzük fel a koncertet, a közös élményt.

Ekkor este mintha senki sem akart volna hazamenni…

Későn, este fél 9-kor érkeztem november 4-én a MOM Művelődési Központba. A nagyterem színültig telve volt, sokan csak állva nézhették az éppen zajló produkciót. A tehetséges, de még kissé kiforratlan TransylMania zenekar koncertjéből már csak perceket volt alkalmam hallani, viszont ennyi is elég volt ahhoz, hogy szép jövőt jósolhassak nekik.

A kb. 30 perces átszerelés után lépett színpadra az új nagylemezét bemutató Ismerős Arcok. Az ismét zsúfolásig telt teremben jóleső feszültséggel várt a közönség.
A számok stúdióminőségben szólaltak meg, de az élő előadás hatása tovább fokozta a dalok élvezetét. Nyerges Attila hangja és Práder Vilmos szólóimprovizációi percek alatt magukkal ragadták az embereket, amit minden nóta végén erős taps és tetszésnyilvánítás igazolt. De a zenekar többi tagja és a velük kiegészült zenészek is ismét bebizonyították: a stúdión kívül is bármire képesek.
Sokan érkezhettek az elcsatolt részekről is, ugyanis az Erdély 2003 című opus alatt az egyes erdélyi városok elhangzása után kitörő örömkiáltások hallatszottak a terem különböző pontjairól. Szinte minden alkalommal.

Majd bekövetkezett az, ami minden zenész rémálma. A Mennyit ér című dal első pár taktusa után valamilyen technikai hiba következtében elnémultak a hangszerek. A pillanatnyi csend riadtságát rendkívül jól kezelő közönség az énekessel együtt  mintha mi sem történt volna  közösen énekelve folytatta a dalt, hangszerek nélkül. Az ütemet a taps adta, az emelkedettséget pedig az összetartozás. A mindent legyőző kart karba öltésnek, az összetartás érzésének megható élménye volt ez.
A csapatot ezután szűnni nem akaró vastapssal még kétszer kényszerítették vissza a színpadra, aminek szemmel láthatóan szívesen tettek eleget. Ekkor este mintha senki sem akart volna hazamenni.

Jólesett a szememnek, hogy a minden generációt képviseltető nézőközönség kollektív és őszinte szeretettel érez a fiúk, és persze Tóth Lilla iránt. Jó volt látni, hogy egyre sokasodik az azonos értékeket vallók száma, és hogy álszent politikai frázispuffogtatások nélkül érezhettük: jó magyarnak lenni. Jó volt tudni, hogy még nem minden fiatal számára a deviancia a mérvadó. És jó volt hallani, hogy az elszakított részeken élő testvéreink tisztában vannak vele: itt, az anyaországban rengetegen vagyunk (ha még nem is elegen), akik kezet nyújtottunk feléjük.
Csupán egyetlen kallódó székely lányt láttam elmenni. Még a koncert előtt&

Kürk Roland

HunHír.Hu