A péntek esti Petőfi Csarnokbeli blues-rock koncert ismételten bebizonyította, hogy találóak voltak a P. Mobil frontemberének, Schuster Lórántnak jó huszonegynéhány évvel ezelőtt elmondott szavai: a rock örök és elpusztíthatatlan. Generációk nagy találkozója volt a monstre buli, hiszen volt olyan öreg rocker, aki unokájával csápolt a régi, megszokott, de mondanivalójában örökérvényűnek tűnő dalokra.
A kiüresedett diszkóvilágban, az üresen tátongó playback-korszakban vannak jó páran szerte kis hazában, akik áhítoznak az élőzenére, a hús-vér emberi produkciókra. A gulyáskommunizmus nagy rendszerváltó műfaja, a rockzene alkalmas arra, hogy az elkötelezett előadók segítségével életet leheljen az üres díszletek közé, és figyelmeztessen arra is, hogy Magyarország ezen speciális művészeti ág területén is belül is eredetit és magyart alkotott.
Az est attrakciója természetesen a P. Mobil, illetve a Beatrice színrelépése volt, de a jó öreg Török Ádám és Deák Bill Gyula is melegítette a lelkeket. A Rice, de főleg a P. Mobil elindított egy olyan folyamatot a rockzenében, amelynek hatása ma is tart. Valójában az, hogy a feltörekvő rock együttesek közül a nemzeti rock képviselői történelmi témákat választanak, és visszamennek a magyar monda és regevilágba, ez a Honfoglalás csak nem harminc évvel ezelőtti térnyerésének köszönhető. Érzékelhető a folyamat, ahogy a P. Mobil útján létrejött zenekarok továbbviszik a zászlót egy megváltozott világban, amikor nem a vörös ördög, hanem az uniformizáló kihívások ellen kell küzdeni.
A Beatrice elindította a maga sajátos magyar punk megközelítésével a lázadás, a szembenállás és a hivatalos rend el nem fogadása hármas kultuszát a szocializmusban, s hogy valójában csak a zászlót cserélték ki, a címereket festették át, jelzi az az igény, amely megszólal az emberekben a Beatrice muzsikája iránt.
A rock, ez az angolszász gyökerű, de magyar motívumokkal dúsított, s így speciálisan magyarrá tett műfaj tehát él és virul, és generációk adják át egymásnak a stafétabotot, amely megnyilvánul a koncertlátogatás szükségszerűségében, a találkozások fontosságában és hazafias tartalmat is hordoz. A Petőfi Csarnokban is előkerültek a zászlók, nemzeti színű és árpádsávos lobogókat emeltek magasba a fiatalok, jelezvén ezzel is, hogy a XXI. században is meghatározó és időtálló az az irányzat, amely nagymértékben hozzájárult a szocializmus eresztékeinek lazításához, s most a saját, a hazai és a magyar jelleget hangsúlyozza.
G. Kirkovits István – Rockszerda
A péntek esti Petőfi Csarnokbeli blues-rock koncert ismételten bebizonyította, hogy találóak voltak a P. Mobil frontemberének, Schuster Lórántnak jó huszonegynéhány évvel ezelőtt elmondott szavai: a rock örök és elpusztíthatatlan. Generációk nagy találkozója volt a monstre buli, hiszen volt olyan öreg rocker, aki unokájával csápolt a régi, megszokott, de mondanivalójában örökérvényűnek tűnő dalokra.
A kiüresedett diszkóvilágban, az üresen tátongó playback-korszakban vannak jó páran szerte kis hazában, akik áhítoznak az élőzenére, a hús-vér emberi produkciókra. A gulyáskommunizmus nagy rendszerváltó műfaja, a rockzene alkalmas arra, hogy az elkötelezett előadók segítségével életet leheljen az üres díszletek közé, és figyelmeztessen arra is, hogy Magyarország ezen speciális művészeti ág területén is belül is eredetit és magyart alkotott.
Az est attrakciója természetesen a P. Mobil, illetve a Beatrice színrelépése volt, de a jó öreg Török Ádám és Deák Bill Gyula is melegítette a lelkeket. A Rice, de főleg a P. Mobil elindított egy olyan folyamatot a rockzenében, amelynek hatása ma is tart. Valójában az, hogy a feltörekvő rock együttesek közül a nemzeti rock képviselői történelmi témákat választanak, és visszamennek a magyar monda és regevilágba, ez a Honfoglalás csak nem harminc évvel ezelőtti térnyerésének köszönhető. Érzékelhető a folyamat, ahogy a P. Mobil útján létrejött zenekarok továbbviszik a zászlót egy megváltozott világban, amikor nem a vörös ördög, hanem az uniformizáló kihívások ellen kell küzdeni.
A Beatrice elindította a maga sajátos magyar punk megközelítésével a lázadás, a szembenállás és a hivatalos rend el nem fogadása hármas kultuszát a szocializmusban, s hogy valójában csak a zászlót cserélték ki, a címereket festették át, jelzi az az igény, amely megszólal az emberekben a Beatrice muzsikája iránt.
A rock, ez az angolszász gyökerű, de magyar motívumokkal dúsított, s így speciálisan magyarrá tett műfaj tehát él és virul, és generációk adják át egymásnak a stafétabotot, amely megnyilvánul a koncertlátogatás szükségszerűségében, a találkozások fontosságában és hazafias tartalmat is hordoz. A Petőfi Csarnokban is előkerültek a zászlók, nemzeti színű és árpádsávos lobogókat emeltek magasba a fiatalok, jelezvén ezzel is, hogy a XXI. században is meghatározó és időtálló az az irányzat, amely nagymértékben hozzájárult a szocializmus eresztékeinek lazításához, s most a saját, a hazai és a magyar jelleget hangsúlyozza.
Rockszerda – G. Kirkovits István