Zsúfolásig megtelt nézőtér előtt adott lemezbemutató koncertet a néhány hónapja alakult új nemzeti rock formáció, a Kárpátia együttes. Százak és százak zarándokoltak el a csonka országból és az elszakított területeinkről is abba a külvárosi művelődési házba, amelynek színpadán felcsendültek azok a szerzemények, amelyeket a szó pozitív értelmében nyugodtan illethetünk a sláger jelzővel. Telitalálat volt a vendégzenekar kiválasztása is, hiszen a Nyerges Attila vezette Ismerős Arcok együttes a nemzeti érzelmű közönség egy másik nagy csoportját, a motorosokat csábította a helyszínre.

Egyre többen veszik tudomásul, hogy a magát nemzetinek nevező oldalnak is alkalmaznia kell azokat a bevált kommunikációs technikákat, amelyek emberek tízezreit, százezreit vonzzák, és éppen ezért nemcsak a direkt hasonló gondolkodásúak, hanem a habozók, a kételkedők, vagy az elbutítottak felé is nyitnak. Az első ilyen szempont, ha sikerre akarunk vinni valamit, annak megfelelően elő kell készíteni a rendelkezésre álló médiaháttérbeli megjelenést, fel kell fokozni az emberek kíváncsiságvágyát, és lehetőleg olyan produktumokkal a közönség elé állni, amelyet szélesebb körben vagy már ismernek, vagy legalábbis a hangulatát egyből érzékelik.

A Petrás János énekes-basszusgitáros-szövegíró vezette formáció nem bízott semmit a v életlenre és bemutatkozó koncertje előtt élőben csak Székelyudvarhelyen hangzott el a Kárpátia első sikerdala, a Hol vagytok székelyek? Az ezt követő hónapokban kiadott lemezek már ebben a szellemben fűthették a közösséget, és vetíthették elő a Kárpátia által kijelölt utat és célokat.

Kezdésképpen népdalok és műdalfeldolgozások jelentek meg az együttes repertoárján, sőt, az Erkel Ferenc-féle Hazám, hazám nemcsak a jelenlegi határainkon innen és túl élő magyarok körében népszerű. Bátor kezdeményezés volt ez, mondhatni merész, de bejött, és senki sem tartotta szentségtörésnek, hogy ezt a nemzeti imádságnak is beillő szerzeményt rockosított hangvételben közvetítik a közönségnek.

Székelyudvarhely ujjongott és forrongott, amikor ott elhangzott a általuk is ismert régi nóta, és ezt azzal is meghálálták ottani véreink, hogy szép számban jöttek el az együttes anyaországi koncertjére.
A zenekarvezető a nemzeti érzelmű médiában készítette elő az együttes bemutatkozását, és kommunikációs szempontból is sikeresnek bizonyult, hogy a hallgatóság már ismerhette, sőt kívülről fújhatta azokat a számokat, amelyek felhangzottak a koncerten. A külső szemlélődő szemszögéből nézve úgy magyarázható a Kárpátia kirobbanó sikere, hogy a profi médiaelőkészítés és közönségcsalogatás, arra összpontosított, hogy ne csak egy szűk réteg, hanem a hazafias lelkületűek nagy tömege tehesse magáévá az együttes nótáit úgy, hogy ebben az esetben megfeledkezik a pártszimpátiáról. A rockzene segítségével valahogy így lehet megvalósítani egy egységet és természetszerűleg ez így már nagyságrendileg is kinő a zártkörű kis klubok világából.

Vegyük tehát a Kárpátia-receptet. Szólni az apák és a nagyapák nemzedékéhez is azon zenei átiratokkal, amelyeket ők is ismertek és énekelhettek, emléket állítani a dicső időszakoknak és érzékenyülve elmerengeni azon, ami számunkra rossz volt, kellemetlen, vagy Trianon esetében vérlázító. Legyen múlt, legyen jelen, szóljon az ének az alapvető emberi tulajdonságokról és értékekről, de legyen zenébe faragott kopjafája a magyar katonának, a doni hősnek, az 56-os forradalmárnak. Vagy zúgjon a lelkesítés azoknak, akik most nem fegyverrel indulnak hadba, mert a jelen körülmények között a szó erejével, a dal tisztaságával továbbra is harcolni kell.

A Nyerges Attila vezette Ismerős Arcok formáció stílusát nevezhetjük nemzeti rhytm n blues-nak, azzal a plusszal, amit Wass Albert költészete nyújt a jelenkor ébredő magyarjának, hiszen a Mezőség kiváló szülöttje egy 1995-ben írt versében is erre figyelmeztet. Az Ismerős Arcok dalol Erdélyről, költői képekkel illusztrálja a megmaradás és a fennmaradás szükségességét, és mindenki számára kinyitja a fellegajtót, hogy legalább lélekben bejuthasson az egységes szellemiségű és az ősi múltban gyökerező Kárpát-medencébe.

A rendet a több patinás motoros klubból alakult Nord Side elnevezésű csapat biztosította, és ezek az agyontetovált, kemény fiúk is bebizonyították, hogy szabadságszeretetük mellett legalább akkora a hazafiságuk és nemzettudatuk. Annak is egy újabb példája volt ez a koncert, hogy tudatosan festettek sokan ördögöt a falra a nemzeti rock vonulatához tartozó együttesek fellépésével kapcsolatosan, mintegy szuggerálva a várható botrányokat, amelyek eddig számos koncert példája alapján is mindig elmaradtak.

A koncertlátogatók összetétele is alátámasztotta, hogy a hazafias lelkületű sokadalomnak szólnak a szerzemények, hiszen volt itt hétköznapi ruházatú középkorú, amerikai úszófrizurát viselő fiatal, tagbaszakadt rocker és szurkoló, középiskolás és nagypapakorú. Együtt énekelt és ugrált mindenki, amikor erre buzdítottak a szerzemények, vagy kapaszkodott össze, amikor a közösségi erőt kellett szimbolizálni, és a többszörös ráadások után szívre tett kézzel kiáltotta az éjszakába az örök kívánalmat, hogy ne hagyd elveszni, Erdélyt Istenünk!

2004. március 29.

G. Kirkovits István