Ha vasárnap fáradtan bújtál ágyba, sátorba, padra, vagy az alá, majd hasonlóképpen ébredtél, ne hibáztasd magad, jót szórakoztál. Láthattál egy haditorna bemutatót, tombolhattál a nemzeti rock kiválóságai segítségével, rophattad a népzenére, baráti kapcsolatokat ápolhattál és ismerkedhettél. Ha érzékelhettél is némi hiányosságot, azért beindult a magyarok malma, s jövő ilyenkor már a II. Nemzet Dalai Rockfesztiválon vigadhatsz, s nyugtázhatod, hogy tapasztal és tanul a magyar. Ha Verőcéről most lemaradtál, jövőre ne ess ugyanebbe a hibába, a hét vezér némán konduló harangja téged is hív a Dunakanyar kedves községébe, s a hegyek ölelésében biztos menedéket találsz, ha hasonló együttlétre vágysz. “Ember, föld egyként törekednek az égi magasba; ember eszével, a föld nagy hegyek ormaival.”

S mégsem akarunk valami nagyot, valami eget rengetőt, csak alkalmat, lehetőséget, esélyt, hogy úgy kapcsolódhassunk ki, ahogy nekünk igazán jól esik, mégis ezen belül is más és másképp. Összhangban a hittel, a reménységgel, az értelemmel, az életünkkel. Hinni akarunk az elképzelt szép jövőben, erőt gyűjteni a kihívásokhoz, ugyanakkor kiereszteni a sokszor sokkoló hétköznapok szelepét. Mulatni magyarként magyar muzsikára, mert mi magyar zenére sem szégyelljük járni a táncot. Ebben nyújtott segédkezet Bethlen Farkas, Verőce polgármestere, aki a helyi focipálya biztosításával nagymértékben hozzájárult, hogy az I. Nemzet Dalai Rockfesztivál otthonra leljen.

Az otthon meleg, hívó szava pedig messzire eljutott. A hétvégi tikkasztó hőségben az ország legkülönbözőbb pontjaiból keresték fel a Duna-parti községet, és ki-ki vérmérséklete függvényében a folyami széllel, a fák takarásában, vagy a folyékony kenyeret ontó vendéglátó-ipari egységek teraszán múlatta mulatva az idő nagy urát. Ez utóbbi intézménynél maradva az eleinte rossz tapasztalataikra hivatkozó, sokat látott fogadósok kellemetlen előérzete tévesnek bizonyult, hiszen, hogy, hogy nem egészen más elképzeléseik voltak, hogy szórakozik egy úr. A rend vigyázó őreinek sem akadt dolguk.

Nos tehát, e kellemes hajlék oly marasztalóan hatott a látogatókra, hogy a 15 órai kezdést, a kissé korai öröm késztetését ugyan a legtöbben elhessegették maguktól, de a szervezők és a fellépők e tekintetben rugalmasnak mutatkoztak. A fesztiválozók még csobbantak, sütkéreztek, egymás társaságát keresve és megtalálva megvitatták az élet apróbb-nagyobb bonyodalmait, majd az alább hagyó melegségben a színpadhoz közelítettek a gitárhúrba csapó Nemzeti Front nevezetű mohácsi zenekar hallatán. A nemzeti színű zászlók felforgatták, ha nem is a világot, de a levegőt mindenképpen, és a délutáni sziesztából egyhamar kijózanodtak a szórakozni vágyók. A Magyarok Imája, a népdalok, az indulók és versek észbe juttatták, mivégre is éppen Verőce, Balogh Marci népdalénekes, Dörner György színművész, Sárdy Barbara énekes, Papp Gyula orgonista és a PSZF zenekar százados mulasztást pótolt a pódiumon.

A kora esti órára már a Magozott Cseresznye hozta lendületbe a szép számban összegyűlt társaságot, Ők kedveztek a futballrajongóknak is, a helyszín és a közönség ihletésének adózva elhúzták a cseresznye-tábor kedvenc nótáit. Közben ismerős és kevésbé ismert arcok érkeztek mindenhonnan. Miskolc, Szombathely, Nagykanizsa, Pécs, Arad, Budapest, de még talán Nagyszalonta is menesztette küldötteit.

Kétség kívül, a legtöbben az Egészséges Fejbőr csapatra voltak kíváncsiak, akik balladáikkal teljesen elkápráztatták a közönséget, s Csurka László színművész vendégszereplése csak tovább fokozta az érdeklődést. A lenyugvó égitest különös, bizsergető hangulatot varázsolt a kicsik és nagyobbak lelkébe, hogy később álmodhasson Árpád népe új Csodaszarvasról, s világot gyújtson a Hold a sötét és kilátástalannak tűnő nagy magyar sorstragédiák, valamint a jelen problémáinak kiküszöbölésére.

Az Ifj. Csoóri Sándor vezette Ifjú Muzsikás együttes most sem okozott csalódást, a népzene bűvöletébe került hallgató- és nézősereg őrizte a hagyományt, s még Kossuth Lajos kalapjára is csepegtetett néhány szem esőt, előbb csak dalban. Az Ökrös Csaba nevével fémjelzett Dobogókő formáció pedig egészen új, sokat ígérő darabokkal készült a verőcei zenenapra.

A népi hangszerek közül a hegedűt a gitár, a dob és az ének mellé kiválasztó Romantikus Erőszak igazán megérdemelhetett volna egy korábbi időpontot, hogy azokat se fosszák meg az élménytől, akik eddig nem hallottak a zenekarról. A sorok olvasóitól megértést várva a személyes elfogultság többet nem enged papírra vetni, aki nem hisz benne, az járjon utána.

Az összejövetel záróakkordjaként Sárdy Barbaráék léptek ismét a színpadra, s késő éjszakáig, illetve kora hajnalig tartó énekkel és muzsikával szórakoztatták fáradhatatlanul a nagyérdeműt. Aztán a nap is felvirradt újra. Köszönjük Verőce!

2003. június 15.

G. Németh Éva