Arra kérte Donald Trump amerikai elnök Mike Pompeo amerikai külügyminisztert, hogy törölje az észak-koreai vezetővel korábban kitűzött találkozót – számol be a hírről a MarketWatch. Az eredeti tervek szerint jövő héten találkozott volna egymással a két fél, de az amerikai elnök ma arra kérte külügyminiszterét, hogy mondja le a találkozót.
Úgy tudni, Trump azért mondatta le a találkozót, mert Észak-Korea korábbi ígérete ellenére folytatja nukleáris tevékenységét.
Ezt egyébként a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség is megerősítette, egyebek mellett arra utaló jeleket tapasztaltak, hogy 2018. április vége és május eleje között – azaz a két Korea vezetőinek találkozója után – tevékenységek folytak az észak-koreai “radiokémiai laboratóriumban”.
Hunhír.info