Sebastian Kurz és Matteo Salvini is visszafordítaná a menedékkérőket szállító hajókat Észak-Afrikába, a római kormány egyes politikusai európai elosztást követelnek. A migránsmentő hajóknak nem szabad Európában kikötniük – ebben egyezett meg vasárnapi telefonbeszélgetése során Sebastian Kurz osztrák kancellár és Joseph Muscat máltai kormányfő. Kurz szerint a hajókat meg kell állítani az unió külső határán, utasaikat pedig haza vagy egy biztonságos afrikai országba küldeni.
Amióta az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini közölte, hogy nem engedi kikötni a migránsokat szállító hajókat, folyamatos a vita a déli országok között. Tegnap éppen az olasz parti őrség Diciotti nevű hajója vesztegelt 177 migránssal a fedélzetén olasz vizeken, miután a migránsokat Málta közelében fedélzetére vette, de a szigetország nem fogadta be őket. Michael Farrugia máltai belügyminiszter szerint bár az olaszok mentésről beszélnek, az nem számított mentési műveletnek, az olasz parti őrségnek a nemzetközi konvenciók értelmében az olasz Lampedusára kell vinnie a csoportot.
Danilo Toninelli olasz közlekedési és infrastrukturális miniszter, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa közölte: Olaszország ismét életeket mentett, miközben Málta „minősíthetetlen magatartást tanúsított”. „Az EU cselekedjen, és nyissa meg kikötőit szolidaritásból, máskülönben létezése értelmetlen” – mondta. Toninelli szerint a hajón lévő menedékkérőket ismét szét kellene osztani az EU-tagállamok között, ahogyan ez június óta már több alkalommal megtörtént, mióta az új olasz kormány megtagadja a menedékkérőket szállító hajók kikötését. Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a bevándorlásellenes Északi Liga elnöke pedig úgy fogalmazott: „Európa vagy úgy dönt, komolyan segíti Olaszországot (…) vagy kénytelenek leszünk azt tenni, ami végleg megtöri az embercsempészek üzletét. Vagyis visszakísérjük líbiai kikötőbe a tengeren talált embereket.”
A migránsmentő hajóknak nem szabad Európában kikötniük – ebben egyezett meg vasárnapi telefonbeszélgetése során Sebastian Kurz osztrák kancellár és Joseph Muscat máltai kormányfő. Kurz szerint a hajókat meg kell állítani az unió külső határán, utasaikat pedig haza vagy egy biztonságos afrikai országba küldeni.
Andrej Babis cseh kormányfő a hét végén a Právo című független cseh baloldali napilapnak azt mondta, a migráció óriási probléma, meg kell állítani, egyértelmű jelzést kell adni, hogy Európába már senki sem jöhet be. Megismételte korábbi álláspontját: az az elv, hogy a migránsok már a tengeren vannak, és ezért kötelező megmenteni őket, „a pokolba vezető út”. Babis sikernek nevezte, hogy az Európai Unió legutóbbi csúcstalálkozóján Orbán Viktor magyar kormányfővel és a többi visegrádi vezetővel együtt sikerült elérni, hogy a migránskvóták ügye lekerüljön a napirendről.
mho
Hunhír.info