Határozott hangú, nyílt levélben szólították fel a világ egyik leghíresebb zenekarát, a Bostoni Szimfonikusokat a városban és környékén élő zenészek, hogy ne kizárólag “fehér férfiak” zenéjét játsszák ezentúl. Ezentúl tehát néger tamtamdobosok “muzsikája” teszi próbára a koncertlátogatók fülét…
Egyenesen kvótákat is felállítanának: a Boston Globe-ban közzétett követelésük szerint azt akarják, hogy már a kész, idei évad programját is változtassák meg és a tervezett egy női zeneszerző helyett legalább öt, színes vagy női zeneszerző művét játssza a zenekar. Jövőre pedig 20%-os kvóta legyen. Azaz, a zeneművek ötödét ne fehér férfi zeneszerző írja. Ezt követelik. Vagyis, a komolyzene világában is megjelent a “politikai korrektség” őrülete.
Hunhír.info