A hazai liberális és konzervatív fősodor ma sietve közölte, hogy Franciaország, a mintaállam bezzeg megvédi a zsidókat, és kíméletlenül leszámol a növekvő számú antiszemitákkal. Azt viszont elfelejtett közölni, hogy a zsidó Rothschildok tulajdonában lévő Charlie Hebdo elleni, számos nyugati elemző szerint “hamis zászlós” támadás után a toleranciaországban ÖTSZÁZ százalékkal nőtt az iszlamafób gyűlöletbűncselekmények száma. A legtöbb anti-muzulmán erőszakos cselekményt a szennylap elleni támadás után regisztrálták.
Abdallah Zekri, a jelentést közreadó szervezet vezetője közölte: Muzulmán férfiak, nők, sőt terhes asszonyok ellen követtek el erőszakos bűncselekményeket ez év január óta, és az esetszám ötszáz százalékos emelkedést jelent a 2014-es év hasonló időszakához képest. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa, Nils Muižnieks februárban már figyelmeztetett: növekedett a vallási kisebbségekkel, különösképpen a muzulmánokkal szemben megkülönböztetés Franciaországban.
A jelentések azt is közölte, hogy a legtöbb iszlámellenes támadás januárjában történt,és ez is bizonyítja a szoros összefüggést szoros összefüggés a Charlie Hebdo vallásgyalázó, muzulmán és keresztény-fóbiás szennylap elleni merénylet között, amely ugyanebben a hónapban történt.
Hunhír.info – PressTV
Kincses Albin – Hunhír.info