Egyenlő munkavállalói részesedést követel a Charlie Hebdo című vallásgyalázó szennylap hetilap 11 munkatársa a vezetőségtől a párizsi terrortámadásokat követően adományokból, új előfizetésekből és támogatásokból 30 millió eurós bevételre szert tett magazin tulajdonlásában. A szerkesztőség elleni, 12 áldozattal járó január 7-i merényletben megölt Charb, karikaturista, lapigazgató negyven százalékos tulajdonosa volt az újságnak, akinek részesedését a szülei örökölték.
Ugyanekkora részesedéssel rendelkezik a merényletet túlélő Riss karikaturista, aki átvette a lap irányítását. Rajtuk kívül Eric Portheault gazdasági igazgatónak van még részesedése, valamint a támadásban megölt Cabunak és Bernard Marisnak is volt néhány részvénye. A támadás egyik túlélője, Laurent Léger újságíró az eheti szerkesztőségi értekezleten jelentette be, hogy kollegáival együtt létrehozott egy 11 tagú kollektívát, amely tárgyalásokat kezdeményez a vezetőséggel a lap tőkéjének egyenlő mértékű elosztásáról a munkatársak között – közölte a francia sajtóval a lap egyik ügyvédje.
A 11 munkatárs között van Luz, a lap vezető karikaturistája és Patrick Pelloux mentőorvos, publicista is. A január 7-i támadáskor egyikük sem volt a szerkesztőségben, de elsőként érkeztek a helyszínre. A kollektíva két ügyvédet bízott meg a tárgyalások lefolytatására a vezetőséggel. “A vezetőség szerdán értesült az ügyről. Tudomásul vettük, hogy a munkavállalók is csatlakozni kívánnak az újság életéhez. De egyelőre még messze vagyunk attól, hogy a tulajdonviszonyokon gondolkodjunk” – közölte a vezetőség egyik ügyvédje, aki szerint a vezetőket elszomorította a kezdeményezés. “Riss (akit a vállán ért golyó a támadásban) még kórházban fekszik, Charb tulajdonrészét pedig befagyasztották az örökösödési tárgyalások miatt.
Ez az egész olyan temetésekre emlékeztet, amikor a temetőből hazafele a gyásznép összevész a nagymama ékszerein” – mondta a neve elhallgatását kérő ügyvéd. Feltétel nélküli rajongás Patrick Pelloux, aki a támadásokat követően a francia médiában a szerkesztőség leggyakrabban megszólaltatott munkatársa volt, elmondta: jelenleg a lap dolgozóinak nincs beleszólása az újság jövőjébe. “Semmi bajunk a jelenlegi vezetéssel, nincsenek konfliktusok, de azok után, ami a munkatársakkal történt, több befolyást szeretnének a cégben” – hangsúlyozta a publicista. “Miután megtizedelték a munkahelyünket, természetes, hogy jobban ragaszkodunk hozzá, nem a torta megosztásáról van szó. A pénz nem érdekel minket” – tette hozzá roppant meggyőzően.
A január 7-i terrorista támadás előtt a lap gyakorlatilag csődhelyzetben volt. Alig 10 ezer előfizetője volt, 60 ezer példányban jelent meg, s abból 30 ezer példány kelt el az újságosoknál. A merényletet követően megjelent “túlélők száma” viszont 8 millió példányban kelt el a világban, amely rekordnak számít a francia sajtó történetében, s az újság hússzorosára növelte előfizetői számát, amely immár meghaladja a 200 ezret. Az olvasók adományaival és a kormánytól, illetve újságíró-szervezetektől érkezett támogatásokkal összességében 30 millió eurós bevételre tett szert a szennylap a merénylet óta.
Hunhír.info – mti
Hunhír.info