Kihallgattak egy 8 éves kisfiút a dél-franciaországi Nizza rendőrőrsén, amiért az iskolájában a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap elleni merénylet elkövetőit éltette – erősítették meg csütörtökön rendőrségi források.
A meghallgatást szerdán tartották, miután a gyermek nem volt hajlandó részt venni a január 7-i terrortámadás másnapján az áldozatok emlékére az iskolájában rendezett egyperces megemlékezésen, s azt mondta, hogy ő a terroristákkal érez együtt – adta hírül a Twitter közösségi oldalon Sefen Guez Guez, a gyermek családjának ügyvédje.
A 8 éves Ahmed osztályfőnöke jelezte a megyei oktatási hivatalnak, hogy a gyermek többször is arról beszélt, hogy ő a terroristákkal szolidáris. Ezért az apját többször is behívták az iskolába.
“Az ismert kontextus miatt az iskolaigazgató végül úgy döntött, jelzi a rendőrségnek, hogy mi történik az iskolában” – mondta Marcel Authier nyomozó.
“Behívtuk a gyermeket az apjával együtt, hogy megpróbáljuk megérteni, egy 8 éves kisfiú miért beszél ilyen radikálisan” – tette hozzá. Elmondta, hogy a gyermeket az apja jelenlétében mintegy félórán keresztül hallgatták meg, majd játszani engedték. Arra is felhívta a figyelmet, hogy nem történt feljelentés.
Az ügyvéd viszont azt állítja, hogy terrorizmus dicsőítésének gyanúja miatt eljárás indult.
Fabienne Lewandowski a nizzai rendőrség közbiztonsági igazgatóhelyettese sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy szabályos kihallgatás keretében kerestek magyarázatot a történtekre, de szerinte ezt a helyzet megkövetelte. Azt is jelezte, hogy a kihallgatás során az apa többször is elnézést kért azért, amit a fia mondott, s nem tűnt úgy, hogy ő bátorítaná a gyermeket.
“A gyerek láthatóan nem érti, hogy mit beszél. Nem tudjuk, hol hallotta ezeket a dolgokat” – jelezte a rendőrség.
Az ügyvéd az egyik Twitter-bejegyzésében azt írta: arra a kérdésre, hogy mit jelent a terrorista szó, a gyermek azt válaszolta, “nem tudom”.
Az iskola vezetői nem kívántak nyilatkozni.
Ahmed ügyében a gyermekvédelmi hatóságok vizsgálatot indítottak. Az apa ellen is eljárást indult, miután megfenyegette az iskola igazgatóját, amikor az a fia viselkedéséről beszélgetett vele.
A Kollektíva a franciaországi iszlamofóbia ellen nevű szervezet szerint “az eset jól illusztrálja azt a kollektív hisztériát, amely január eleje óta jellemzi Franciaországot”.
Hunhír.info – MTI
Hunhír.info