„Korai volt az öröm, a pusztinai templomban továbbra sem imádkozhatunk magyarul, és azt sem tudom, mikor tarthatunk magyar nyelvű misét” – közölte Nyisztor Tinka, a Pusztinai Szent István Egyesület elnöke. Nyisztor szerint az a néhány pusztinai ellenzi a magyar misét, akiknek gyermekei a jászvásári teológián tanulnak.
Mint a HunHír.Hu -nak beszámolt róla, Nyisztor Tinka két hónapja harmadmagával járt a Vatikánban, magyar nyelvű misére kérve engedélyt a Szentszéktől. Akkor úgy tűnt, útjuk eredményes volt: hazatérve szóbeli engedélyt kaptak Petru Gherghel jászvásári katolikus püspöktől a magyar nyelvű misézésre, illetve arra, hogy bármikor imádkozhatnak magyarul a templomban. Nyisztor szerint azonban az egyház továbbra is akadályozni próbálja a magyar nyelv használatát, a miséről pedig hallani sem akar.
“A püspök már nem tiltja nyíltan a magyar nyelv használatát, ám engedélyt sem ad a misére, és a magyar imádkozást is akadályozni igyekeznek a papok. Legutóbb, november 20-án a plébános iskolás gyerekeket küldött a templomba, hogy a magyarul imádkozó asszonyokat kikiabálják onnan – számolt be Nyisztor Tinka. – Egyik nap engedélyt kapunk a püspöktől, amiről másnap a helybeli plébános már nem tud. Többször telefonon kényszerültünk egyeztetni a püspökséggel, időnként még a bukaresti nunciatúrát is fel kellett hívnunk, míg engedélyt kaptunk egy-egy magyar imádságra.” A plébános újabban havonta csak egyszer engedélyezné a magyar imádkozást.
A magyar misét kérőket folyamatosan provokálják, fenyegetik. Nyisztor kifejtette, a szóbeli sértegetéstől a fizikai bántalmazásig minden megesett azóta, hogy a Vatikánból hazatértek: őt magát a templomban ütötte meg Daradics István kántor, számon kérve rajta, hogy miért nem jó neki a román nyelvű mise. Hozzáfűzte, idős falubeli asszonyt is ért már olyan szóbeli bántalom az utcán, hogy emiatt infarktussal szállították kórházba. Nyisztor Tinka a történtek miatt három személy ellen feljelentést tett a rendőrségen. A Szent István Egyesület elnöke szerint az a néhány pusztinai ellenzi a magyar misét, akiknek gyermekei a jászvásári teológián tanulnak: a szülők attól tartanak, hogy kizárhatják gyerekeiket az egyetemről, ha nem engedelmeskednek a papoknak. A feszült helyzetet a jászvásári püspökség oldhatná fel, ha egyértelművé tenné álláspontját. Petru Gherghel azonban nyolc éve nem járt Pusztinán, és bár az elmúlt hét végére a faluba várták, végül mégsem jött el. Nyisztor Tinka közölte, addig nem imádkoznak magyarul a templomban, amíg ki nem függesztik a szertartások időpontját, hogy ne vádolhassák őket azzal, zavarják a templom működését. „Ha másként nem megy, és továbbra sem engednek magyarul imádkozni, akkor templomot építünk magunknak” – jelentette ki Nyisztor.
HunHír.Hu – Krónika
HunHír.Hu