Világunk átalakulásának tényleges Vezetője minden hatalmasságok előtt is az Örök Király és Bíró, Kinek Képe Szent Koronánkon is fő helyen van. Boldogasszony, Mária Édesanyánk védelme és Jézus vezetése az, mely népünket kivezetheti szorongatottságából. ITT AZ IDŐ, hogy ezt az Igazságot felismerve, és elfogadva Hozzá forduljunk! – Az alább következő ima ezzel a gondolatisággal és aktualitással született.
HAZÁNKÉRT ÉS A FÖLDÉRT!
A bátor és Istent határtalanul szerető, lengyel származású (mára már szentté avatott) Faustyna nővérre az Úr Jézus olyan missziót bízott, mely az egész emberiségnek szól: az IRGALMASSÁG üzenetét.
A feltámadt Krisztus szívéből a vizet jelképező FÉNYSUGÁR, a mindent átmosó, MEGTISZTÍTÓ VÍZ, és az Isteni Szeretetet és áldozatot jelentő piros, a SZERETET TÜZÉT jelképező, mindent élettel ellátó, és éltető FÉNYSUGÁR árad kifelé.
„Ma téged küldelek az egész emberiséghez irgalmasságom üzenetével. Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, inkább meg akarom gyógyítani, és Irgalmas Szívemre szorítani. (Napló 1588)”
Jézus többször küldte Faustynát az elöljárókhoz ilyen, vagy hasonló megbízással: „Menj, és mondd meg, hogy imádkozzák a rózsafűzért, amit tanítottam, és könyörögjék ki Isten Irgalmát az ország (vagy például egy alkalommal a szorongatott Varsó) részére!” (Pl.:napló 714.) – Azóta az Irgalmas Jézus üzenete és képe már bejárta a világot. Egyre több helyen fordulnak Megváltó Urunkhoz szerető bizalommal.
Világunk átalakulásának tényleges Vezetője minden hatalmasságok előtt is az Örök Király és Bíró, Kinek Képe Szent Koronánkon is fő helyen van. Boldogasszony, Mária Édesanyánk védelme és Jézus vezetése az, mely népünket kivezetheti szorongatottságából. ITT AZ IDŐ, hogy ezt az Igazságot felismerve, és elfogadva Hozzá forduljunk! – AZ ALÁBB KÖVETKEZŐ IMA EZZEL A GONDOLATISÁGGAL, ÉS AKTUALITÁSSAL SZÜLETETT.
A MAGYAR NÉPLÉLEK IMÁJA AZ ISTENI IRGALMASSÁGHOZ
Örök Atya, Magyarok Istene! Nyisd meg a szívünket igaz könyörgésre! Lelkünkben a fájdalom felszakad, és Hozzád kiált: Ne hagyd elveszni e Népet és Hazát!
Felajánljuk Néked Szent Fiad szörnyű szenvedését, Mária, Jó Anyánk lelki gyötrelmét, és hozzá tesszük e nép történelmének minden igaztalanul kiontott csepp vérét! Jézus Urunk által megváltottad a világot és minden gyermeked, kérjük, hogy adj Kegyelmet, és irgalmazz Érted harcoló népednek!
Istenséged fájdalma a világmindenségen átremegett, megtörte ezzel a szellemi sötétséget. Sok idő volt ezt felfogni az emberi elmének, ezért irgalmazz Uram a Beléd vetett hittel, Veled küzdő népednek!
Fejedbe durván belenyomták a fájdalom töviskoronáját, megcsúfolva ezzel Isten Királyságát. A Szent Koronával népünk fogadta az Ég Igazságát, irgalmazz Atyánk, és védd most a Magyar Hazát! Szent Arcodon vér folyt, nagy volt Testednek, Lelkednek fájdalma, így mutatta magát a gonosz-szellem sötét, gőgös, nagy hatalma. Szívében tudva, vérével védte népünk Urunk Tanítását, irgalmazz Atyánk, és vedd át, vezesd újra Jézus Földi Királyságát!
Minden ostorcsapás és durvaság újabb fájdalmat hozott, Szent ajkad mégis kimondta a megbocsátó szót. Hosszú harcainkban fülünk eldugult és szemünkből csak könny folyt, irgalmazz Urunk, és kérünk, adj Fényt és bocsánatot! Legnagyobb kínodban megbocsátásod adtad a Keresztfán: „Hogy mit cselekszenek, nem tudják, ó Atyám!” Így töltsd meg szívünket igaz bocsánattal múltunk fájdalmaiért, hogy átadhassuk Irgalmadnak mindezt most Hazánkért!
Mennyeknek Királya, Világok Teremtő Atyja! Emberi szívünk Veled mozdult Szent Akaratodra! Történelmünk harc volt, Hozzád imádkozva védtük mit lehetett, irgalmazz Urunk, és támaszd föl a Magyar Szíveket! Írd belénk újra, hogy mi az Igaz Szeretet, hogy Bölcsességed tanítsa a Magyar Szellemet! Tedd szeretettől lángolóvá ismét a szívünket, hogy legyőzhessük hamis büszkeségünk, s emberi gyengéinket! Irgalmazz Urunk, irgalmazz a Magyar Népnek, hogy győzelmed hirdesse minden nemzedéknek!
Szabadíts meg Atyánk minden ravasz lefedettségtől, mely erőnkön felül választ el bennünket Tőled, Istenünktől! Te látod, hogy milyen nagy a sunyin ránk törő, gonosz szellemi akarat, Irgalmad mutassa meg Isteni Hatalmadat! Kérünk, fogadd szívünk tiszta kérését és szándékunkat, mellyel azt kívánjuk, Általad legyen bennünk teremtő a gondolat! Forduljon az átok Áldássá mibennünk, és tettünknek legyél Te Ereje, így nyilvánuljon meg rajtunk Irgalmad minden nagy Kegyelme!
Taníts Urunk Igaz Tudásodra, gyógyító szépségre, munkálkodjon bennünk angyalok ereje, szent őseink tiszta öröksége, hite és reménye! Legyen minden emberi kapcsolatunkban Békéd és Isteni Jeled, földi határainkat se mutassa más, csakis a Te Fényed! Mosd át teljes emberi valónkat Irgalmad tiszta, Szent Vizével, tölts fel sejtszinten bennünket Megváltó Szereteted hatalmas Tüzével. Áraszd el szívünket Szent Szíved minden Örömével, hogy együtt dicsőíthessünk Téged a Földről az Égi Seregekkel!
Örök Atya! Felajánljuk Szeretett Fiad Szent Vérével együtt a Magyar Nép minden csepp kiontott vérét, és minden fájdalmas, testi-lelki szenvedését, és felajánljuk máig megőrzött, és Vezetésed alatt munkába fogható, tiszta Szellemi Örökségét. Áldj meg kérünk Mindenség Teremtő Atyja, hogy az Istenanya, Nagyasszonyunk Mária, Koronás Királynőnk oltalmában, és Megváltó Jézus Urunk vezetése alatt népünk beteljesíthesse Szellemi Feladatát, Igaz Küldetését. Ó add ezt meg nekünk Szeretet Istene!
Vezéreljen bennünket mindenkor Szent Akaratod, és teljesedjék be velünk, Általad és bennünk Isteni, szerető Atyai Szándékod! Most, és mindörökké, Ámen.
***
Siklósi András: Hazafiak imádsága
Magyarok Istene! Hozzád fohászkodunk szeretett Urunk, ki a Világegyetemet létrehoztad, s benne a ködös tejutakat, az örvénylő csillagokat, a kopár bolygókat, lángoló Napunkat, ezüstös Holdunkat, dajkáló Földünket és egünket teremtetted. Hozzád kiáltunk, aki hegyeinket, mezőinket, tavainkat, folyóinkat, növényeinket, állatainkat s végül emberfajtánkat megalkottad, elrendezted és igazgatod.
Téged kérlelünk mindenható Urunk, aki – bár láthatatlanul – jelen vagy mindenütt, a zord viharokban épp úgy, mint szívünk legcsöndesebb öbleiben. Kegyelmezz nekünk, gyarló bűnösöknek, kik gyakran nélküled tévelygünk a világ útvesztőiben, s oktalan vadként kívüled keressük az igazságot, a szabadságot és a boldogságot. Irgalmazz nekünk, kik sokszor elfelejtjük, hogy minden erkölcs, igazság és élet kútfője vagy, s minden világosság, remény és melegség belőled árad. Kívüled nincs anyag, nincs energia, nincs lélek, csak a fekete, üres semmi, csak a biztos halál, a nemlét és a pokol tátongó torka.
Könyörgünk Urunk, Istenünk, mutasd meg arcodat, sugározd ránk tündöklő fényedet, légy fáklyánk s iránytűnk bujdosásaink során. Emelj magadhoz bennünket, vigyázd tétova lépteinket, önts bátorságot belénk, és ments meg a Sátán karmaiból. Szeress minket, s add, hogy folyton a jóra törekedjünk, a szépre áhítozzunk, s mindig mindenek fölött szeressünk téged.
Te tudod egyedül, mennyi sorscsapás érte népünket a letűnt évezredekben, s csupán Te látod, mennyit szenvedünk ma is. Sumér, káldeus, szabir, párthus, szkíta, hun, avar testvéreink és elődeink mind elfogytak az időben, de minket megóvtál a pusztulástól, s nem hagytad, hogy ellenségeink elsöpörjenek.
Bűnösök, esendők vagyunk, hiszen csak Te vagy bűntelen és tökéletes; de nem lettünk eredendően gonoszok, mint azok, akik életünkre törnek. Történelmünk alatt soha nem vergődtünk ekkora veszélyben, soha nem álltunk még ilyen kiszolgáltatottan és tanácstalanul, mint most. Mégis hisszük, hogy célod van velünk, s reméljük, hogy ez a sokat próbált nemzet nem süllyedhet el a jövőben sem.
Bízunk benned Magyarok jóságos Istene, imádkozunk hozzád, hogy vess véget balsorsunknak, mely súlyos keresztként nyomja gyöngülő vállunkat. Nincs erő, ami veled megmérkőzhet, nincs olyan hatalom, mely legyőzhet téged. Nyújts fölénk védőpajzsot, ölelj át atyai karoddal, virágoztasd föl szerencsétlen hazánkat. Élesítsd meg eltompult elménket, acélozd meg sorvadó izmainkat, adj fegyvert kezünkbe, hogy szembeszállhassunk megrontóinkkal. Roppant üllődön kovácsold egységbe szétszóratott népünket. Támassz sorainkból legendás hősöket, Nimródhoz, Atillához, Árpádhoz, Hunyadihoz, Zrínyihez, Rákóczihoz fogható vezéreket, s válassz közülünk táltos költőket, tudós férfiakat, termékeny anyákat, szorgos munkásokat, nemzethű papokat, akik képesek minden áldozatra a magyarság ügyének s a Te szándékaidnak szolgálatában.
Magyarok Istene, egyetlen igaz Isten! Bocsásd meg vétkeinket, hallgasd meg könyörgésünket, tekints ránk fenséges arcoddal, ültesd el lelkünkbe vigasztaló kegyelmedet. Tarts meg minket ősi honunkban, a Kárpátok koszorújában, s csírájában vedd kedvét azoknak, akik ki akarnak semmizni jogos birtokunkból, s el akarják veszejteni népünket. Óvj bennünket a nemzethaláltól, kímélj meg az öldöklő harcoktól, de a háborúknál ezerszer rosszabb öngyilkos békéktől is. Add, hogy egészségben, szabadságban, bőségben és boldogságban élhessünk, s napjaink nyugodt, becsületes építkezéssel teljenek.
Világ Világossága, Villámló Hadúr, Mennyei Sólyom, Karcsú Csodaszarvas, Szentséges Korona, Áldott Rovásírás, Sziklából Fakadó Forrás, Friss Erdei Illat, Édes Falusi Muzsika, Színpompás Nyári Szivárvány, Tisztaság Fehér Lilioma, Szeretet Szikrázó Gyémántja!
Kérünk, ne engedd, hogy idegen élősködők szívják a vérünket, s gátlástalanul üldözzenek és eltapossanak tulajdon szülőföldünkön.
Gondoskodj róla, hogy háborítatlanul növekedhessünk és erősödhessünk a magunk örömére s a Te dicsőségedre. Add Urunk, hogy az idők végezetéig megmaradhassunk féltő szeretetedben, s leborulhassunk végtelen bölcsességed és páratlan nagyságod előtt! Ámen.
***
AJÁNLAT: Egy szókimondó, sok területen eligazító 3 órás TV-interjúmra hívnám fel még a tisztelt Olvasók figyelmét, melyben nemzeti sorskérdéseinket tárgyaljuk meg igen alaposan. Megtekintését jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki a magyarság dolgai iránt nem közömbös. A beszélgetés DVD-s felvétele elérhető az alábbi linken:
interjú
HunHír.Hu-információ