Az előző részben a Hetek című hitgyülis hetilap Képíró Sándort rágalmazó régebbi írásaiból szemelgettünk, az alábbiakban pedig olyan írásokat ismertetünk, amelyek ugyanebben a hetilapban jelentek meg – 2010 októberében. Mint már korábban jeleztük: a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségének elévülési ideje 2 év, tehát az alábbiakban ismertetett hamis, becsületsértő állítások miatt ma is pert lehet indítani – az említett újságírók és a Hetek című lap ellen.
2010. október 15-én jelent meg a Hetek című lapban Szlazsánszky Ferenc interjúja Efraim Zuroff jeruzsálemi fővadásszal, aki éppen Magyarországon tartózkodott, mivel vádlottként a Képíró Sándor által ellene indított per tárgyalásán vett részt.
Szlazsánszky felteszi a kérdést: „Milyen hatással van Önre Képíró cinizmusa?” Mert ugye cinizmus a javából, ha a megrágalmazott személy pert indít a rágalmazó ellen. Zuroff válasza: „Az hogy egy tömeggyilkosság végrehajtásában asszisztáló személy cinikus velem szemben, irreleváns.” A jeruzsálemi fővadász minősítése – „egy tömeggyilkosság végrehajtásában asszisztáló személy” – egyértelműen rágalom, hiszen ilyesmit bíróság soha nem állapított meg Képíró Sándorral kapcsolatban. Zuroff azonban még tovább megy, amikor „benyomásait” mondja el Képíróról:
„Tipikus kelet-európai antiszemita. Véleményem szerint az ilyen emberek nem feltétlenül hittek a náci faji ideológiában, miközben kollaboráltak a nácikkal. Különböző okok miatt váltak antiszemitává: például évszázadokon át a keresztény antiszemitizmuson nevelkedtek, vagy gazdasági okokból gyűlölték a zsidókat. Ami közös bennük: a zsidók gyilkolása közben meg voltak róla győződve, hogy hazafias cselekedetekben vesznek részt. És ez ennek a borzalmas történetnek a lényege.”
Képíró Sándor tehát tipikus kelet-európai, mert a zsidógyilkolást – amelyben ő is részt vett – hazafias tettnek tartotta. Persze ez a zuroffi vélemény sem sérti Képíró Sándor becsületét…
Az interjú további része érdektelen, mindössze egy zuroffi kijelentést szükséges még idéznünk: „Képíró ügye egy nagyon különleges eset, mert nagyon sok részletes, precíz információm van vele kapcsolatban. Kérdés tehát, hogy mire várnak a hatóságok.” A hatóságok – tudjuk – nem sokáig tétlenkedtek, hiszen négy hónap múlva vádat emeltek dr. Képíró Sándor ellen, de a vádiratban nyoma sincs a Zuroff által emlegetett sok, precíz információnak. Vajon milyen részletes információkra gondolt a fővadász?
Az interjú mellett egy keretes anyag is szerepel, szerzője: Sz. F. Vagyis Szlazsánszky Ferenc, aki röviden összefoglalja a Zuroff által emlegetett „precíz” információkat. A keretes anyag címe: „Elégtételt akar a háborús bűnös”. Szlazsánszky kolléga tehát már a címben is rágalmaz – Képíró Sándort ugyanis soha nem ítélték el háborús bűntett miatt.
A szerző – Pécsi Tibor és Pető-Dittel Szilvia holooktatókhoz hasonlóan – azt írja, hogy az újvidéki razziában „századosként” vett részt Képíró Sándor (aki akkor még csak főhadnagy volt, 1943 nyarán lett százados). A rövid írásban szó van persze az 1944-es ítéletről, amelyet a német megszállás után „a honvédelmi miniszter befolyására” eltöröltek, majd „Képírót és néhány csendőrtársát rehabilitálták és előléptették”. Ez is marhaság: Képírót – aki a szerző szerint már 1942-ben százados volt – nem léptették elő 1944-ben, mert akkor őrnagyként fejezte volna be a háborút (mint tudjuk, Képíró Sándor csendőr százados maradt – mindmáig).
Szlazsánszky azt írja, hogy „1946-ban újabb eljárás indult ellene, a Népbíróság tizennégy év börtönre ítélte háborús bűnök miatt, ám Képíró addigra elhagyta Magyarországot”. Ez az évek óta ismételt, mondhatni „klasszikus” rágalom a zuroffi horda kedvenc hazugsága, idén februárban – mint arról írásunk első részében beszámoltunk – Pécsi Tibor még mindig ezt emlegette az atv nevű kanális egyik műsorában. Ismét szögezzük le: 1946-ban sem háborús bűnök, sem más miatt nem ítélték el Képírót. Miként fordulhat az elő, hogy évek óta rágalmazni lehet egy idős embert – büntetlenül?
Szlazsánszky megjegyzi, hogy mivel a bíróság nem szerzett érvényt a korábbi ítéletnek, ezért Zuroffék azt szeretnék elérni, hogy újabb eljárás induljon Képíró ellen. „E törekvés egyik eszköze a politikai nyomásgyakorlás” – írja a szerző. Vagyis: a zuroffi horda nem is tagadja, hogy politikai akcióról, nyílt nyomásgyakorlásról van szó, amely hosszú évek után eredményre is vezetett, hiszen a nemzeti együttműködés rendszerének 2011-es évében végre sikerült bíróság elé állítani háborús bűntett hamis vádjával egy olyan embert, akit évek óta büntetlenül lehetett rágalmazni. Ismétlem, évek óta büntetlenül rágalmazhatták Képíró Sándort, aki hiába perelte be emiatt a jeruzsálemi fővadászt: Efraim Zuroffot – vélhetően szintén politikai nyomásra – első fokon felmentette a „bíróság”, illetve egy Vadász Viktor nevezetű „bíró”. Ez a „bírói” döntés világos üzenet volt: senki ne merje szóvá tenni a zuroffi horda aljasságait. Mi éppen azért írjuk e sorokat, mert dacolni akarunk ezzel az üzenettel, s abban bízunk, hogy nemcsak a hazai segédvadászokat, hanem magát a judeonáci fővadászt, Efraim Zuroffot is sikerül majd „levadászni”.
Szlazsánszky Ferenc és Efraim Zuroff fentebb ismertetett rágalmai után egy héttel – 2010. október 22-én – Molnár László írt a Hetek című szennylapban a Képíró-ügyről. Írásának címe: „Nemzetközi bírálatok érik Magyarországot a Képíró-ügy kezelése miatt”. A szerző szerint a Szerbia és Magyarország közötti kapcsolatokat „megterheli” az a tény, hogy „a magyar hatóságok tétlenségükkel 2006 óta gyakorlatilag védelmet biztosítanak a második világháborús újvidéki mészárlások egyik életben lévő felelősének”. Képíró Sándor tehát felelős a vérengzésekért – ez is rágalom, mert ezt a felelősséget bíróság soha nem állapította meg. Molnár rosszhiszeműségére jellemző, hogy a zuroffi horda többi tagjához hasonlóan ő is „többször elítélt egykori csendőr százados”-ként említi Képírót, majd konkretizálja, hogy ez a „többször” szerinte kétszeri elítélést jelent:
„Képírót és társait már 1944-ben, valamint 1946-ban is elítélte a bíróság, az első verdikt végrehajtását csak a náci megszállás, a másodikat az egykori csendőr hosszú emigrációja akadályozta meg”.
Tehát Molnár is a nem létező 1946-os ítéletről beszél. És a zuroffi horda többi rágalmazó egyedéhez hasonlóan neki sem tette föl senki a kérdést: hol van ez a rejtélyes ítélet? Mi a száma?
Kérdésünkre a szerző később megadja a – talmudista – választ. Molnár ugyanis a zuroffi horda egyik ügyvédjére hivatkozva azt állítja: a magyarországi ügyészség többek között azért nem lépett még az ügyben, mert „az 1946-os ítélettel kapcsolatban számos dokumentumot kellett Szerbiából átkérni, mivel azoknak sem a Magyar Országos Levéltárban, sem a Budapesti Fővárosi Levéltárban nem bukkantak a nyomára”. Kérdésünk: hol van az állítólagos 1946-os ítélettel kapcsolatos, Szerbiából származó „számos dokumentum”? A Falvai Zsolt „ügyész” által összetákolt „vádiratban” ugyanis semmilyen 1946-os dokumentumnak nem leljük a nyomát.
Molnár László cikkének vége ugyan nem tartozik szorosan vett témánkhoz, de a „politikai nyomásgyakorlás” természetrajzának megértéséhez érdemes ismertetnünk. A szerző azt írja, hogy a Nácik Nélküli Világért (NNV) elnevezésű szervezet 2010 októberében közleményt adott ki, amelyben a „nácizmus terjedése ellen küzdő szervezet” (?!) nemcsak „az igazságszolgáltatás lassú ütemét sérelmezte”, hanem azt is, hogy „a bíróság helyt adott a becsületsértési keresetnek”. Vagyis az NNV nevű képződmény szerint Képíró Sándornak nincs joga rágalmazás miatt büntető feljelentést tenni. Íme a judeonáci magyarázat:
„Boris Spiegel, az NNV mozgalom egyik vezetője szerint elfogadhatatlan, hogy a nürnbergi perek kezdetének 65. évfordulóján Európa szívében élő náci bűnösök, akik emberek ezreinek halálért felelnek, nyugodtan felhasználhassák az igazságszolgáltatási rendszert az őket felelősségre vonó személyekkel szemben.”
Ezekhez a szavakhoz nem kell kommentár.
Három részes sorozatunk végére értünk. A magyar médiában megjelent sok-sok rágalom közül csupán azokat választottuk ki, amelyek az atv nevű kanális honlapján és a cionista szekta Hetek című lapjában láttak napvilágot. Nemcsak a két, rágalmazó médiumot nevesítettük, hanem azokat a személyeket is, akik a Büntető törvénykönyvbe ütköző cselekményeket elkövették. A Képíró Sándor jogi képviseletét ellátó Nemzeti Jogvédő Szolgálat kezében van a döntés: válasz nélkül hagyja, vagy bírósági perrel jutalmazza a rágalmazó hordát. E sorok írójának az a véleménye, hogy a cionista vadászatra csak magyaros vadászat lehet a megfelelő válasz: móresre kell tanítani a zuroffi hordát – természetesen jogi úton, a Büntető törvénykönyv szellemében.
Falusy Márton – Hunhír.info