George Friedman a magyarországi származású, világhírű amerikai politológus professzor nemrég a GeopoliticalFutures hasábjain közölt többrészes elemzést három, geopolitikai szempontból nagyon különleges országról: az USA-ról, Ausztráliáról és Magyarországról. Nyilván az utolsó országról írottak keltették fel a figyelmemet, főleg, hogy a nagy elismertségnek örvendő professzor szerint Magyarország „geopolitikai anomália“, mert a magyar nemzet nem létezhetne ott, ahol már sok száz éve mégis létezik.

Még ennél is érdekesebb, hogy Friedman ezt nem mással magyarázza, mint a közösség erejével, a magyar nemzet sajátos létfelfogásával.

Röviden érdemes kiemelni azt a gondolatmenetet, ahogy párhuzamba állítja az amerikai nemzetet a magyarral. Az előbbi helyhez kötött. Aki ebbe az országba érkezik, a nemzet részévé válhat, ha elfogadja az ország erkölcsi és kulturális szabályait, vagyis bárki lehet amerikai, aki aláveti magát azoknak a közös értékeknek, amelyek meghatározzák ezt a nemzetet.

Mindemellett azonban az amerikai erőszakszervezetek akár a nép kárára is megvédhetik azokat a közös értékeket, amelyek ezt az országok egyben tartják.

Magyarország ezzel szemben nem csak közös értékek alapján szerveződő embertömeget jelent, hanem egy olyan nemzetet, amely magyar volt, mielőtt a Kárpát-medencébe érkezett, és magyar maradt ezután is. Az amerikai és ausztrál identitás csak azután alakult ki, hogy a mai népesség felmenői megérkeztek arra a földre.

„A legfontosabb jellemvonása, hogy magyar, függetlenül attól, hogy mi a rendszer” – írja. Nemzeti identitása nem a helyhez kötődik, nem az országhatárok határozzák meg, nem is elsősorban az adott területet jellemző közös szimbólumok, hanem a nép, a közösség. „A magyarokat elsősorban a nép határozta meg, az amerikaiakat a rendszer elvei. (…) A Kárpát-medencéhez közeledve hét magyar törzsi vezető vérszerződést kötött, amivel – bár a magyar nép már korábban is létezett – a magyar nemzet megalakulásának alapjait tették le. Ezzel szemben az amerikai fegyveres erők azt vállalják, hogy „támogatják és megvédik az Egyesült Államok alkotmányát minden belső és külső ellenséggel szemben – és ez nem kifejezetten a terület vagy a nép védelmét jelenti” írja a professzor, hozzátéve, hogy míg a magyar vérszerződés az emberek egységének ígérete volt, az amerikai katonai eskü az Alkotmányhoz való hűséget jelenti, akár az emberek kárára is, ha szükséges.

“Az amerikaiakat a rendszer és az elvek tartják össze. A magyarokat a vér.”

Friedman azt mondja, hogy az amerikai és ausztrál nemzeteket bevándorlókból hozták létre, akiknek mind az amerikai rendszer elveihez és társadalmi szabályaihoz kellett igazítaniuk magatartásukat. De ez lehetővé tette számukra, hogy a migránsok integrálódjanak a nemzetbe, miközben a családi kötelékek, a hovatartozás nem sérült.

„Magyarország más eset. A magyaroknak egy identitása van. Családja, múltja, anyanyelve magyar” Vagyis nemzetként érkeztek a Kárpát-medencébe.

Mi következik ebből? Ez a gondolatmenet ad egy sajátos magyarázatot arra, hogy a magyarokat miért nem lehetett állami jelképek és uralkodók magasztos ideái alá rendelni. A „rebellis magyar nép”: amelyen annyiszor gázoltak át, mégis képes volt felállni és létezni; amely Szent Korona nélkül is hű tudott lenni Szent István örökségéhez, és amely saját uraiban is rettegést keltett, ha jobbsorsa megkívánta.

És, amely szétszakítva is egy nemzet tudott maradni.

Ez azt is jelenti, hogy az identitás, az állammá, országgá szerveződés képessége nálunk nem ideáktól, jelképektől függ (bár ezek is nagyon fontosak), hanem a néptől. Ott hordjuk ezt az erőt a zsigereinkben, a kultúránkban, a nyelvünkben, abban, ahogy képesek vagyunk felfogni a körülöttünk lévő világot és ahogy megtaláljuk benne a helyünket. És pont ezért, sosem tudnak minket teljesen asszimilálni, beolvasztani, sem a többségi nemzet közé, sem egy USA-mintára alapuló Európai Egyesült Államokba, amely egyébként sem a népről szól, hanem egy szűk elit által kitalált ideáról és üres értékrendről.

Ezek után csodálkozhatunk-e azon, hogy Magyarország lett a népek Európájának élharcosa szemben a globalista lidércnyomás Egyesült Európai Államok agyszüleményével? Lehet-e csodálkozni azon, hogy Magyarország vált a Kárpát-medence egésze felvirágoztatásának úttörőjévé? Hogy felülemelkedve száz év magány traumáján és a régi sérelmeken észérvek, erő és jövőkép mentén próbálja szövetségbe kovácsolni azokat a népeket, amelyek mindig is egymásra voltak utalva a történelem folyamán itt a Kárpát-medencében és Közép-Európában?

És ez a képesség megvan a felvidéki magyarokban is. Függetlenül attól, hogy tíz éve megszületett a szlovmagy hibrididentitás, hogy egy tétlen és köpönyegforgató politikai elitre vagyunk egyelőre kárhoztatva. Csak újra fel kell idézni magunkban, hogy mi tart minket össze – a közösség és a nyelv, függetlenül attól, milyen a rendszer.

Komjáthy Lóránt – korkep.sk

Hunhír.info