Szobrot állítottak I. (Nagy) Lajos magyar királynak vasárnap a jelenleg Szlovákiának nevezett ősi magyar föld egyik városában, Szakolcán.
A Csehország és a jelenlegi Szlovákia határa közelében fekvő Szakolca (Skalica) egykor hosszú időkön át Magyarország egyik legvirágzóbb városa volt. A Szakolca főterén helyet kapott – közel három méter magas – szoborral a város hálájának akar kifejezést adni, amiért a magyar uralkodó 1372-ben a szabad királyi városok sorába emelte Szakolcát.
Nagy Lajos 1381-ben személyesen is járt a városban, majd egy évvel később a közeli Nagyszombatban (Trnava) halt meg. A város, amelynek védőfalán a négy világtáj felé nyílnak a kapuk, s amelynek arculatát ma is döntően a korábbi századokban épült műemléképületek határozzák meg, saját költségen állította fel a magyar király szobrát. Ez annak dacára történt, hogy magyar nemzetiségű emberek ma már csak igen kevesen élnek itt, 1910-ben is mindössze félezer volt a számuk.
A magyar történelemben és művelődéstörténetben azonban jelentős helyet elfoglaló Szakolcához olyan nevek kötődnek, mint II. Béla királyé, aki 1108-ban itt született, vagy az itt élt s 1801-ben itt elhunyt költő, Gvadányi József, akinek emléktáblával jelölt házát ma is gondosan karbantartják. Közismert, hogy 1911 és 1913 között ebben a városban volt tanító egy másik nagy magyar költő, Juhász Gyula.
stop nyomán
HunHír.Hu