A politológusok szerint Robert Fico a történelem hamis ábrázolásával igyekszik erősíteni a nemzettudatot. Nem bírja felfogni az akarnok tót bolond: nincs önálló múltjuk, történelmük, történelmi alakjuk, ezért tudnak csak egy haramiát felmutatni, mint példaképet, aki több mint valószínű, hogy nem is létezett.
A kormány ünnepi nyilatkozatában meghirdetett “okos historizmus” és a hazafiasság programjáról szólva Miroslav Kusy szlovák politológus az Új Szóban kijelentette: a régi Nagymorva Birodalom-beli szlovákok felemlegetésével Robert Fico kormányfő olyan – szakmailag megkérdőjelezhető – retorikát vesz át, amely azt jelzi, hogy “a történelem hamis ábrázolásával erősíti a nemzettudatot”.
Kusy szerint a Magyar Koalíció Pártjával (MKP) egy sorban ülő szlovák parlamenti ellenzék is nehéz helyzetbe kerül, mert “szintén hajlik a nacionalizmusra”. Ugyanitt Öllős László politológus azt mondja, hogy a nemzeti vonal kormányzati megerősítése “az esetlegesen várható további botrányok elfedését szolgálja”.
A liberális polgári napilap, a SME címlapon emeli ki, hogy az “ősszlovákokat” emlegető Fico már korábban is mondott olyasmit, miszerint az egykori szlovákok már akkor is állami keretek között éltek, amikor Európa egyéb mai államainak területén “még semmi sem volt, legfeljebb valamilyen állatok járták a területeket, de államalakulat ott nem volt”.
A lapban Dusan Kovác történész kifejti, hogy a Nagymorva Birodalom idején szlovákok még nem léteztek, legfeljebb szlávok.
A lap kiemeli, hogy “a tiszta lelkiismeretű (szlovák) nemzetről” szóló Pavol Paska házelnök a minden nemzet számára leghízelgőbb önképet festő mítoszt táplálta, a kormányfő pedig kertelés nélkül kormánya példaképének nevezte Juraj Jánosíkot. (A szlovák történelmi legendárium alakját egyes történészek zsiványként tartják számon, mások szerint nem is létezett.)
Az állam vezetői a politikusok régi hibájába esve “nem a valóságról, hanem az ahhoz kötődő legendákról és mítoszokról” beszéltek, s nem arról, hogyan kívánják jobban szolgálni a polgárokat. A pozsonyi Pravda szerint a kormány a nemzeti húrok pengetésével a választók érzelmeire akart hatni, ahelyett, hogy saját ígéreteinek teljesítéséről adott volna számot
origo nyomán
HunHír.Hu