Ján Slota megvonná a magyar helységnévhasználat jogát mintegy harminc vegyesen lakott szlovákiai településtől, amelyeken becslései szerint az utóbbi években 20 százalék alá esett a magyar népesség aránya.
Szlovákiában félezernél több olyan település van, amelyik a szlovák helységnév mellett a magyar nevét is használhatja. A kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) magyarellenes elnöke pénteken bejelentette: javaslatát indítványként a parlament elé terjeszti, mert az ügyben szerinte lépni kell.
Mint mondta, “összesen három vagy öt” helységben emelkedett húsz százalék fölé a magyar nemzetiségűek aránya, ezzel szemben viszont legalább harminc településen 20 százalék alá süllyedt az arány.
mno
HunHír.Hu