Bűnvádi eljárás indul a nemrégiben Felvidéken meggyalázott Malina Hedvig ellen, aki máig próbálja bizonyítani igazát, hogy magyar szavai miatt verték meg augusztus 25-én Nyitrán.
A HavariaPress úgy tudja, a rendőrség a verés ügyében már szeptember 11-én lezárta a nyomozást, az eljárás felújítását ma a nyitrai járási ügyész is elutasította. Dobroslav Trnka főügyész az elutasító értelmű ügyészi állásfoglalást követően nyilatkozott az egyik kereskedelmi televíziónak, miszerint Malina Hedvig ellen bűnvádi eljárás indul.
A magyarverés ügyével a szlovák rendőrség csak azután fog foglalkozni, hogy hamis tanúzás miatt vádat emelnek az egyetemista lány ellen.
Malina Hedvig egy korábbi nyilatkozata szerint, igazát bizonyítandó, hajlandó hazugságvizsgálatnak is alávetni magát.
A magyar lány ügyvédje a mai elutasító döntés áttanulmányozását követően kijelentette, mindent megtesz ügyfele igazának megvédése érdekében.
HunHír.Hu – uno.hu
HunHír.Hu