A szlovák nyomozók szigorúan titkolt, két titkos rendőrszemtanúra találtak a verőlegények helyett. Akik, bár rendőrök, csak azért nem jelentkeztek a szemközti házból, ahonnan figyelték Malina Hedvig gyanús, cipőledobási műveletét, nehogy befolyásolják a kollégák nyomkereső munkáját. Ez a legújabb szlovák esti mese.
Csaknem három héttel a történtek után két szemtanú is előkerült, akik állítólag láttak augusztus 25-én reggel egy mezítlábas szőke lányt a Nyírfaliget sétányán. Mindketten a ligetben található Nádej magánnyomozó iroda munkatársai.
Véletlenül…
A 32 éves Denisa ?. azt állítja, arra figyelt fel, hogy a lány levette a cipőjét. “Nem szaladt, mint aki menekül, egyszerűen csak sietett, majd megállt, kilépett a cipőjéből, és mezítláb ment tovább. Először azt gondoltam, biztos annyira töri a lábát, de furcsálltam, hogy nem vitte magával a cipőt, otthagyta az út szélén. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de többet nem foglalkoztam vele” – mondta megkeresésünkre a hölgy. Kérdésünkre, biztos-e abban, hogy Malina Hedvig volt az, azt mondta, csak oldalról látta, de szőke volt, fehér felsőben, és biztos nem sok lány járt arrafelé mezítláb a kérdéses időpontban.
Véletlenül…
A kollégám, aki szintén akkor jött munkába, szemből is látta őt, de semmi furcsát nem észlelt sem az arcán, sem a ruháján” – tette hozzá Denisa ?., aki észrevételeit csak két hét után közölte egy bulvárlappal.
fenet
HunHír.Hu