Slota helyettese szerint pártjának semmi köze a szlovákiai magyarverésekhez, annak viszont már ideje lenne, hogy Magyarország bocsánatot kérjen az elmúlt 130 évben a szlovák népnek okozott sérelmekért.
Slota helyettese és jobbkeze Rafael Rafaj az [origo]-nak adott nyilatozatában közölte: nem érzi felelősnak pártját az elmúlt hetek felvidéki magyarveréseiért. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) második embere inkább a magyaroktól várna bocsánatkérést azokért a sérelmekért, amiket a magyarok okoztak a szlovákoknak az elmúlt 130 esztendőben.
Rafaj véleménye szerint Magyarország nyolcvan éve nem tud egyensúlyba kerülni az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásával. Az pedig, hogy ezzel a traumával a magyarok nem tudnak zöldágra vergődni, nyugtalanítja nemcsak a szlovákokat, hanem a románokat, a szerbeket és az ukránokat is. A szlovák politikus megemlítette azt is, hogy 1867-es kiegyezés után az asszimilációs politika nagyon mély nyomokat hagyott a szlovák népben. Az ekkor kialakult félelemérzet pedig bizonyítást nyert az 1938-as bécsi döntés után.
Ennek kapcsán szeretné az SNS, ha a magyar fél elnézést kérne. Úgy, mint ahogy az például megtörtént a lengyelek és a németek között. Ezen kívül elvárnának egy nyilatkozatot arról is, hogy a legfelsőbb magyar vezetés nem fogja támogatni azokat a hangokat Magyarországon, amelyek próbálják elérni a határvonalak megváltoztatását.
origo – mno
HunHír.Hu