A történelmi Magyarország területén mesterségesen létrehozott államokban az ottani többséget egy valami jellemzi: kormánypárt és ellenzék abban egyetért, hogy a magyarokat el kell fojtani ősi földjükön. A kollektív kisebbségérzet vezérli ezeket az embereket, politikai erőket, hiszen nincs történelmi múltjuk, illetve ami van, az is csak a magyarokhoz köthető.
Az északi vármegyékből létrehozott, jelenlegi Szlovákia területén most is folyik a magyarok kiszorítása a politikai életből. Ennek a folyamatnak aktív részese a kormánypárt és az ellenzék. Teszik ezt olyanok, akik ősi múltjuk bizonyítékaként legfeljebb csak a tót haramia, Janosik fokosát tudják felemlegetni úgy maximum 150 évvel ezelőttről.
Megyei helyhatósági választásokat tartanak Szlovákiában. Magyar szempontból a voksolás tétje, hogy a szlovák pártoknak sikerül-e kiszorítaniuk a magyar jelölteket. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke egyértelműnek mondta, hogy a kormányerők és az ellenzék összefogott ellenük. A szlovák területi-közigazgatási rendszer hátrányba hozza a magyarokat, amelyet az országos átlagnál nagyobb részvételi aránnyal ellensúlyozhatnak, csakúgy mint négy éve – írja a radio.hu.
Az előrejelzések szerint egyébként a választáson alacsony lesz a részvétel, az eredményeket holnap délben hirdetik ki Szlovákiában.
HunHír.Hu