A dormánfalvi polgármester elvitte Úzvölgyébe a Le Monde újságíróit, hogy Trianonról és a román hősökről beszélgessenek.
A Facebook-oldalán számolt be Constantin Toma dormánfalvi polgármester arról, hogy csütörtökön az úzvölgyi katonatemetőbe kísérte el – az egyik legnagyobb francia napilap – a Le Monde delegációját, akit Jean-Baptiste Chastand újságíró vezetett. A polgármester Facebook-bejegyzéséből az derül ki, hogy az Úzvölgyében tartott megbeszélésen a trianoni békeszerződéssel kapcsolatos témák kerültek elő, de arról is szó esett, hogy ők miként tisztelik a hősöket.
Toma büszkén számol be arról, hogy a kollégáival együtt „becsülettel” képviselték a közösséget, a román nemzet értékeit, az évezredes örökséget és azt a vágyat is, hogy mindezen értékeket tovább adják a jövő generációjának. Dormánfalva önkormányzata 2019 áprilisában önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartott számon.
Hunhír.info – Transindex.ro