Felháborítónak tartja, ezért bojkottálni kívánja a csíkszeredaiak egy része azt a központi utcában nem rég megnyílt pereces üzletet, amelynek a tulajdonosa állítólag felháborítóan viselkedett több vevővel. A panaszosok szerint ellenséges volt velük, amikor a magyar kiszolgálás reményében szóvá tették, hogy az elárusítók nem beszélnek magyarul. Az üzlet jelenleg „fertőtlenítés miatt” zárva van.
Az eset pikantériája, hogy az új pereces cégére alapján kifejezetten székelyes, magyarbarát helynek tűnik, a neve: Bunătăţile lui/András bácsi/finom falatai. Egy csíkszeredai személy Facebookon felhívást tett közzé, hogy szerdán délután 16.30-tól minél többen csatlakozzanak hozzá, és az üzlet előtt más pereces termékeit fogyasztva tiltakozzanak „András bácsi” magyar nyelvhasználatot mellőző üzletpolitikája ellen.
A csíkszeredaiak felháborodását kiváltó esetet a vásárló nyilvánosan is megosztotta a Facebookon:
„Többen is beállnak mögénk – a feliratnak megvan a hatása, morfondírozok magamban, amíg várunk –, de már ki is dugja a fejét az elárusítónő. Kis unokám kétéves, most gyakorolja, hogyan kell kérni a perecet. – Kérek szépen sajtos petecet – mondja kedvesen, a nő pedig csak néz. Segíteni akarok, mondom tisztán, hogy PEREC, de azt feleli, hogy spuneți românește. Elámultam, de még akkor se akartam elfogadni, ami folytatódott. Mondom: perec înseamnă covrig, nu știti? – Erre aztán jött a nagy meglepetés: a szolgáltató egység „patronja” kiugrott az üzletből, és kemény dúrban ordítani kezdett. – Ce aveţi cu limba română; rușine rușine… să vorbiţi româneşte, dunmneata femeie bătrână (ezt rám harsogta) cară-te de aici. Nebunelor, nebunelor – ordította, majd folytatta egy másik nyelven, hogy lássuk, ő így is tud. – Mányányák ál innán. Magik bólondok, nám kál házugolni. – Valaki mögöttem kérte, hogy ne ordibáljon, erre még jobban ordította, hogy ő nem ordít” – többek között ez olvasható a nyilvános bejegyzésben, amelyet már közel félezren osztottak eddig meg.
A bejegyzés alatt megszólal kommentben az új pereces egyik korábbi alkalmazottja, aki leírja, hogy a tulajdonos rosszul bánt a munkásaival, ezért mind otthagyták a céget. „Tízen mentek oda dolgozni, és most egy munkása nincs. Mind elmentek, nem bírtuk a szeszélyeit, hisztijeit, pocsék a szája nagyon” – jegyezte meg a korábban ott dolgozó nő. Ugyanannak a posztnak a hozzászólásai között mások is kifejtik, hogy hasonlóan lekezelő bánásmódban volt részük a perecesnél, viszont olyanok is akadnak, akiket készségesen szolgáltak ki.
„Aki úgy gondolja, hogy a magyarellenességtől védve lesz abban az esetben, ha Csíkszeredába vagy Székelyudvarhelyre költözik, készüljön fel, ezeken a településeken is meg fogja ezt kapni. Az teljesen rendben van, hogy egy magyarul nem beszélő vállalkozó nyit üzletet egy 82,35 százalékban magyarok által lakott településen, de az már elég sokatmondó, ha az alkalmazott nem hajlandó a nagytöbbség nyelvén megszólalni. Sőt, kikéri magának, hogy nem hozzá igazodnak az emberek (még egy kétéves kisgyerek is – hadd szokja ő is a szitut) Üzletpolitika? Szoktatják valakik a csíkiakat a diszkriminációhoz? Mi történik Csíkszeredában? Gratulálunk, hogy az incidens résztvevői szolidaritásból, gerincességből nem támogatták a magyarellenes vállalkozót.” – írja a nyelvi egyenjogúságért küzdő szervezet.
Elmentünk az András bácsi falatozójához, de kedd délelőtt zárva találtuk. Az ablakba kiragasztott cetli alapján éppen fertőtlenítést végeztek az üzlethelyiségben. Ezt követően telefonon kerestük meg a tulajdonost, aki személyes találkozót javasolt, amelyen ismerteti az álláspontját. Később jelezte, hogy mégsincs ideje találkozni munkatársunkkal, de azt ígérte, hogy a következő napokban megkeresi portálunkat. Ha ez megörténik, cikkünket frissítjük. – írja a maszol.ro
Hunhír.info