A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház október elején partiumi turnén vett részt, melynek keretében 3 alkalommal került bemutatásra Magyar Piéta című előadásuk. A következő előadásuk Békés Városi Kulturális Központjában lesz. Kedvcsinálónak a szatmárnémeti beszámoló.
Vasárnap este nekünk, rólunk szóló, érdekes és gondolatgazdag előadást láthatott a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház szatmárnémeti közönsége. Mindenki megállapíthatta: legutóbbi ittjártuk óta művészileg rengeteget fejlődött a négy színész.
Nem mindennapi leleményességgel aknázva ki szükségszülte helyzetek előnyeit, önálló műfajt teremtve, élő történelemkönyvként járják a magyar nyelvterület városait, ébresztve nemzettudatot és lelkiismeretet. Múltunk a mában Maga a cselekmény olyan egyszerű, hogy talán ki sem kellett találni.
Történelmi tények, adatok kegyetlen, szikár valósága, embertől- emberig eljuttatható üzenetre csupán a jellemek megteremtése és lélegzetelállítóan hiteles ábrázolása ad lehetőséget , de azt ki is használják az utolsó hangig, mozdulatig. A múlt és jelen epizódjai mesteri egymásutánban váltakoznak, tetteken és szavakon túl is szinte kézzel foghatóan ábrázolva, mi mindenen ment át és közben milyenné lett ennek a tájnak sokat szenvedett népe.
A valódi, vágyott emberi kapcsolatokra, szerelemre, barátságra, elvekre, célokra, hűségre, hitre való képtelenség. A lelki gerinc megtörését jelző értékválság, belső gyökértelenség. Ellenpont, kiút? A múltban Krizosztóm atya karizmatikus alakját, a keretjátékban a még hinni, szeretni, haragudni, lázadni, megmaradt értékeiért tenni is képes Kornél alakja?
Akit mindezért még gyermekének anyja is megcsal, eltaszít? De akinek mégis sikerül hitéből, akaratából a vergődő és civakodó, rég talajt vesztett többiekre átsugározni annyit, amennyi az együtt és megmaradáshoz pillanatnyilag elég.
HunHír.Hu