Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökének október 6-án, az aradi vesztőhelyen elhangzott beszéde.

Adjon Isten jó napot minden élő magyarnak és örök nyugodalmat a tizenhárom Aradi Vértanúnak! 160 év óta ennek a városnak a neve hallatára más ritmusban kezd dobogni a magyar ember szíve, és ökölbe szorított kézzel emlékezünk arra a gyalázatra, amit a világ elkövetett a magyarok ellen. Itt, ezen a helyen bestiálisan meggyilkoltak 13 tábornokot azért, mert teljesítették a férfiember számára legszentebb kötelességet: védték hazájukat, védték hazánkat. 160 év óta ezen a napon példaképeinkre emlékezünk mindenütt a világon, ahol csak magyar ember él. 160 év alatt sokszor mondtak szép emlékbeszédeket, most én mi újat mondhatnék a mártírokról? Róluk talán keveset, mert minden szónál szebben beszél a tett, és az ő tettük a magyar szentek közé emeli a tizenhárom aradi mártírt.

Most pedig arra kérek mindenkit, aki érti a nyelvemet, amin beszélek, hogy keressünk választ arra a kérdésre, kinek az érdekét szolgálta az aradi gyalázatos gyilkosság. Fontos tudnivaló örök tanúságként, hogy aki a magyarra kezet emel, az miképpen bűnhődik tettéért. 1849-ben ezt a förtelmet az orosz cár és a Habsburgok követték el, és mit lett a sorsuk? 1849 után hetven évvel már egyik hatalom sem létezett, de mi magyarok meggyalázva, széttépetten, kifosztva mégis itt állunk a vesztőhelyen, és magyar szívünk parancsa szerint emlékezünk őseinkre, hőseinkre, és az emlékezés csodálatos erőt ad az elkövetkező szenvedések elviselésére. 1956 óta vágyakoztam tiszteletemet tenni e szent helyen, mert 1848 nélkül nincs 1956, a két történelmi esemény pedig a magyar történelem legdicsőségesebb történése. Mert nemcsak a magyar szabadságért, hanem a világszabadságért is küzdöttek a magyar hősök. Legyen áldott emlékük, amíg magyar ember él a Földön!

HunHír.Hu