A medve testvérek rossz híre miatt rezervátumba kényszerült az ez évi székely-indián tábor. Miattuk kellett felcserélnünk a szabad prériket és erdőket, a biztonságosabbnak tűnő erőddel. A tábor új helyszínére vasparipákon jöttek a résztvevők. A legtöbben Ikafalváról érkeztek, de Csernáton, Papolc, Zabola, és Eresztevény, népe mellett Sepsiszentgyörgy, Erdővidék, Csíkszék, Homoród környéke, Udvarhelyszék, és Küküllő környéke is képviseltette magát.

A megérkezés után a három törzs, a mohikánok, a kajovák és a dakoták osztoztak a Besenyő szívében lévő erőd körüli területen. A tipik felverése után elkezdődött a musztángok befogása. Mindhárom törzs sikerrel szelídített meg tíz-tíz lovat. Az őrtűzhelyek elkészítése közben az öregek tanácsa is megalakult, majd elkezdődött a törzsfőnök választás. A kijelölt harcosok egy kötélgyűrűből kellett eltávolítsák a törzsfőnöki címre pályázó harcostársaikat. Megfeszült erő és taktika próba után kiemelkedtek a férfiak közül azok a harcosok, akik vezethették egy héten át törzseiket. Az estet egy titkos rituális szertartás zárta. Erről a kíváncsi olvasónak csak annyit árulhatunk el, hogy minden székely indiánt a szabadság tollának elérintésével és a székely-indiánok bátorság jelének felfestésével kentünk igazi egy életre szóló székely-indián harcossá.

Mire Föld anyánk annyira megkerülte Nap testvért, hogy az újra ránk áraszthatta barnító sugarait a törzsek elindultak megismerni a szomszéd településeket. A dakoták Angyalost, a mohikánok Maksát és a kajovák Eresztevényt derítették fel. A törzseknek sikerült jó szomszédi viszonyt kialakítani a körülöttünk élő fehérekkel, mert ott létünk alatt egyszer sem ásták ki a csatabárdot ellenünk. Szálláshelyeinkre visszatérve a törzs összekovácsolásán dolgoztunk. A törzsfőnök jelképesen és a szószorros értelemben is összevarrta törzsét. Ebben segített az a játék is, amiben egy jelképes akadályon kellett átsegítenie a törzsnek minden egyes tagját. A jó megoldáskeresés közelebb vitt a sikerhez és az által egymáshoz is.

A nyugodalom napján a helyi fehérek templomába mentünk, ahol Manitou szolgálónőjének szavai által lelkünk közelebb került a teremtő és gondviselő Istenünkhöz. Ebben segített a délutáni élmény színház is.

A nyugodalom napja után a csatabárd sokszor előkerült. Először a számháború alkalmával kent ki minket a Nagy Szellemtől kapott harci színeinkbe a törzsi sámánunk. A tudáspróba, a métázás, a ló és a fogoly ejtés mind olyan alkalmak voltak, amikor összemérhették a törzseink az erejüket. A hadi szerencse természetesen itt is hol ehhez, hol ahhoz a törzshöz szegődött. Mindhárom törzsfőnök esett fogságba és mindhárom törzs maradt ló nélkül.

Az éjszaka és a délelőtti munka fáradtságát a Besenyői tó hűs vízébe áztattuk ki magunkból, ahol Tengeri Sólyom nevű mentőcsónakunk vigyázott a biztonságunkra.

A fehérek nagy ünnepére készülve Fehér Sas szavai által mindannyian megismertük az első nagy királyukat, Istvánt, akit már szentként is tisztelnek. István napján a közeli kultikus helyre, az Óriáspince tetőre zarándokoltunk el, ahová a fehér nép iránti tiszteletünk jeléül a fehérek piros-fehér-zöld zászlaja mögé felsorakozva vonultunk fel. Este a törzsek őrtüzénél is, ezen nagy király életéből vett történeteket jelenítettek meg a törzsek.

Táborunkat ez alkalommal is több székely ember támogatta. Közülük a maksai polgármester Oláh-Badi Álmos és az alpolgármester Oláh-Badi András nevét szeretném kiemelni, valamint a besenyői Incze Veronika és az ikafalvi Csorba Nándor nevét. Az ők és a gyerekek szülői mellett megköszönjük a Magyar Ifjúsági Tanács, valamint a Communitas Alapítvány segítségét, akik szintén hozzájárultak ahhoz, hogy egy élményekkel fűszerezett táborban legyen részünk ebben az évben is. Minden jó szándékú támogatónk életére a nagy Isten áldását és támogatását kérjük.

Nekünk öregebb indiánoknak, Fürge Szöcskének, Fehér Sasnak, Zöld Lepkének és Sánta Viperának boldogság van a szívünkben, mikor a székely indiánjainkra gondolunk. A nyolc nap alatt első sorban nem oktatni, hanem nevelni próbáltuk őket. Nevelni arra, hogy mindannyian megőrizzék jókedvüket, a nagy Istenbe vetett hitüket, becsületüket, kultúrájukat, és szálláshelyeiket itt ebben a kis hazában, Erdélyben, ahová lehelyezte őket a jó Isten mikor jókedvében kitalálta, megalkotta őket – áll Bardócz Csaba lelkipásztor a HunHír.Hu részére készített összefoglalójában.

HunHír.Hu-információ